A MOB új vezetése köszöntötte a sportolói bizottságot

A MOB új vezetése köszöntötte a sportolói bizottságot

2022. 05. 04.
Megosztás


Dr. Baji Balázs vezetésével ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottsága. A megbeszélésen részt vett – többek közt Gyulay Zsolttal – a MOB új vezetése, amely együttműködéséről, támogatásáról bizztosította az olimpikonokból, bajnokokból álló testületet. Napirenden volt az új alapszabály-tervezet is.

Gyulay Zsolt elnök és Fábián László főtitkár első ízben találkozott megválasztásuk óta a grémiummal. Gyulay Zsolt megragadva az alkalmat gratulált a közelmúltban kiváló eredményeket elért versenyzőknek – Szilágyi Áronnak és Lőrincz Tamásnak –, majd megköszönte a bizottság eddigi aktivitását, és egyben támogatásáról biztosította a testületet. A sportolói bizottság lényegét hangsúlyozva úgy fogalmazott: reméli, eljön az az idő, amikor a sportolói is hallatja hangját a sportirányításban. Azt mondta, nagyon felkészült generációt lát a jelenben, amely az élsport és a civil élet küszöbén áll, és tapasztalataival, kapcsolataival segíteni tudja sportágát, a magyar sportot, az olimpiai mozgalmat. Az olimpiai bajnok kajakozó arról is beszélt, a MOB azon dolgozik, hogy meghatározó szerepe legyen a hazai sportirányításban, tovább erősödjön a hazai sportdiplomácia, és ebben a sportolói bizottság együttműködésére is számít.

A MOB elnöke bemutatta az új sportigazgatót. Dr. Bartha Csabával kapcsolatban hangsúlyozta: „sportszakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen”.

A résztvevők a bizottság kommunikációs lehetőségeit is számba vették, ebben segített a MOB új kommunikációs vezetője, Tóth Anita. A bizottság tárgyalta a MOB új alapszabályának tervezetét, melyet a közgyűlés május 28-án fogadhat el. Napirenden volt a sportolók egyéni biztosításának lehetősége és a bizottság téli olimpikon tagjának megválasztása is.

Dr. Baji Balázs tájékoztatást adott arról, hogy találkozott Fodor Rajmunddal, akivel a vízilabdaszövetség sportolói bizottságának optimális működéséről egyeztetett.

Az eseményen részt vett a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó Szabó Gabriella, aki korábban tagja volt a sportolói testületnek, ma pedig már marketing-munkatársként dolgozik az ötkarikás szervezetben. A megbeszélésen az olimpikon tagok közt összesen 7 bajnok volt jelen.

(MOB; fotó: MOB/Szalmás Péter)