A szombati magyar mérleg: három ezüst, egy bronz, három magyar csúcs

A szombati magyar mérleg: három ezüst, egy bronz, három magyar csúcs

2012. 05. 27.
Megosztás

Huszonegy darabosra növelte eddigi éremgyűjteményét szombaton a debreceni Európa-bajnokságon a magyar úszócsapat, amelynek legeredményesebb tagjai az utolsó előtti versenynapon három ezüstöt és egy bronzot érdemeltek ki, amellett a hazai "termés" része három országos csúcs is.

Az Eb hat napja után a magyar csapat mérlege: hét arany, nyolc ezüst és hat bronz.

A rekorddöntést Risztov Éva kezdte meg 1500 m gyorson, ahol saját, május elejei 16:12.95-ös legjobbját módosította 16:10.04 percre, ami Eb-ezüstöt ért számára. Egyszersmind ez volt a válogatott 18. debreceni medálja, aminek köszönhetően megdőlt az eddigi abszolút magyar Európa-bajnoki rekord: az 1954-es, torinói kontinensviadalon 17 dobogós helyezést szereztek a nemzeti csapat tagjai.

A nap végére aztán a csúcs tovább javult, elsőként Cseh László révén. A már tízszeres Európa-bajnok "kirándulószámában", 100 m pillangón jeleskedett ezúttal, s csupán az olimpiai és világbajnoki második, Európa-rekorder szerb Milorad Cavic tudott elébe kerülni. A magyar klasszis versenyző 51.77 másodperccel jutott Eb-ezüsthöz, saját debreceni 51.95-ös csúcsát megdöntve. A szám másik magyarja, Pulai Bence nyolcadik lett 53.04-gyel.

A 200 m női gyors döntőjében nem termett babér - Mutina Ágnes a hetedik (1:59.87 p), Verrasztó Evelyn a nyolcadik lett (2:00.06) -, annál inkább 200 m férfi háton, ahol az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek Péter 1:56.11 perces, már Debrecenben úszott országos rekordját adva át a múltnak 1:55.58-cal szerzett ezüstérmet. Balog Gábornak 1:58.74-gyel a nyolcadik pozíció jutott.

Hogy ne sima "ezüstnap" legyen a szombat, arról a 4x200 m férfi gyorsváltó gondoskodott. Kozma Dominik, Kis Gergő, a hát döntője után szinte még meg sem száradt Bernek, s a szintén csekély pihenési lehetőséget kapott Cseh kimagaslóan teljesített. Kozma és Kis egyformán másodikként váltott, Bernek hősiesen harcolva a harmadik helyen érkezett be, a befejező ember, Cseh pedig minden erejét latba vetve végül harmadikként érintette a falat, és hallgathatta társaival együtt a helytállást nagy ovációval fogadó közönséget. A kvartett 7:13.60 perccel érdemelte ki a németek és az olaszok mögött a bronzot, összességében pedig a 21. magyar medált az Eb-n.

Ami az elődöntőket illeti, 50 m férfi gyorson nincs magyar a legjobb nyolc között, miután Takács Krisztián (22.40 mp) a kilencedik, Kozma Dominik (22.51) pedig a 13. lett. Parádéztak ugyanakkor a "pillangókisasszonyok", Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna. A címvédő és Európa-csúcstartó Hosszú (2:07.03 p) a legjobb, Jakabos pedig a harmadik idővel (2:09.09) jutott be a vasárnapi fináléba. Dara Eszter, a 100 m gyors kilencedik helyezettje 50 m gyorson 11-edikként végzett (25.41 mp) és kiszorult a döntőből.

Érmeseink mondták:

Risztov Éva - 1500m gyors

"Majdnem három másodpercet javítottam az egy hónappal ezelőtti országos csúcsomon, nagyon boldog vagyok. Ismét csak azt tudom mondani, hogy százévesen egyéni csúcsokat úszni hatalmas dolog. Annak külön örülök, hogy érmes lettem. A spanyol lány sem legyőzhetetlen, de a 16:05 nekem még túl erős, a vége felé már azt néztem, biztos második vagyok-e. Én azt gondolom, kitettem magamért, köszönöm Debrecennek" - értékelte teljesítményét Risztov.

Cseh László - 100m pillangó

"Szerettem volna nyerni, úgy érzem, mindent megtettem, megúsztam a legjobb időmet, de ez nem igazán az én számon, nem az én specialitásom - nyilatkozott Cseh.
- Ehhez egy kicsit lassú vagyok, de az 51.77 jó idő. Ki kell próbálnom magam mindenben, nagyon jó, hogy versenyzem a londoni olimpiára készülve. Remélem, hogy ma még lesz energiám a 4x200 gyorsra."

