Erzsébetligeti Rátonyi Gábor Uszoda - újabb mérföldkő a Varjú-kör életében

Erzsébetligeti Rátonyi Gábor Uszoda - újabb mérföldkő a Varjú-kör életében

2019. 05. 03.
Megosztás


Újabb mérföldkőköz érkezett a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör. Egyrészt, mert aznap immár a második XVI. kerületi emléktáblára került fel az alig 12 esztendős baráti kör neve. De azért is mérföldkő volt, mert egy majdnem feledésbe múlt hagyományt sikerült aznap feléleszteniük „csipkerózsika álmából".

De nézzük sorrendben, mi is történt! Februárban ugyanis hosszú betegséget követően elhunyt Rátonyi Gábor, a kerületi uszodák első, és ez idáig egyetlen (azóta persze már újat választott a testület) igazgatója. A népszerű sportembert, edzőt, sportvezetőt, majd politikust, aki négy évig (2002-2006) között polgármesterként a szomszédos Zuglót is irányította, majd a fővárosi testületben képviselte a XIV. kerületet, 2007-ben, tehát még a kerületi uszodák elkészülte előtt választotta a Kertvárosi Sportlétesítményeket Üzemeltető Kft. élére ügyvezető igazgatónak a XVI. kerületi önkormányzat. Kovács Péter akkori és jelenlegi polgármester szerint ez egy nagyon jó döntés volt, hisz Rátonyi Gábor személyében a lehető legjobb kezekbe kerültek a sportuszodák, valamint a Sasvár utcai és az Ikarus sportlétesítmények. A hosszas betegséget követően februárban elhunyt Rátonyi Gábort március elején temették el az Új Köztemetőben, és a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör egyik tagjában már a szertartás alatt megfogalmazódott, hogy az Erzsébetligeti Uszoda méltó helyszíne lehetne a volt igazgató emlékének. A baráti kör elnöksége a javaslatot azonnal Kovács Péter elé terjesztette, aki szintén rögtön a kezdeményezés mellé állt. Az események olyannyira felgyorsultak, hogy a kertvárosi képviselő-testület már a márciusi ülésén megtárgyalta és elfogadta a javaslatot, így hivatalosan is „zöld utat" kapott a kezdeményezés. A gyorsaság sem jelentett problémát, hisz a baráti körnek már nagy tapasztalata volt az uszodák elnevezésében. 2017-ben ugyanis szintén az ő javaslatukra történt a másik kerületi, a rákosszentmihályi uszoda elnevezése a 2015-ben elhunyt olimpiai bajnok vízilabdázóról, Konrád Ferencről. Abban a projektben természetesen Rátonyi Gábor uszodaigazgatónak is nagy szerepe volt. Nos, tehát a baráti kör ismét Dorogi Ferenc árpádföldi szobrászművészt kérte fel az újabb kerületi uszodai dombormű elkészítésére, melyet ugyanaz a Meszlényi András öntött bronzba, aki két éve a Konrád Ferenc domborművet is örökéletűvé tette.

Időközben a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör egy másik projektet is elindított. A tavalyi „lyukas" évet követően idén újból meg szerettek volna emlékezni a Magyar Sport Napjáról, amely hagyományt még 2007-ben Rátonyi Gábor honosította meg a kerületben. Abban az évben állíttatta a baráti kör és a kerületi önkormányzat az első olimpiai emléktáblát a mátyásföldi uszoda bejáratánál, amely tábla azóta már egy újabbal is kiegészült. Idén ezt a két táblát szerette volna felújíttatni és felfrissíteni a baráti kör, mely kezdeményezést szintén támogatta az önkormányzat. Sőt, nemcsak ezt, hanem azt is, hogy az ifjúsági olimpikonok egy külön emléktáblát kapjanak. Az avatóünnepség április 30-ra lett tervezve, mely eseményt aztán az uszoda névadó ünnepségével is összekötöttek. Így történt, hogy az idei sportnapi megemlékezés az átlagosnál is nagyobb szabásúra sikeredett. Mert Rátonyi Gábor emléke miatt a szokott kertvárosi közönség mellett a család, a zuglói önkormányzat és az öttusatársadalom is nagy számban képviseltette magát. Az ünneplők között többek között ott volt Fábián László olimpiai- és világbajnok öttusázó, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója, Balogh Gábor világbajnok, olimpiai ezüstérmes öttusázó, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, Rátonyi Gábor egykori tanítványa és Császári Attila, kétszeres világbajnoki ezüstérmes öttusázó, Rátonyi Gábor egykori versenyzőtársa.

Az uszoda aulájában a névadó emléktábláját Danada Judit, Rátonyi Gábor özvegye és Kovács Péter polgármester közösen leplezte le, majd az uszoda előtti megemlékezésen Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára méltatta a kertvárosi emléktáblákra felkerülő „új" sportolókat, Lontay Balázs világbajnok kardvívót, pekingi olimpikont, Zs. Tóth Annát, a 2014-es nanjingi ifjúsági olimpia ezüstérmes öttusázóját, Bácskay Csengét, aki 2018-ban, a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián nyert ezüstérmet tornában, illetve Sándorházi Vivien tollaslabdázót, Gebauer Maja rúdugrót és Urbán Zita akadályfutót, akik ugyan érmet nem szereztek, de méltóképpen képviselték a kerületet a tavalyi ifjúsági olimpián.

Az idei ünnepséget szintén a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör kezdeményezésére egy kertvárosi sporttörténeti kerékpártúrával is összekötötték, melynek keretében egy csapatnyi vállalkozó szellemű diák az önkormányzati rendészek felügyelete mellett és Lovassy Krisztián Európa-bajnoki ezüstérmes londoni olimpikon kerékpáros vezetésével bringával felkereste a kerületi sportemlékhelyeket, a Csömöri úti I. világháborús sportemlékművet és a rákosszentmihályi sportbarátok emlékfalát, valamint a Főhadnagy utcában található Hajós Alfréd emléktáblát, majd útjuk végén ők is csatlakoztak a mátyásföldi ünneplő közönséghez.

(Riersch Tamás)