Elhunyt a NOB korábbi elnökségi tagja, Ashwini Kumar

Elhunyt a NOB korábbi elnökségi tagja, Ashwini Kumar

2015. 10. 21.
Megosztás

Kilencvennégy esztendős korában elhunyt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság indiai, tiszteltbeli tagja, Ashwini Kumar. A sportdiplomata 1973-ban csatlakozott a NOB-hoz, 1980 és 1987, majd 1992 és 1996 között a szervezet elnökségi tagjaként tevékenykedett, többek között az olimpiai szolidaritás, a sajtó és a rádió albizottságokban.

“Ashwini Kumar igazi szenvedélyként élte meg a sportot, egész pályafutása alatt ennek állt szolgálatában, értékeit a legmagasabb szinten képviselte az indiai sportadminisztrációban is – emlékezett Thomas Bach NOB-elnök. „Mindig nagyszerű volt vele dolgozni, tanácsai és közreműködése és integritása mindannyiunk számára sokat jelentett.”

A Indiai Olimpiai Bizottság tiszteletbeli, örök elnökének választott sportszakember tagja volt a Nemzetközösségi Játékok Szövetségének, valamint az Ázsiai Játékok Szövetségének is.

(olympic.org-MOB)