Döntött a NOB: 2024-ben Párizsban, 2028-ban Los Angelesben lesz olimpia

Döntött a NOB: 2024-ben Párizsban, 2028-ban Los Angelesben lesz olimpia

2017. 09. 13.
Megosztás

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése döntött Limában: Párizs rendezheti a 2024-es, míg Los Angeles a 2028-as Nyári Olimpiai Játékokat. Thomas Bach, a NOB elnöke történelmi döntésként értékelte a voksolást, mely 11 évre biztonságot jelentő meghatározója az olimpiai mozgalomnak. A helyszínen van Schmitt Pál NOB-tag, a MOB tiszteletbeli elnöke, Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke, dr. Aján Tamás tiszteletbeli NOB-tag és Gyurta Dánie NOB-tag, a MOB elnökségének tagjai is.

A NOB már júliusban rendkívüli közgyűlésen határozott arról, hogy egyszerre ítéli oda a két olimpia rendezésének jogát a szervezet szeptember 13. és 17. között esedékes 131. kongresszusán Limában. A döntést megelőzően az ötletet támogató NOB-elnök, Thomas Bach úgy nyilatkozott: ha zöld jelzést kap az együttes odaítélés, akkor „mindhárom érintett fél, Párizs, Los Angeles és a NOB számára kedvező helyzet alakulhat ki”.

Augusztus elején a NOB megállapodást kötött az amerikai várossal a 2028-as rendezésről, ami egyben szabad utat nyitott a francia fővárosnak a 2024-es rendezésre. A hét év múlva rendezendő játékokra Boston, Hamburg, Róma és Budapest is pályázott, de mind a négy város visszalépett.

A NOB történetében másodszor fordult elő, hogy egyszerre két házigazdát jelentettek be: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, míg Amszterdam az 1928-as olimpiát kapta meg. A 2024-es és 2028-as nyári játékok helyszínét érintő szerdai, formalitásnak tekinthető szavazást a NOB végrehajtó bizottsága készítette elő, amely hétfőtől ülésezik a perui fővárosban.

„Gratulálok Párizsnak és Los Angelesnek! – mondta Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság első embere a limai döntést követően. – Nehéz jobbat elképzelni ennél a pillanatnál. Az olimpiai játékok stabilitása biztosítva van az előttünk álló tizenegy évre, rendkívüli dolog ez. Két fantasztikus város nagyszerű ötkarikás hagyományokkal, lelkesek az olimpiai mozgalom iránt, és minden lehetséges módon terjesztik is azt.”

A NOB honlapja közleményében kiemeli: Los Angeles és Párizs is inspiráló projektet dolgozott ki, mindkét kandidáló követte az Agenda 2020 útmutatásait, különös tekintettel a meglévő és átmeneti létesítmények használatában – ebben mindkét olimpia rekordot dönt.

Kulcsár Krisztián a munkanapról elmondta, két részből állt. „Az elsőben a tokiói szervezőbizottság beszámolóját hallgattuk meg arról, hogyan állnak a 2020-as játékokkal, ami számunkra természetesen nagyon fontos témakör volt. Az előkészületek a lehető legnagyobb rendben zajlanak. A nap második része a 2024-es és a 2028-as olimpia jegyében telt. Thomas Bach felvezette, hogy tulajdonképpen két olyan város van, amely végigvitte a kandidálás folyamatát, mindkettő ragyogó pályázatot nyújtott be, ez adott lehetőséget arra, hogy egyszerre válasszanak két olimpiai helyszínt. A tagság korábban felhatalmazást adott, hogy készítsék elő a háromoldalú szerződést, úgyhogy a két prezentáció bemutatása után senkit sem ért meglepetés, amikor a tagság ratifikálta a szerződést."

A MOB elnöke Budapest visszalépésével kapcsolatban azt mondta, informális beszélgetések keretében előjött témaként, de hivatalosan nem hangzott el sem Budapest, sem Róma, sem Boston neve. Persze, nyilván mindenkinek a fejében ott van, hogy Budapest adta meg a végső lökést ahhoz, hogy a jelenlegi helyzet kialakulhasson, de erről nem esik szó. Azzal, hogy két jelölt maradt, és hogy előre megállapodtak, kissé unalmassá tették a helyszínválasztás legizgalmasabb részét, a szavazást."

A magyarországi, budapesti újbóli pályázás most nem téma. Ugyanakkor viszont látni kell, hogy a pillanatnyilag a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legnagyobb gondja – persze a doppingkérdésen és a napi problémákon túl – éppen a helyszínek kijelölése. Emiatt tartunk ott, hogy egyszerre két városnak is odaítélték a rendezési jogot és hogy biztatják a potenciális jelentkezőket. Nyilván mindenki örül, ha minél nagyobb számban jelentkeznek a városok rendezőnek, de azt azért nem állítanám, hogy név szerint minket bombáznának."

Kulcsár Krisztián azt is elmondta, az, hogy Párizs rendez hamarabb, nem a prezentáción vagy a pályázaton múlt, nem azon, hogy melyik jobb vagy melyik rosszabb, hanem azon, hogy Párizs egyértelműen kinyilvánította: vagy 2024, vagy semmi. És Los Angeles belement a megállapodásba. A sportszövetségek oldaláról korábban vizsgáltam az összes jelentkezőt, és minden pályázatnak voltak erősségei, de közülük egyik sem olyan, amelyet mi korábban ne tudtunk, ne ismertünk volna. Budapest problémája nem abban rejlik, hogy nem tudjuk, mit, hogyan kellene csinálni, az volt a gond, hogy megszűnt a politikai támogatottság akkor, amikor felülkerekedett az érzés, hogy nincs meg a társadalmi többség. Azt kell mondanom, az olimpiai rendezés kérdését, kommunikációját a franciák talán ügyesebben csinálták nálunk. Los Angeles pedig teljesen más lapra tartozik, hiszen ott magánügy a rendezés – állami garancia sincs mögötte, nemhogy állami pénz. Az Egyesült Államok az egyetlen, amely így képes olimpiát rendezni."

A sportvezető többször hangsúlyozta, ahhoz, hogy Magyarországon olimpiát rendezzünk, meggyőződése, hogy társadalmi és politikai támogatottságra, összefogásra, konszenzusra van szükség, ennek pedig referendum lehet az alapja.

A hét végén arról is szavaznak, hogy Schmitt Pál bekerül-e a NOB vezető testületébe. Természetesen nagyon örülnék, ha egy magyar jelölt bekerülne a végrehajtó bizottságba. Schmitt Pál 1983 óta tagja a NOB-nak, méltó befejezése volna a karrierjének, ha az utolsó öt évet a vezetőségben töltené. Drukkolok neki, már csak azért is, mert megválasztása sportdiplomáciai szempontból is nagy fegyvertény volna."

(Nemzeti Sport-MOB, fotó: olympic.org)