Tokió 2020: Vita a stadion körül

A tokiói hősök visszatértek az egykori sikerek helyszíneire

2014. 10. 12.
Megosztás

A szombati nap is fárasztó, ám élményekben meglehetősen gazdag volt a magyar küldöttség számára a ’64-es tokiói olimpia 50. évfordulójára szervezett emléktúrán.

A magyar delegáció először a felé a Komazava-stadion felé vette az irányt, amelyben labdarúgó-válogatottunk 6-5-re legyőzte Jugoszláviát fél évszázaddal ezelőtt.

A stadionban a hagyományoknak megfelelően ismét felvonultak a nemzetek; a magyar zászlót, akárcsak egykoron, Kulcsár Gergely olimpiai ezüstérmes gerelyhajító vitte.

Az eseményen beszédet mondott Takeda Cunekazu, a Japán Olimpiai Bizottság elnöke, valamint Mori Josiro, a 2020-as tokiói játékok szervezőbizottságának elnöke.


Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke két díjat is átadott, mindkettőt japán sportolónak. Az egyiket Kimihara Kodzsi kapta, aki ’64-ben hetedikként ért célba maratonfutásban, s azóta is példaképe a fiataloknak – jelenleg, 73 évesen sem hagyta abba a sportolást. Posztumusz elismerésben részesült Szakai Josinori, a ’64-es szervezőbizottság elnöke, a díjat özvegye és két gyermeke vette át.

„Megtiszteltetés számomra, hogy ma két kiváló japán sportoló és sportember előtt tiszteleghetek, akik egész életüket a fair play szellemében élték. Akik megmutatták, hogy lehet élni, és fontos döntéseket hozni ezeknek az értékeknek a figyelembe vételével, betartásával, és akik bebizonyították, hogy a fair play egy viselkedésforma” - hangsúlyozta beszédében Kamuti Jenő.


A megemlékezésen Ono az egykori tornász bronzérmes gárda tagja gyújtotta meg az olimpiai lángot.

A küldöttségek ezután átbuszoztak az Olimpiai Stadionba, amelyet ugyan már bontani kezdtek, készülve a ’20-as játékokra, ám a jelenlévők még utoljára megtekinthették a legendás helyszínt.

Ebben az arénában tartották hajdan a megnyitót, a magyar-csehszlovák labdarúgódöntőt, de itt szerzett ezüstérmet két gerelyhajítónk, Kulcsár Gergely és Antal Márta is.


Gelei József, Komora Imre, Ihász Kálmán, Palotai Károly, Szentmihályi Antal

Aranyérmes futballcsapatunkat öten képviselik az emléktúrán, valamennyien elérzékenyülve emlékeztek vissza az ötven évvel ezelőtti sikerre.


A delegációk ezt követően díszebéden, majd hajókiránduláson vettek részt, meglátogatták az Edo múzeumot, végül egy elegáns étteremben zárták a napot.

A vasárnapi programban különböző kulturális és vallási helyek megtekintése szerepel(t).

(MOB)


Kapcsolódó cikk:
A japán koronaherceg is fogadta a magyar küldöttséget Tokióban