A magyar sport egyik bástyája lehet a Kőbánya SC - az úszók átvették A hónap műhelye-díjat

A magyar sport egyik bástyája lehet a Kőbánya SC - az úszók átvették A hónap műhelye-díjat

2014. 09. 30.
Megosztás

Az úszók szövetségi kapitánya, Kiss László mesteredző fogalmazott így azon az eseményen, melyen a klub sportolói Turi Györggyel és Szilágyi Liliánával az élen átvették a a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat és a félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A százezer forintos Decathlon-közönségdíj az Esztergályos Patrick fémjelezte tatai vívóklubé lett.

A 2013 januárjától datálódó elismerést kedden huszadik alkalommal adták át az arra érdemes utánpótlásműhelynek.

Mint Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu kiadója, a MédiaBook ügyvezetője köszöntőjében elmondta, a díj történetében először fordult elő duplázás, sőt, a Kőbánya SC úszói amellett, hogy A hónap műhelye-díjat másodszor kapták meg, tavaly Az év műhelye-díj serlege is hozzájuk került. "Most nagyon kemény versenyben nyertek a kőbányai úszók, az egyik legszínvonalasabb verseny volt az augusztusi, melyhez nagymértékben hozzátettek a nanjingi ifjúsági olimpia eredményei" - emelte ki Bruckner Gábor.

A MOB képviseletében Fábián László az egész magyar úszósportnak gratulált. "A MOB méltán büszke az úszókra - köztük a Kőbánya SC sportolóira - és egy kicsit talán részese is a sikereknek, igaz, a munka a műhelyekben folyik, évtizedek óta. A berlini felnőtt Eb-től a világkupákon és a nyílt vízi eredményeken át az ifjúsági olimpiáig, sőt a Mindenki tanuljon meg úszni programot is belevéve, megszámlálhatatlan sikert halmozott fel 2014-ben a magyar úszósport, ehhez a kiváló, felkészült edzőknek külön gratulálok!" - mondta a MOB sportigazgatója.

Vas Gábor, a Decathlon sportigazgatója úgy fogalmazott, a sportszeráruházlánc számára elégedettséget jelent, hogy a kőbányai úszók valójában már harmadszor is nyerni tudtak. "Jól döntöttünk, amikor a legeredményesebb műhelyeket kezdtük támogatni, és ez már inkább befektetés a jövő eredményeinek tekintetében."

"Szerencsés vagyok, hogy ilyen eredményes sportág főtitkára lehetek, ahol az utánpótlástól a felnőttekig minden korosztály sikert sikerre halmoz" - kezdte dr. Szabó Tünde. A korábbi olimpiai ezüstérmes úszó arról beszélt, a feladásos rendszerrel működő kőbányai klub példaértékű a hazai úszótársadalom előtt. "Szeretnénk a mintát más hazai egyesületek számára is átültetni" - mondta az úszófőtitkár, majd hozzátette, a KSC-ben olyan úszó is van, aki képes volt megdönteni Egerszegi Krisztina egykori rekordját is. "Itt vannak a jövő bajnokai!" - hangsúlyozta.

A MOB Kiemelt Edző Programjában szereplő Turi György humorosan úgy fogalmazott, a sok dícsérettől még elbízzák magukat, ezért mindíg kell találni egy-két negatívumot, hogy legyen min javítani. "Egy jól működő rendszer a mienek, ezt az eredményeink is alátámasztják. Igazi közösség vagyunk, ahol az egyének is csapatként küzdenek, ez a mi erőnk."

S, hogy mire költené a szakosztály a Decathlon felajánlását? "A közelmúltban újítottuk fel a tornatermünket, itt az ideje, hogy megfelelő berendezésekkel, minőségi sportszerekkel, erősítőgépekkel lássuk el, ehhez nagy segítséget jelent a Decathlon nyereménye" - emelte ki Turi György.

A díjazott klub képviseletében Hajdú Péter arról beszélt, 2005-ben kötött házasságot a Kőbánya SC és az akkori úszócsapat. "Tudtuk, hogy nehéz munka vár ránk, de benne volt a siker lehetősége!"

"Boldog vagyok, hogy kijutottam Nanjingba az ifjúsági olimpiára, hogy ott megmutathattam magam, és kétszer is a dobogóra állhattam, sőt, annak is a tetejére. Örülök, hogy olyan szakemberrel készülhetek, mint Gyuri bácsi" - mondta Szilágyi Liliána. A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok úszó azt is elmondta, most éppen pihenőidejüket töltik, de a jövő héttől már újra kemény edzések várnak rájuk. "Most reggel nem kell korán kelni, csak egy négy kilométeres futó- és egy hasonló távú úszóedzésünk van. Gyuri bá'-t nem kell féltenünk, hamarosan jól meg fog dolgoztatni bennünket..." Mint kiderült, Lilura még vár egy rövidpályás világbajnokság, melyen szeretne jól szerepelni, illetve a felnőttek közt minél jobb eredményeket kíván elérni. "Célom a mentális és a testi fejlődés, előre kell tekintenem!"

Kiss László a díjátadón röviden visszaemlékezett a kezdetekre is. "Hatvanháromtól kétezerig voltam a Spartacus vezetőedzője, ezidő alatt hat olimpiai aranyérmet gyűjtöttek a sportolóim. Nagy kérdés volt, hogy ki vigye tovább szakmailag a klubot, Turi Györgyre esett a választás. Azóta is rendre hozzák a sikereket, a magyar sport egyik bástyája lehet a Kőbánya SC" - mondta a mesteredző, majd köszönetet mondott a MOB-nak a támogatásért. "A MOB mindíg is mellettünk volt, támogatott bennünket." Kiss László egy személyes élményéről is beszélt. "Boldoggá tett, amikor néhány esztendővel ezelőtt a Decathlon tulajdonosai ellátogattak Százhalombattára, és kiderült róluk, hogy úszók voltak ők maguk is."

Az eseményen részt vett Orosz Ádám ifjúsági hosszútávúszó világbajnok és több más sportoló mellett Güttler Károly edző, az olimpiai ezüstérmes egykor maga is a klub versenyzője volt.

A szavazásról és az eredményekről bővebben itt olvashat.

A közönségdíjat és az azzal járó 100 000 forintos utalványt a najingi ifjúsági olimpia aranyérmes vívóját is soraiban tudó OMS-Tata Iron Vívó SE kapta. A díjat Partali Csaba edző vette át Vas Gábortól.

A szeptemberi teljesítmények alapján október 5-ig itt lehet leadni a jelöléseket a következő A hónap műhelye - díjra.

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter, videó: Utanpotlassport.hu)