Új kategóriákban is díjaznak a Sportcsillagok Gáláján

Az úszólegenda Cseh László 32. születésnapján a búcsú ideje még nem jött el

2017. 12. 03.
Megosztás



Cseh László, a nagy tiszteletnek örvendő úszólegenda vasárnap érkezett el a 32. születésnapjához, és ez bizony az egyre fiatalodó sportágában már tekintélyes életkornak számít. Nem foglalkozva azzal, hogy tizenéves kihívói is szép számmal akadnak, akik olykor már meg is tudják előzni, a válogatott rangidőse három számban is rajthoz áll a december 13-án kezdődő koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon. Ráadásul ismét éremszerzést tervezve. Rajta kívül nincs még egy olyan úszó, aki a tizenegyedik kismedencés kontinensversenyére készülne…

A búcsú ideje még nem jött el

Maga Cseh László sem töltötte még be a 17. életévét, amikor 2002-ben az első rövidpályás Eb-jén bronzéremmel mutatkozott be. Aztán szépen belehúzott, mert egészen mostanáig 19 első helyet sikerült begyűjtenie.

„Soha nem éreztem toronymagas esélyesnek magamat a legnagyobb versenyeim előtt, de mindig úgy álltam rajthoz, hogy a legjobb időt akarom kihozni magamból. Ez számtalanszor sikerült is, és ebbe akkor is kapaszkodni tudtam, ha a tervezettnél eggyel vagy kettővel hátrább végeztem – nyilatkozta Cseh László az SzPress Hírszolgálatnak. - Számomra teljesen mindegy volt és ma sem arra figyelek, hogy hány évesek az ellenfelek, mert a mércét így is, úgy is mindig a legmagasabbra állítottam magam előtt. Évekig ott volt nekem hatalmas ellenfélként Michael Phelps és RyanLochte, aztán feltűnt Chad le Clos, majd szép sorjában jöttek a magyar riválisok. Az ifjú trónkövetelők, olyanok, mint Kenderesi Tamás, Milák Kristóf és a többiek. Két évvel ezelőtt „idősebb” versenyzőtársaimmal együtt azt mondtam, hogy a 2017-es budapesti világbajnokság többünk számára pályafutásunkat meghosszabbító erőpróbának számít, ami előtt nem szabad kiszállni. Egyéni csúcsot ugyan idén nem javítottam, de egy vb-ezüstérem mégis csak összejött a 200 pillangón, ami arra engedett következtetni, hogy mehetek tovább, a búcsú ideje még nem jött el.”

Pillangós hármas

Koppenhágába már jó egészségben utazhat el, a válogatónak számító hazai rövidpályás bajnokságon viszont még hátfájdalmakra panaszkodott.

„Jó hír, hogy teljesen rendbe jöttem, illetve rendbe hoztak a gyógyítás szakemberei – folytatta. – Volt ebben egy kis genetikai örökség, de az eltelt másfél évtized sem telt el nyomtalanul. Ezért is van úgy, hogy egy ideje mindig csak egy évre tekintek előre, megvárom annak a végét, és csak akkor határozok a következőről.”

A most következő erőpróbán, ami várhatóan az idei utolsó megmérettetése lesz, végig zongorázza a pillangó három számát, tehát az 50, a 100 és a 200 métert. Esélyeit nem szokta rangsorba állítani, most is úgy fogalmaz, hogy inkább a 100 és a 200 jöhet be úgy, ahogy szeretné.

„Harmadik éve dolgozom együtt Plagányi Zsolttal, és ma is csak azt tudom mondani, hogy jól váltottam. Nemrégiben új srácok jöttek a csapatunkba, óriási becsvággyal, nagy tervekkel. Kifejezetten jó, hogy együtt úszok velük, látom a lelkesedésüket és érzem a szorításukat” – mondta befejezésül Cseh László, aki jövőre az egyetemen is szeretne a célegyenesbe fordulni, azaz letenni az utolsó elhalasztott vizsgáját és megírni a szakdolgozatát.

(SzPress Hírszolgálat/Szalay Péter, fotó:MOB/Szalmás Péter)