Budapesten rendezik a 2018-as LEN-kongresszust

Budapesten rendezik a 2018-as LEN-kongresszust

2017. 12. 15.
Megosztás


Budapeset lesz a házigazdája a LEN éves kongresszusának 2018. június 2-án - így döntött a nemzetközi szervezet pénteki, koppenhágai ülésén. Az eseményt a Magyar Úszó Szövetség a 2017. évi FINA vb-t szervező BP2017 Nkft. csapatával közösen készíti elő.

Amint arról Gyárfás Tamás, a LEN gazdasági vezetője tájékoztatott, sikerült megállapodnia Paolo Barelli elnökkel Róma visszalépéséről, így a LEN Büro pénteki, koppenhágai ülésén – a Magyar Úszó Szövetség Wladár Sándor vezette delegációjának prezentációja után – Budapestet választotta a jövő évi kongresszusa helyszínéül.

„Mindenkit szeretettel várunk Budapesten” – mondta Wladár Sándor az ülésen, akit Paolo Barelli LEN elnök a 200 hát moszkvai olimpiai bajnokaként mutatott be a LEN vezérkar tagjainak, hozzátéve, hogy „a magyar úszósport jó kezekben van, hiszen olyanok vezetik, akiknek az úszás a DNA-jükben van.”

Az eseményt a Magyar Úszó Szövetség a 2017. évi FINA vb-t szervező BP2017 Nkft. csapatával közösen készíti elő – Koppenhágában Szántó Éva ügyvezető igazgató és Balogh Sándor gazdasági igazgató prezentálta a kongresszusra vonatkozó terveket, melyek értelmében az eseményre a nyári vb-n az elsőszámú FINA-hotelnek számító InterContinentalban kerülhet sor.

Gyárfás Tamás az ülést követően kijelentette: „Túlságosan megszerették Budapestet az úszósport irányítói, annyira profi volt a szervezése a világbajnokságnak, de előtte az Európa-bajnokságoknak is. Kis túlzással azt is mondhatom, mára eljutottunk oda, hogy ha egy eseménynek házigazdát keresnek, a FINA és a LEN vezérkari ülésein először megkérdeznek, Budapest akarja a rendezést? Ha nem, akkor nyitják meg a pályázatot... Ez elismerés mindenkinek, aki szerepet vállalt az elmúlt évek eseményeinek előkészítésében és lebonyolításában.”

Ennek megfelelően a vizes sportágakhoz köthető nemzetközi versenyen sora szinte végeláthatatlanná vált. 2018-ban júniusban ismét nyíltvízi világkupa esedékes Balatonfüreden (16-án), és valamikor nyár végén vagy az ősz elején következhet az úszó világkupa egyik állomása. Emellett a szinkronúszó Világszéria (Word Series) egyik versenye nyitja újra a Duna Arénát májusban, majd nyáron következik a szinkron junior világbajnokság, augusztusban pedig – Szombathelyen – a férfi junior vízilabda-világbajnokság.

A következő években a nyíltvízi világkupa és az úszó világkupa visszatérő eseménynek ígérkezik, 2020-ban Budapesten lesz az összes Európa-bajnokság (januárban vízilabdában, májusban úszásban, műugrásban és szinkronúszásban, júniusban nyíltvízi úszásban), míg 2024-ben a rövidpályás világbajnokság helyszíne lesz a Duna Aréna.

A fényképen (balról): Batházi Tamás, Wladár Sándor, Paolo Barelli, Balogh Sándor és Gyárfás Tamás.

(MÚSZ)