Szilágyi Liliána viszi a magyar zászlót a záróünnepségen

Bizottságok összetételéről is döntött a MOB elnöksége

2020. 09. 02.
Megosztás


A június 20-ai megalakulás és a nyári időszak utáni első ülését tartotta Kulcsár Krisztián vezetésével a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége szeptember 2-án a szervezet székházában. A grémium elfogadta idei, második féléves munkatervét, döntött több bizottság összetételéről, és napirendre került a téli olimpiai sportágak konzultációinak beszámolója is
.

A résztvevők megemlékeztek az olimpiai család közelmúltban elhunyt tagjairól, köztük Kamuti László négyszeres olimpikon tőrvívóról, az ülésen jelenlévő dr. Kamuti Jenő testvéréről.

Kulcsár Krisztián elnök a tisztújítás óta eltelt időszak olimpiai vonatkozásait ismertette. Beszámolt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 136., július 17-ei – online – üléséről, amelyen a jövő évre halasztott tokiói olimpiai előkészületek mellett Thomas Bach újabb négyéves elnöki ciklusa is a témák közt szerepelt. A NOB 2013-ban megválasztott első embere a szabályok értelmében 8 + 4 évig maradhat hivatalában. A közgyűléseknél maradva, a MOB elnöke elmondta, hogy a MOB-hoz hasonlóan több hazai sportági szakszövetség tisztújítást tart 2020 őszén, az eredetileg tervezett tokiói olimpia évében, a ciklushoz igazodva. A sportvezető az olimpiával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a NOB és a japán szervezők továbbra is elkötelezettek a rendezést illetően, csakúgy, mint a Magyar Olimpiai Bizottság a magyar csapattal kapcsolatos szervezések terén.

Kulcsár Krisztián elmondta, hogy az olimpia megnyitójának eredetileg tervezett napján, július 24-én elindult a Magyar Olimpiai Csapat új arculatának, szurkolói márkájának kampánya, a Magyarock, mellyel több online és nyomtatott felületen, valamint óriásplakátokon is lehetett, lehet találkozni.

A MOB elnöke beszámolt arról is, hogy a közelmúltban találkozott több sportdiplomatával: Morinari Watanabéval, a Nemzetközi Torna Szövetség elnökével, a NOB tagjával, Niels Nygaarddal, az Európai Olimpiai Bizottság megbízott elnökével, a Dán Olimpiai Bizottság első emberével, Bogdan Gabroveccsel, a Szlovén Olimpiai Bizottság elnökével, Blaz Perko főtitkárral, valamint Prof. dr. Ugur Erdenerrel, a Török Olimpiai Bizottság vezetőjével, a NOB tagjával. Egyeztetett a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének új elnökével, Nagy Tímeával, valamint a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának képviselőjével a tokiói olimpia 60. évfordolója alkalmából megrendezendő ünnepségről. Kulcsár Krisztián és Vékássy Bálint részt vett Janez Kocijančič, az Európai Olimpiai Bizottság elhunyt elnökének búcsúztatásán.

Az elnökség meghallgatta a téli olimpiai sportági szakszövetségekkel folytatott konzultációkról készült beszámolót, melyet Fábián László sportigazgató ismertetett. A megbeszélés középpontjában a 2022-es pekingi téli olimpia szerepelt, de szóba kerültek az utánpótlással, edzőképzéssel, egészségüggyel és infrastrukturális fejlesztésekkel kapcsolatos vonatkozások is. A tanácskozást a MOB téli sportágakért felelős alelnöke, dr. Deutsch Tamás kezdeményezte, aki köszönetet mondott a szervezésért és a háttérmunkáért a sportigazgatóságnak, majd elismerését fejezte ki az érintett sportágak elnökei, főtitkárai felé, akik kiváló felkészültségükről tettek tanúbizonyságot. A konzultáción a Magyar Bob és Szánkó Szövetség, a Magyar Curling Szövetség, a Magyar Jégkorong Szövetség, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, a Magyar Snowboard Szövetség és a Magyar Síszövetség vezetése vett részt.

A grémium elfogadta a második féléves munka- és üléstervét, melyet Vékássy Bálint főtitkár mutatott be. A következő találkozóra a tervek szerint október 7-én kerül sor, majd november 4-én, december 2-án ül össze az ötakrikás szervezet vezetése. A Magyar Olimpiai Bizottság idén ünnepli megalakulásának 125. évfordulóját, melyről a tagság a szervezet december 19-ei közgyűlésén kíván méltó módon megemlékezni.

Az elnökségi ülésen bizottságok elnökeinek személyéről, illetve személyi összetételekről is döntöttek.

A Jogi Bizottság elnöke dr. Mészáros János; tagjai: dr. Borbély Zoltán, dr. Fiák István, dr. Molnár Mária, dr. Neszmélyi Emil, dr. Rakaczki Tamás, dr. Schmidt Ádám, dr. Szabó Gergely Balázs, dr. Szilágyi Zoltán és dr. Török Ferenc, az elnökség részéről együttműködő tag Schmidt Gábor.

Az Orvosi Bizottság elnöke dr. Tállay András; tagjai: dr. Zima Endre, PhD Prof. dr. Martos Éva, dr. Soós Ágnes, dr. Halasi Tamás, PhD dr. Matusovits Andrea, Prof. dr. Merkely Béla, dr. Tiszeker Ágnes és dr. Tóth Szabolcs, az elnökség részéről együttműködő tag Vári Attila.

A Nők a Sportban Bizottság elnöke Kelemen-van de Konijnenburg Ildikó; tagjai: dr. Bukta Zsuzsanna, Drávucz Rita, Fodor Anett, dr. Kolbenheyer Zsuzsa, Kökény Beatrix, Monspart Sarolta, Kolozsi Lázár Ildikó és Sastin Marianna, az elnökség részéről együttműködő tag Kulcsár Krisztián.

A Sportolói Bizottság elnöke Sinkó Andrea; tagjai: Csonka Zsófia, Szabó Gabriella, Cseh László, Csernoviczky Éva, Harsányi Gergely, Knoch Viktor, Vörös Zsuzsanna, Temesvári Andrea, Berki Krisztián, Gyurta Dániel és Baji Balázs, az elnökség részéről együttműködő tag Gyurta Dániel.

A Fair Play Bizottság elnöke dr. Kamuti Jenő; tagjai: dr. Cserháti László, Deregán Gábor, dr. Farkas Péter, Orendi Mihály, Gór-Sebestyén Júlia, Kő András, Makray Katalin és Medvegy Iván.

A Gazdasági Bizottság elnöke Szalay Ferenc; tagok: dr. Beck György, Jaksa János, Prosits Attila, Szollár Domokos, Sinka László, Nátrán Roland, dr. Bischof Zsolt és Bodnár Péter, az elnökség részéről együttműködő tag Markovits László.

A Sportszakmai Bizottság elnöke Bacsa Péter, a Mező Ferenc Sportbizottságot dr. Bodnár András vezeti; a testületek tagjait később választják meg.

Az ülésen elfogadták a MOB Adatvédelmi Szabályzatának módosítását, melyre a Magyarock szurkolói márka bevezetése miatt lett szükség.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)