A vívóknál Moszkvában is Rio a tét - hétfőn indul a kvalifikációs vb

A vívóknál Moszkvában is Rio a tét - hétfőn indul a kvalifikációs vb

2015. 07. 13.
Megosztás

Száznyolc nemzet kilencszáznál is több vívója lép pástra július 13-ától a moszkvai vívó-világbajnokságon. Az orosz fővárosban nagy a tét, a sportolók egy héten keresztül azért küzdebnek a vébén, hogy az érmek mellett kvalifikációt is szerezzenek a riói olimpiára.

Egyéniben 108 nemzet 912 versenyzője nevezett, köztük a magyarok.

A hazai szövetség beszámolója alapján a magyarok szállása az Olimpiai csarnok mellett található, a létesítmény maga az 1980-as olimpiára épülő, 30 ezres betonmonstrum modern mobilletátókkal és külöböző technikai megoldásokkal.

A júniusi, svájci Eb után - amelyen egyik együttes sem tudott az első négy közé kerülni - a hazai szövetség honlapjának helyzetértékelésében az állt: ahhoz, hogy reális cél maradjon a riói kijutás, a világbajnokságon - amely csapatban a többi versenyhez képest kétszeres pontot ad - elődöntősnek kellene lenni ezekben a számokban.

Egy éve, Kazanyban a férfi párbajtőrözők a nyolcadik, a női kardozók pedig a kilencedik helyen végeztek.

Rióban még férfi tőrben rendeznek csapatversenyt, de abban nem realitás a magyar kijutás.

Azokban a szakágakban, amelyekben nem csak egyéniben zajlanak majd küzdelmek a jövő évi olimpián, elsősorban a csapatnak érdemes kvótát szereznie. A kvalifikációs időszak május elején indult és jövő év márciusának végén zárul. A riói mezőnyök döntő részben az április 4-i rangsorok alapján alakulnak ki. Az olimpiára tíz egyéni viadalon - öt világkupán, három Grand Prix-n, továbbá kontinensbajnokságon és világbajnokságon -, valamint hét csapatversenyen - öt vk-n, valamint kontinensbajnokságon és világbajnokságon - lehet pontokat gyűjteni.

A csapatkvalifikáció már csak ezért is fontos, mert ha ez összejönne, az egyéni versenyben is automatikus lenne három-három magyar versenyző indulása.

A montreux-i Eb-n egyébként jól szerepeltek a magyarok: győzött a kardozó Szilágyi Áron, harmadik lett a párbajtőröző Szász Emese és Boczkó Gábor, a tőröző Mohamed Aida, valamint a férfi kardcsapat.

Szásznak és Boczkónak ez a siker akkor lesz igazán fontos, ha a csapatkvóta nem jön össze, Szilágyinak és Mohamednek viszont mindenképpen az, mert ők csak egyéniben harcolhatnak ki olimpiai részvételt. Az éremszerzésen túl is akadt jó egyéni teljesítmény, a tőröző Varga Gabriella és Knapek Edina hetedik, illetve 11., valamint a kardozó Szatmári András 14. helye a pozitívumok közé tartozott. Hasonló eredményekkel a vb-n is elégedettek lehetnének az érintettek.

"A mai állás alapján nyolc-tíz magyar vívó utazhatna Rióba. Célként jelöltük meg egy vagy két csapatunk részvételét. A londoni négy fővel szemben ezt tartjuk reálisnak" - hangsúlyozta a MOB-ban a tavaly novemberi sportági konzultáción Szetey András menedzser.

Világbajnoki aranyérmet legutóbb két éve, Budapesten szereztek a magyarok, akkor a férfi párbajtőrcsapat nyert párbajtőrben. Arra a győzelemre hat évet várt a magyar vívósport, előzőleg ugyanis 2007-ben, Szentpéterváron sikerült aranyat szereznie, igaz, akkor kétszer is: a férfi kardcsapat és a párbajtőröző Kulcsár Krisztián állhatott a dobogó legfelső fokára.

A vb-k 1937-től íródó történetében férfi párbajtőrben Kulcsár Krisztián (2007), női párbajtőrben Nagy Tímea (2006), férfi kardban Nébald György (1990), női tőrben Bóbis Ildikó (1974), férfi tőrben
pedig Fülöp Mihály (1957) a legutóbbi magyar egyéni győztes. Női kardban még nem avattak magyar világbajnokot. Csapatban a férfi párbajtőrözőké a legutóbbi aranyérem 2013-ból. A férfi kardozók 2007-ben, a női párbajtőrözők 2002-ben, a női tőrözők 1987-ben, a férfi tőrözők 1957-ben győztek legutóbb. Női kardban még nem született magyar diadal.

A moszkvai vb hétfőn a férfi és női kardozók selejtezőjével kezdődik, majd keddtől már érmeket is osztanak. Csütörtökig egyéniben, péntektől pedig csapatban hirdetnek győztest.


A moszkvai vívó-világbajnokság programja:
Július 13.: női és férfi kard egyéni selejtezők.
Július 14.: női és férfi kard egyéni 64-es tábla, döntők. Női és férfi párbajtőr egyéni selejtezők.
Július 15.: női és férfi párbajtőr egyéni 64-es tábla, döntők. Női és férfi tőr egyéni selejtezők.
Július 16.: női és férfi tőr egyéni 64-es tábla, döntők. Női és férfi kardcsapat selejtezők, helyosztók 9-16. helyig.
Július 17.: női és férfi kardcsapat helyosztók 1-8. helyig. Női és férfi párbajtőrcsapat selejtezők, helyosztók 9-16. helyig.
Július 18.: női és férfi párbajtőrcsapat helyosztók 1-8. helyig. Női és férfi tőrcsapat selejtezők, helyosztók 9-16. helyig.
Július 19.: női és férfi tőrcsapat helyosztók 1-8. helyig.
A magyar vívóválogatott összeállítása:
Férfi párbajtőr: Boczkó Gábor (Honvéd), Imre Géza (Honvéd), Rédli András (Balaton), Somfai Péter (Honvéd).
Női párbajtőr: Antal Edina (Vasas), Budai Dorina (Honvéd), Révész Julianna (BVSC), Szász Emese (Vasas).
Férfi kard: Decsi Tamás (KVSE), Gémesi Csanád (Gödöllő, csak csapatban), Iliász Nikolász (Vasas, csak egyéniben), Szatmári András (Vasas), Szilágyi Áron (Vasas).
Női kard: Márton Anna (MTK), Garam Nóra (MTK), Mikulik Júlia (BVSC), Várhelyi Anna (BVSC).
Férfi tőr: Dósa Dániel (Törekvés), Németh Gábor (Honvéd), Szabados Gábor (Építők), Szabados Kristóf (Építők).
Női tőr: Jeszenszky Szilvia (Terézváros), Knapek Edina (Honvéd), Mohamed Aida (UTE), Varga Gabriella (Honvéd).

(MOB-MVSZ-MTI, fotó: MOB/Szalmás Péter)