Egy év Bakuig - az EOC-elnök személyesen hívta meg a magyarokat az Európa Játékokra

Egy év Bakuig - az EOC-elnök személyesen hívta meg a magyarokat az Európa Játékokra

2014. 06. 18.
Megosztás

Az I. Európa Játékok előtt kerek egy esztendővel szemináriumot (Chefs de Mission Seminar) tartottak a résztvevő országok csapatvezetői számára Bakuban. A Magyar Olimpiai Bizottságot Fábián László sportigazgató képviselte. A magyarokat az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) elnöke, Patrick Hickey személyesen hívta meg a 2015-ös azeri játékokra.

A június közepén rendezett többnapos tanácskozáson 48 ország képviselői vettek részt. A változatos programban előadások, prezentációk, helyszíni bejárások szerepeltek. A csapatvezetők megismerkedhettek a létesítményekkel és Baku nevezetességeivel, valamint meghívást kaptak a bakui ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság megnyitójára is.

Az eseményeken a nemzeti delegációk vezetői mellett a szervezőbizottság több tagja, valamint az ír sportdiplomata Patrick Hickey mellett többek közt Simon Clegg, a szervezők első embere, továbbá Azad Rahimov, azeri ifjúsági és sportminiszter is részt vett.

"Az előadások, tanácskozások alkalmával végigbeszéltük a különböző szervezési területeket. A kvalifikáció rendszere mellett kitértünk a versenyhelyszínekre, a verseny- és edzésidőpontokra, magára a programra, továbbá az akkreditációra - ide értve a sportolókat, edzőket, vendégeket - a helyi logisztikára, szállításra, közlekedésre, érkezésekre, fogadásokra, az egészségügyi háttérre, doppingellenőrzésekre, ünnepségekre - szóval mindenre kiterjedően tájékoztatást kaptunk a szervezőktől" - mondta Fábián László hazaérkezését követően.

A MOB sportigazgatója hozzátette, a médiára, közvetítésekre, nemzeti kommunikációra is külön kitértek a játékok rendezői. "Felhívták a figyelmünket, hogy fontos az esemény kommunikációja, országainkban segítsük elő az Európa Játékok hírverését. Elmondták, hogy öt országban már eldőltek a közvetítések, Magyarországon a DIGI Sport TV fogja közvetíteni az eseményeket."

Az I. Európa Játékokra 2015 június 12. és 29. között kerül sor, így a napokban elindult az egyéves visszaszámlálás. "A mostani szemináriumot nem véletlenül szervezték erre az időpontra. A jövő évi megnyitó előtt egy évvel, június 12-én látványos ünnepséget rendeztek Bakuban. Lézershow, tűzijáték, minden kellék adott volt egy nagy ovációhoz, ezrek ünnepeltek a Kaszpi-tenger partján, a televízió élőben közvetítette a látványos eseményeket."

A vendégek a versenyek helyszíneivel bejárás alkalmával ismerkedhettek. "Minden építkezés igen előrehaladott állapotban van. Nagy erőkkel készül a központi stadion, igen impozáns építmény lesz. Gyakorlatilag az összes helyszínen lehet már versenyt rendezni, erre volt példa a ritmikus gimnasztika kontinensviadal is. 2012-ben itt rendezték az Eurovíziós Dalfesztivált, már akkor rengeteg infrastruktúrális fejlesztést végeztek a városban."

"Megnéztük az "olimpiai falut" - ha szabad ezt mondani egy európai versenyre -, nagyon meg vagyok elégedve. Már most lehetett egyeztetni, választani a csapatok szállását illetően, én nyogodt, zajmentes helyet kerestem, távol a főutak forgatagától. Fontos megjegyeznem, hogy a jelentősebb versenyközpontok alagúton, gyalogosan megközelíthetők lesznek a faluból, ami a sportolóknak nagy könnyebbséget fog jelenteni. A faluban az épületek elkészültek, még belső munkálatokat végeznek. Közel tízezer főt kell itt elszállásolni, köztük 6500 versenyzőt. Nyolc-tíz emeletes épületekről van szó, az appartmanokat úgy kell elképzelni, hogy emeletenként kettő darab négyszer két ágyas, egy pedig háromszor kétágyas. Az "olimpiai falu" mellett helyezkedik el a médiafalu, ahol további háromezer vendégre, újságíróra számítanak."

A MOB sportigazgatója Bakuban találkozott Magyarország azeri nagykövetével, Csutora Zsolttal, aki együttműködéséről, segítségéről biztosította a magyar sportvezetőt, és rajta keresztül a játékokra készülő csapatot.

"Munkavacsora keretében tárgyaltam a szintén Bakuban tartózkodó Lezsák Sándorral is. A politikus a Türkmén Népek Konferenciáján vett részt, így első kézből számolhatott be az ott elhangzott sportvonatkozásokról. Mivel Magyarországot is bevették a türkmén népek közé, ezért fontos nekünk, milyen tradicionális sportágakkal kerülhetünk összefüggésbe, gondolok itt például az íjászatra, lovas sportokra. Lezsák úrnak magam pedig az Európa Játékokról adtam rövid áttekintést."

A nemzeti csapatok képviselőinek ünnepélyes keretek között adta át a meghívót az Európai Olimpiai Bizottság elnöke. "Egyesével felhívtak bennünket a színpadra, és ott személyesen adta át a meghívást Hickey úr, majd kezet szorított velünk. Kaptunk egy informatikai eszközt, egy díszes lejátszó szerkezetet, melyet, ha kinyitunk, elindul egy promóciós videó, melyben Baku nevezetességei mellett felsorolják a résztvevő országokat. Amit én kaptam, abban Magyarországnál megáll a felsorolás, majd az ír sportdiplomata hazánkat név szerint invitálja az első Európa Játékokra" - fejezte be a beszámolót Fábián László.

"2012 novemberében, Rómában az Európai Olimpiai Bizottság Közgyűlésén a 49 jelenlévő európai olimpiai bizottság Azerbajdzsánnak adta a lehetőséget, hogy megrendezze az első Európa Játékokat, így Baku ad helyet az eseménynek 2015. június 12. és 28. között. Ezúttal örömmel hívom meg erre az egyedülálló eseményre a Magyar Olimpiai Bizottságot és a magyar sportolókat a csodálatos Azerbajdzsánba" - mondja videóköszöntőjében Patrick Hickey.

A videó az alábbi képre kattintva megtekinthető.

(MOB/Vasvári Ferenc)