A nagy távolságokkal számolni kell Tbilisziben

A nagy távolságokkal számolni kell Tbilisziben

2015. 05. 07.
Megosztás

Dr. Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója számolt be az érintett szakszövetségek képviselőinek arról, hogyan állnak az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) előkészületei Tbilisziben.

A sportvezető a közelmúltban tett látogatást a grúz fővárosban, és az ott szerzett tapasztalatokról a MOB székházában tartott konzultáción elmondta:

„Több létesítménynél elmaradás tapasztalható, nem lesz mód előzetesen kipróbálni azokat, de a szervezők ígérik, hogy július végéig, azaz időben mindennel elkészülnek” – fogalmazott dr. Nagy Zsigmond.

Kiemelte, bár a versenyhelyszínek megfelelnek a nyugat-európai sztenderdeknek, az edzéslehetőségek erősen korlátozottak, ami valamennyi résztvevő dolgát nehezíti majd.

További problémát jelentenek a nagy távolságok: a sportolói faluhoz legközelebb eső versenyhelyszín is 17,4 km-re található, ami az utak minőségét, illetve a sűrű forgalmat figyelembe véve közel sem ideális.

A MOB igazgatója hozzátette, a csapatok számára a közlekedés sem teljesen megoldott, így a mieinknek két vagy három plusz buszt kell bérelniük a helyszínen.

A sportvezető ugyanakkor hangsúlyozta, a hátráltató tényezők ellenére Grúzia nagy erőkkel készül a multisporteseményre, melyhez mérhetőt nem rendezett korábban.

Magyarországot összesen 81 sportoló képviseli a grúz fővárosban: 16-16 atléta és úszó, 15 kézilabdázó (fiúcsapat), 12 kosárlabdázó (lánycsapat), 8 judós, 6 tornász, valamint 4-4 teniszező és kerékpáros méreti meg magát.

A július 25. és augusztus 1. között tartandó multisportesemény programjában kilenc sportág szerepel: atlétika, kerékpár, kosárlabda, kézilabda, tenisz, judo, torna, úszás és röplabda. A 2017-es győri viadalon már a legjobb kajakosok és kenusok is megméretik magukat.

(MOB/czo, fotó: MOB)