A sportigazgató megkezdte a munkát; újabb világbajnok a MOB-ban

2013. 01. 03.
Megosztás

Első munkanapját töltötte a Magyar Olimpiai Bizottságban Fábián László sportigazgató.

A szakedzői, vendéglátóipari főiskolai, közgazdaságtudományi egyetemi diplomával rendelkező szakember az újév második napján munkába állt a Magyar Olimpiai Bizottságban. „A legjobb tudásom szerint szeretném ellátni a sportigazgatói teendőket. Egyelőre ismerkedem a helyzettel és a kollégákkal. A munkatársaim segítségével részletesen, mélyebben szeretném megismerni a feladatokat, programokat. Célom, hogy minél hamarabb felvegyem azt a tempót, amit elvárnak a szövetségek, szakszövetségek. Korábban dolgoztam a Nemzetközi Öttusa Szövetségben is, de én a magyar sportban szeretnék meghatározó szerepet és helyet betölteni. A Magyar Olimpiai Bizottság erre garancia.” - mondta a mob.hu-nak a négy gyermekes családapa, a szervezet sportigazgatója.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége október közepén az olimpiai bajnok kardvívót, Szabó Bencét nevezte ki a szervezet főtitkárának. A megüresedett sportigazgatói posztot 2013. január 2-tól hivatalosan Fábián László, olimpiai bajnok öttusázó tölti be.

Fábián László 1971-től 1980-ig a Budapesti Honvédúszója, 1980-tól 1996-ig a Budapesti Honvéd öttusázója, 1982-től 1988-ig a Budapesti Honvéd, illetve 1988-tól 1993-ig a BSE, majd a Honvéd vívója volt. Nemzetközi szintű eredményeket öttusában és párbajtőrvívásban ért el. Öttusázásban 1981-től 1995-ig, vívásban 1987-től 1990-ig volt tagja a magyar válogatottnak. Két olimpián vett részt: 1988-ban, Szöulban Mizsér Attilával és Martinek Jánossal tagja volt az aranyérmes öttusa csapatnak. A párbajtőrcsapat tagjaként hatodik helyezést ért el. Fábián László az aktív sportolástól 1996-ban vonult vissza.

Érdekesség, hogy valamennyien a MOB vezetői közül Szöulban nyertek aranyérmet: Borkai Zsolt, elnök, lólengésben; Szabó Bence, főtitkár, a kard csapattal; Fábián László, sportigazgató, az öttusa csapattal lett olimpiai bajnok 1988-ban. Négy évvel később Szabó Bence kard egyéniben is ötkarikás elsőséget szerzett.

dr. Bartha Csaba sportszakmai főmunkatárssal konzultál Fábián László sportigazgató

A MOB új sportigazgatója 1995-től a Budapesti Honvéd öttusaszakosztályának elnöke, társelnöke, elnökségi tagja lett, majd 1996-tól a Magyar Olimpiai Bizottságtagja. Sportvezetőként sokat tett az öttusaversenyek lebonyolítási rendjének megújításáért. Fábián László 1993 óta az Olimpiai Bajnokok Klubja elnökségi tagja, 2004-től pedig alelnöke. A Magyar Speciális Olimpia Szövetség társelnöke, melynek 20 éve a tagja.

Szabó Bence főtitkár szerint a sportigazgatói székben egy olyan sporttársa foglal helyet, akit az olimpiai mozgalom elhivatott alakjának lehet nevezni és aki képes a sportigazgatóság sikeres vezetésére. Mint ismeretes, a különféle civil sportszervezetek integrációját követően a MOB sportigazgatósága nem csupán az olimpiai sportágakkal kapcsolatos feladatokat látja el, hanem tevékenysége kiterjed a nem olimpiai sportágakra, a fogyatékkal élők sportjára, az utánpótlás nevelésre, a diák-, a főiskolai és az egyetemi sportra, valamint a szabadidősportra.

A MOB folytatta a tendenciát: minél több korábbi élsportoló, olimpikon bevonására törekedett. Borkai Zsolt elnök, olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok tornász; Szabó Bence főtitkár, kétszeres olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vívó; Molnár Krisztina, adminisztrációs munkatárs, háromszoros olimpikon tornász, atléta; Drávucz Rita, állami támogatások sportszakmai és pénzügyi ellenőrzés osztályának munkatársa, olimpiai negyedik, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Fábián László sportigazgató, olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok öttusázó után újabb világbajnok csatlakozott a MOB csapatához.

Pálizs Attila lett a szervezet logisztikai munkatársa. Pálizs Attila kenus Sydney aranyérmesével, Pulai Imrével került be a válogatottba. 1991-ben világbajnoki címet szerzett Párizsban C-2-ben 500 méteren Szabó Attilával. Egy évvel korábban, 1990-ben ugyanebben a versenyszámban bronzérmet nyert Zala Györggyel. Az 1992-es barcelonai olimpián a Kolonics Györggyel alkotott párosa az ötödik helyen végzett 1000 méteren. A sérülésekkel bajlódó Honvéd-versenyző viszonylag korán, 28 évesen, 1995-ben befejezte aktív pályafutását, majd egy vitamin-forgalmazó cégnél dolgozott.
„Óriási megtiszteltetés, hogy a magyar sport elsőszámú szervezetében dolgozhatom” – nyilatkozta a világbajnok kenus.