Elhunyt az ANOC legendás elnöke

Elhunyt az ANOC legendás elnöke

2015. 02. 10.
Megosztás

Elhunyt Mario Vázquez Rana, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Világszervezetét (ANOC) több mint három évtizedig irányító sportvezető.

Ranának elévülhetetlen érdemei voltak az ANOC létrehozásában, a szervezetet annak 1979-es alapításától egészen 2012-ig vezette.

2010 októberében az ANOC fennállásnak harmincadik évfordulója alkalmából emlékplakettet adományozott a Magyar Olimpiai Bizottságnak, amellyel annak sikeres és magas szintű működését, illetve az olimpiai családban betöltött meghatározó szerepét és munkásságát ismerte el az 1980 és 2010 közötti időszakra kiterjedően.

Az ANOC jelenlegi első embere a 82 évesen elhunyt sportvezetőről, korábbi válogatott sportlövőről megemlékezve elmondta:

„Volt szerencsém személyesen ismerni Rana urat, évekig együtt dolgoztam vele. Fontos szerepet játszott abban, hogy az ANOC itt tart most. Rengeteget tett a nemzeti olimpiai bizottságokért és az olimpiai mozgalomért” – fogalmazott Ahmad al-Fahad al-Szabah sejk.

„Mindig úgy fogunk rá emlékezni mint nagyszerű olimpiai vezetőre. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság székházán félárbocra eresztjük az olimpiai zászlót a tiszteletére” – mondta Thomas Bach, a NOB elnöke.

Mario Vázquez Rana a pánamerikai sportszervezet (PASO) elnöki tisztjét szintén betöltötte 1975-től, ahogyan a Mexikói Olimpiai Bizottságot is vezette 1974 és 2001 között.

(MOB)