A következő téli olimpia rendezője is bemutatkozik

A következő téli olimpia rendezője is bemutatkozik

2014. 02. 19.
Megosztás

A következő, 2018-as téli olimpia helyszíne, Pjongcsang is képviselteti magát Szocsiban: az Olimpiai Park szélén található az az épület, melyben az érdeklődők megismerkedhetnek a dél-koreai játékok terveivel, elképzeléseivel.

Az úgynevezett Pjongcsang-ház naponta több ezer látogatót vonz, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy bizonyos időközönként néptáncos bemutatót tartanak ott, de aki a látványosság helyett érdemi információra vágyik, annak is segítenek az oroszul és angolul beszélő dél-koreai fiatalok. A prezentációjukból az derül ki, hogy két dolgot tartanak nagyon fontosnak: egyrészt az olimpiai helyszínek között legfeljebb 30 perc lesz a távolság, másrészt igyekeznek zöld - vagyis környezetkímélő - olimpiát rendezni.

A következő téli ötkarikás csúcseseménynek szintén két nagy központja lesz: az egyik a Szocsihoz hasonlóan a tengerparton fekvő Gangneung, ahol a jeges sportok versenyeit tartják, illetve Pjongcsang, amely a havas sportágak otthona lesz. A kettő közti 44 km-es távolságot az ígéretek szerint kevesebb mint 30 perc alatt teszik majd meg a buszok, illetve az egyes központokon belül tíz perc alatt bármelyik helyszín elérhetővé válik. Ez azért is különösen figyelemre méltó, mert például a Szocsi és Krasznaja Poljana közötti út közel egy órát vesz igénybe, ráadásul a Kaukázus völgyében lévő faluból - a síugrást leszámítva - szintén közel egy óra alatt lehet eljutni a különböző havas sportágak helyszíneire és a sportágak létesítményei között nincs közvetlen kapcsolat, azaz például az egyik versenyről a másikra csak Krasznaja Poljana érintésével tud eljutni az újságíró.

A tengerparti Gangneungban lévő olimpiai központban négy létesítmény kap helyet: egy-egy csarnok jut a curlingeseknek, a jégkorongozóknak, a gyorskorcsolyázóknak, egyet pedig közösen használnak majd a műkorcsolyázók és rövidpályás gyorskorcsolyázók. A másik jégkorongcsarnok viszont nem a központban, hanem a város egy másik részén lesz.

A pjongcsangi komplexum az olimpiai stadiont leszámítva tulajdonképpen már kész van köszönhetően a többnyire 2007 és 2009 között elvégzett felújításoknak. A szocsi játékokhoz képest pedig több néző lehet majd a helyszíneken, ugyanis valamennyi létesítményhez több mint tízezres lelátó tartozik, de például a síugrást akár 26 ezren is megtekinthetik. Szocsiban ezzel szemben mindössze az egyik hokiaréna, a Bolsoj, illetve a műkorcsolyának és a rövidpályás gyorskorcsolyának otthont adó Jéghegy Palota az, amely 12 ezer néző befogadására alkalmas. A másik nagy előnye az lesz a dél-koreai hegyi központnak, hogy néhány sportágat és egyes számokat leszámítva szinte mindent egy helyen rendeznek meg. A kivételek közé a síakrobatika és a hódeszka versenyei, illetve az alpesi sí gyors számai, azaz a lesiklás és a szuperóriás-műlesiklás tartoznak, de azok is legfeljebb félórás utazásra késztetik a nézőket.

A pjongcsangi szervezők ezenkívül egyszerre ígérnek „minden képzeletet felülmúló" technikai újításokat, egyúttal rendkívül környezetbarát olimpiát. A tervek szerint a játékokon többnyire megújuló energiát és elektromos meghajtású közlekedési eszközöket használnak majd.

Pjongcsang két sikertelen pályázat után 2011 júliusában nyerte el a rendezés jogát a németországi Münchennel és a franciaországi Annecyvel szemben. A Koreai Köztársaság ezt megelőzően a főváros, Szöul révén 1988-ban nyári játékoknak adott már otthont.

(MTI)