Együttműködés a Tajvani Olimpiai Bizottsággal

2013. 11. 18.
Megosztás

Borkai Zsolt, a Magyar és Thomas Tsai, a Tajvani (Kínai Taipei) Olimpiai Bizottság (CTOC) elnöke partnerségi megállapodást írt alá hétfőn Tajvanban, új fejezetet nyitva a két nemzeti bizottság cserekapcsolatában és együttműködésében.

Az eseményen részt vett Szabó Bence, a MOB főtitkára, Székely Levente, a Magyar Kereskedelmi Iroda képviselője, Tai-Ling Peng, a kínai oktatási minisztérium sport főigazgató-helyettese és Jian-song Chu, a kínai külkapcsolatok minisztériumának európai ügyekkel foglalkozó igazgatója.

Tsai elnök beszédében felhívta a figyelmet a magyar-kínai sportegyüttműködés és cserekapcsolat hosszúra nyúló történetére. 1990-ben a CTOC korábbi elnöke, dr. Feng-Shu Chang, Budapesten tett hivatalos látogatása során már aláírt egy hasonló együttműködési megállapodást a MOB-bal. A baráti kapcsolat azóta is tart a két nemzet között.

Az együttműködés hosszú távú rögzítése érdekében a vendéglátó elnök meghívta Borkai Zsoltot és Szabó Bencét, látogassanak Taipeibe egy újabb megállapodást aláírni, és találkozzanak a nemzeti kenu, vívó, torna és judo szövetségekkel, valamint vegyenek részt a Tajvani - Magyar Sportfórumon is.

Borkai Zsolt a hétfői ünnepségen, beszédében kifejezte háláját a szívélyes fogadtatásért és egyben meghívta a Tajvani Olimpiai Bizottságot Magyarországra - a látogatásra 2014-ben kerülhet sor.

Tai-Ling Peng kijelentette, reméli, a CTOC nem csak megerősíti, hanem kiterjeszti kapcsolatait új távlatokra is.