Erdélyi tanulmányúton járt a MOA küldöttsége

Erdélyi tanulmányúton járt a MOA küldöttsége

2016. 07. 12.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Akadémia küldöttsége erdélyi tanulmányúton vett részt július 5. és 10. között. A dr. Jakabházyné Mező Mária MOA-főtitkár által vezetett 15 fős csoportot az olimpiai iskolák vezetői, az olimpiai körök képviselői és MOA-Tanácstagok alkották. A delegációnak több olimpiai bajnok és érmes is tagja volt. A csíkszeredai találkozón az otthon pihenő Miklós Edit is részt vett.

Az első napon Nagyváradon rövid városnézésen vett részt a küldöttség. A Királyhágón megtartott pihenő után az első estét Kolozsváron töltötte a csapat. Itt a főtér szobrainak, Mátyás király szülőházának és a Házsongárdi temetőnek megtekintése volt a fő program.

Második napon Marosvásárhelyen keresztül Parajdra vezetett az út. A községházán Bokor Sándor polgármester mondott köszöntőt, majd a község vezetőivel együtt Alsósófalvára ment a delegáció. Keresztes Lajos tavaly felavatott emléktáblájánál dr. Jakabházyné Mező Mária emlékezett a bajnokra, majd koszorúzás következett. A befejezés megható pillanata volt, amikor a helyi zenekar segítségével elénekelték a jelenlévők a Székely Himnuszt. A helyi vezetőkkel együtt a Keresztes Lajos Sportcsarnokhoz vezetett tovább az út, ahol ugyancsak megkoszorúzták a szintén tavaly elhelyezett emléktáblát a sportcsarnok falán. A szomszédos Korondon a helyi vezetőkkel együtt a Sóvidék másik olimpiai bajnoka, Lőrincz Márton előtt is tisztelgett a küldöttség. A Lőrincz Márton Sportcsarnok aulájában elhelyezett emléktáblánál Győr Béla MOA-Tanácstag emlékezett néhány szóban a bajnokra, és elhelyezték a megemlékezés koszorúját. Itt csatlakozott Balázs Árpád székelyudvarhelyi szakíró és Becze Zoltán csíkszeredai sportújságíró is. Úton Csíkszereda felé Farkaslakán Tamási Áron sírjánál és az ugyancsak Farkaslakán nemrégen felállított Trianon-emlékműnél valamint a 13 aradi vértanú kopjafáinál is megáll a MOA különítménye, melyet Székelyudvarhelyen a város új polgármestere és képviselői vártak. Gálfi Árpád polgármester és a MOA főtitkára abban maradt, hogy írásban is megállapodást kötnek a jövőbeni együttműködésről, és hamarosan egy olimpiai kiállítást is rendeznek a városban Magyarországról hozott anyagból.

Csütörtökön a Szent Anna tónál kirándult a küldöttség, melyet Tusnádfürdőn a település polgármestere köszöntött. A híres helyi víz tesztelése után Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán az esküteremben nagysikerű közönségtalálkozón vett részt a csapat. Dr. Zsigmond Barna Pál főkonzul köszöntötte a megjelenteket, és megköszönte a látogatást. „Nekünk, magyaroknak az olimpiai eszme nagyon fontos helyet foglal el nemzeti identitásunkban, és nem csak országhatáron belül fontos, hanem mindenhol, ahol magyarok élnek” – fogalmazott köszöntőjében a főkonzul. A sportolókat Becze Zoltán sportújságíró mutatta be a közönségnek. A teltházas eseményen dr. Ságiné Rejtő Ildikó kétszeres olimpiai bajnok tőrvívó, a Nemzet Sportolója, Simainé Bóbis Ildikó háromszoros olimpiai ezüstérmes vívó, és Mohácsi Ferenc, az 1956-os olimpia bronzérmes kenusa mesélt sportolói karrierje legemlékezetesebb pillanatairól. A találkozón részt vett és ugyancsak válaszolt a kérdésekre az otthon pihenő Miklós Edit olimpiai 7. helyezett alpesi síző is. A találkozón szintén részt vett a csíkszeredai Gál Sándor és Basa János jégkorongozó olimpikon. A fogadás után a székely olimpikonok emlékművénél emlékezett és koszorúzott a küldöttség.

Pénteken, útban Brassó felé, Sepsiszentgyörgyön az özvegye jelenlétében Áros Károly sírjánál emlékezett a delegáció. A sírnál Győr Béla MOA-Tanácstag méltatta a MOB által két ízben is kitüntetett, tavaly tragikus körülmények között elhunyt újságírót. Brassóba érkezve városnézésen vett részt a csapat. A Fekete templom, a régi városháza és a Cenk-hegy meglátogatása is szerepelt a programban.

Szombaton hosszú út után, a nagyszebeni vár és Vajdahunyad vára megtekintése után Aradon a 13 vértanú emlékművénél dr. Jakabházyné Mező Mária emlékezett. A tanulmányút résztvevői örömmel tapasztalták, hogy a Szabadság-emlékmű, amelyen szintén megtalálható a 13 vértanú domborműve, végre méltó helyre került Aradon.

Vasárnap a hazaút során egyöntetű volt a vélemény, hogy egy csodálatos és tartalmas túrán vettek részt a küldöttség tagjai, melyen minden részvevő hozzátett valamit annak sikeréhez.

(MOA/Győr Béla; fotó: MOA)