Az AIPS, Power of Sports trófeáját kapta Jacques Rogge

Az AIPS, Power of Sports trófeáját kapta Jacques Rogge

2013. 07. 01.
Megosztás

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) „Power of Sports” trófeáját vette át Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) belga elnöke, Gianni Merlótól, az AIPS elnökétől vasárnap Lausanne-ban.

A sportújságíró szervezet eseménye egyike azoknak, ahol Rogge még a NOB elnökeként vesz részt, a szeptemberi, elnökválasztó NOB-közgyűlés előtt. Az AIPS lausanne-i gáláján Fair Play-díjakat is átadtak.

A jelenlévők kivetítőn nézték vissza a korábbi olimpiai felvételeket, többek közt ahogy Haile Gebrselassie etióp futó halad át a célvonalon, és kinyitja a karját mosolyogva. Nagy élményt jelentett ez Rogge-nak, aki maga is részt vett a ’68-as mexikói, ’72-es müncheni és a ’76-os montreáli ötkarikás játékok vitorlásversenyein.

És jött az átadó fénypontja: "Hölgyeim és Uraim, néhány pillanat múlva az olimpiai játékok hivatalosan is visszatérnek Londonba" – jelent meg egy bejátszás Rogge-ról. Amikor az elnök a londoni játékok megnyitó ünnepségén megtartotta köszöntőbeszédét, már tudta, hogy ez az utolsó alkalom 12 éves tisztsége során, amikor megszólíthatja az olimpia közönségét.

A nyugdíjas ortopéd sebész, aki hazája rögbi csapatában is játszott, csillogó olimpiai karrierre tekinthet majd vissza, amikor átadja az elnökséget három hónap múlva. Regnálása alatt került sor az első ifjúsági olimpiára, első alkalommal nyerte el egy dél-amerikai ország a világ legnagyobb sporteseményének rendezési jogát, és ami talán még ennél is fontosabb, hogy kiállt egy etikusabb és átláthatóbb Nemzetközi Olimpiai Bizottság mellett, középpontba helyezve a sportolók érdekeit.

Rogge, a "Power of Sports" elismerést Gianni Merlótól, az AIPS elnökétől vette át, aki kiemelte a leköszönő NOB-elnök szerepét az olimpiai mozgalom terén végzett munkájában.

Rogge egy hosszú és élményekkel teli olimpiai utazáson van túl, amelyet talán ez a némileg ironikus történet jellem leginkább: „Emlékszem az 1980-as moszkvai játékokra” – kezdte Rogge. „Láttam egy ősz hajú férfit, akit 15 millióan vettek körül. Én pedig csak annyit tudtam kérdezni a barátomtól, ki ez az ember?” Mint utóbb kiderült a férfi Lord Killanin, a NOB akkori elnöke volt. „Egyszerűen nem ismertem őt”. 21 évvel később Rogge ugyanezt a pozíciót töltötte be.

A 71 éves belga az ünnepségen elhangzott üzenetében kiemelte a média szerepét is: „Kérem, segítsenek abban, hogy a sport szeretetét eljuttassuk a fiatalokhoz, hogy közelebb hozzuk a sportot az emberekhez. Mutassuk meg mindenkinek annak szépségét és örömét, valamint azt, ahogy az álmok valóra válnak a sport révén.”

Hasznos tanács ez egy olyan embertől, aki élete nagy részét a sportnak szentelte, és biztosan nem fordít hátat neki szeptember után sem.

(Forrás: aipsmedia.com/ Nadia Al-Massalm'eh, Fotó: Yurij Mikhalevich)