A MOB bizottsága várja a jelöléseket A Nők Sportjáért-díjakra

A MOB bizottsága várja a jelöléseket A Nők Sportjáért-díjakra

2017. 01. 24.
Megosztás


Felhívást tesz közzé a MOB Nők a Sportban Bizottsága A Nők Sportjáért-díjazottak személyére. A javaslatokat 2017. február 28-ig várja a hazai ötkarikás szervezet bizottsága.

A MOB Nők a Sportban Bizottsága 2002. év elején döntött arról, hogy „A Nők Sportjáért” elnevezéssel díjat alapít a nők sportéletben betöltött szerepének kihangsúlyozása, elismerése céljából. Az elmúlt másfél évtized alatt sikerült hagyományt teremteni az elismerések évenkénti odaítélésével, amelynek ünnepélyes átadására minden esztendő márciusában kerül sor, a MOB sajtónapi rendezvényéhez kapcsolódóan.

A kezdetben két kategóriában meghirdetett díjat 2005-ben „Különdíjjal”, majd 2011-től „Junior díjjal” egészítette ki a bizottság.

„A Nők Sportjáért” életműdíjjal olimpiai sportághoz kötődő kiemelkedő és példamutató sportolói, sportszakemberi és/vagy sportvezetői életpályát ismernek el.

„A Nők Sportjáért”-díj olimpiai sportágban az eltelt egy év során nyújtott kiemelkedő eredményességet, valamint az élet egyéb területein is bizonyított példamutatást, egyedi teljesítményt együttesen jutalmazza.

A 2005-ben alapított „A Nők Sportjáért” különdíjat olyan sportoló, vagy sportvezető nyeri el, aki sportágában hosszú éveken át meghatározó szerepet töltött be.

„Junior díjat” - amelyet az I. Ifjúsági Olimpiai Játékok megrendezése ihletett - a 18 év alatti, legalább „Jó” tanulmányi eredményű, sportágában nemzetközi és hazai eredményességű leány sportolók számára alapított a női bizottág.

A díjak elkészítésére idén is Albert Éva iparművész kapott felkérést, akinek egyedi bőrszobor alkotásai évről-évre nagy tetszést aratnak.

A MOB Nők a Sportban Bizottsága részéről a javaslatokat dr. Jakabházyné Mező Mária ([email protected]) 2017. február 28-áig várja.

Regőczy Krisztina,
a MOB Nők a Sportban Bizottságának elnöke

(MOB)