Bernek Péter - 200m hát
"Titkon azt reméltem, hogy tudok nyerni, mindent beleadtam, de 1:55.2-t most még nem tudok, reméljük, az olimpiára jobb lesz. Boldog vagyok, nem keseredtem el, hiszen a legjobb időmet úsztam - összegzett Bernek.
- Beugrottam és számoltam vissza a métereket, nem gondoltam semmi másra. Az első ötvenen próbáltam könnyedebben úszni és a másodiktól belevinni a dinamikát, felvenni az utazósebességet. A fordulóban a lengyel nagyon megvert, és az utolsó ötvenre nagyon elfáradtam. Össze kell szednem magam, hiszen még van egy váltó, abban megpróbálok 110 százalékot úszni."

4x200m gyorsváltó

"Ez a kétszáz olyan volt, hogy már előtte is éreztem a lábam és a karom. Ez már nem az a keddi úszás, amelyet meg tudtam csinálni még a verseny elején. Éreztem, hogy a táv végén még tudok jönni, a csapat hangulata nagyon feldobott, a közönség is nagyon segített, így megpróbáltam mindent kihozni belőle, és a végén nagyon meghaltam" - nyilatkozott Kozma Dominik.

"Nekem annyi előnyöm volt, hogy reggel nem úsztam. Látszott a fiúkon, hogy eléggé meg vannak gyötörve. Az egyéni legjobbamat úsztam. Nem sokszor számolom magamban vissza a métereket, de ez most nagyon fájt" - fogalmazott a legjobb időt elérő Kis Gergő.

"Bíztunk benne, hogy érmet szerzünk, szerintem még sokra viheti ez a váltó. El voltam fáradva az ezüstérem után, de próbáltam nem arra figyelni, hogy mennyire fáj, hanem csak menni. Örülök, hogy 50-en belül úsztam, jó lett volna 49-en belül" - összegzett Bernek Péter.

"Mindenki erőn felül teljesített, fantasztikusan úsztunk, mindent megpróbáltunk, nagyon örülünk, hogy az érem összejött. Az olaszokkal nagy csatát vívtunk, egy picit sajnos alulmaradtunk, de azért azt látni kell, hogy mindenki már úszott jó pár számot" - értékelt Cseh László.

LEN kitüntetés a szervezőknek

Nory Kruchten, az Európai Úszószövetség (LEN) elnöke (j) a szervezet legmagasabb kiosztható kitüntetését adja át az úszó Eb szervezéséért Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszószövetség elnökének (b) és Kósa Lajos polgármesternek (k) a debreceni Kölcsey Központban.

Eredmények:

férfiak:
100 m pillangó
Európa-bajnok: Milorad Cavic (Szerbia) 51.45, 2. CSEH LÁSZLÓ 51.77, 3. Matteo Rivolta (Olaszország) 52.40,...8. PULAI BENCE 53.04
200 m hát
Eb:Radoslaw Kawecki (Lengyelország) 1:55.28, 2. BERNEK PÉTER 1:55.88, 3. Yakov Yan Toumarkin (Izrael) 1:57.35,...8. BALOG GÁBOR 1:58.74
50 m mell
Eb:Damir Dugonjic (Szlovénia) 27.32, 2. Fabio Scozzoli (Olaszország) 27.49, 3. Panagiotisz Szamilidisz (Görögország) 27.64
4x200 m gyors váltó
Eb:Németország (Paul Biedermann, Dimitri Colupaev, Clemens Rapp, Tim Wallburger) 7:09.17, 2. Olaszország (Gianluca Maglia, Riccardo Maestri, Samuel Pizzetti Filippo Magnini) 7:13.10, 3. MAGYARORSZÁG (KOZMA DOMINIK, KIS GERGŐ, BERNEK PÉTER, CSEH LÁSZLÓ) 7:13.60

nők:
1500 m gyors
Eb:Mireia Belmonte Garcia (Spanyolország) 16:05.34, 2. RISZTOV ÉVA 16:10.04, 3. Erika Villaecija Garcia (Spanyolország) 16:15.85
200 m gyors
Eb:Federica Pellegrini (Olaszország) 1:56.76, 2. Silke Lippok (Németország) 1:58.19, 3. Cyrielle Ophélie Etienne (Franciaország) 1:58.23,...7. MUTINA ÁGNES 1:59.87, 8. VERRASZTÓ EVELYN 2:00.06
50 m hát
Eb: Mercedes Minguet Peris (Spanyolország) 28.25, 2. Arianna Barbieri (Olaszország) és Sanja Jovanovic (Horvátország) 28.31-28.31

(Forrás: MTI)