Euroliga: A döntő játszmában buktak el nők, a fiúk még nyeretlenek

Euroliga: A döntő játszmában buktak el nők, a fiúk még nyeretlenek

2013. 06. 24.
Megosztás

Bár 1:0-ra és 2:1-re is vezetett a magyar női röplabda válogatott Kecskeméten, az Európa Liga selejtezőjében Románia ellen, a mindent eldöntő ötödik játszmát – így a meccset is – keleti szomszédaink nyerték.

A női röplabda Európa Liga utolsó kecskeméti mérkőzésen a magyar csapat azzal a Romániával mérkőzött meg, amelyet egy héttel korábban, Bursában 3:1-re győzött le. Az akkori csapatokhoz képest a mieink közül Horváth Dóra, a románoktól pedig Daiana Muresan hiányzott.

A meccs negyedórás késéssel kezdődött technikai problémák miatt - áramszünet volt a Messzi István Sportcsarnokban. Bár a románok kezdték jobban a meccset, nagy különbség nem alakult ki, s 5:4-re már a mieink vezettek. Hol itt, hol ott volt az előny, de 12:9-nél már hárommal mentek a románok, aztán következett egy ötpontos magyar sorozat, amely után már a mieink vezettek. Sőt, volt már három is az előny, de ezt meg a románok hozták be, ám Sándor Renáta leütése után így is a mieink jutottak játszmalabdához, amit ezt Milovits Júlia ász szervájával sikerült pontra is váltani.

A második játszmát is a románok kezdték jobban, de most elhúztak hat ponttal, mert nem igazán működött a mieink nyitásfogadása. A technikai szünet után azonban ezt sikerült kettőre csökkenteni, de ezután remekül blokkoltak keleti szomszédaink, s ennek köszönhetően nyolc játszmalabdájuk lett. Ebből ugyan sikerült hármat is hárítani, de ezt a játszmát végül 15-re az ellenfél hozta.

A harmadik játszma elején kifordult Nagy Eszter bokája, helyére Kovács Tímea érkezett. A sérülés ellenére a mieink kezdtek jobban, de a három pontos előny gyorsan el is fogyott. Ekkor viszont a románoknál következett egy hullámvölgy, s Kovács Tímea remek blokkjainak is köszönhetően öt ponttal elhúzott a magyar csapat, ám 15:15-nél megint egyenlő volt az állás.17:16-os román vezetésnél Pallag Ágnes lett a nyitó, s sorozatban ötször szervált, ami egyben azt jelentette, hogy a mieink nem vesztettek már pontot ebben a játszmában.

A negyedik játszma kiegyenlítetten indult, de aztán előbb négy, majd hat ponttal is elhúztak a románok. Ekkor eléggé szétesett a mieink játéka, s a játszma vége felé már volt közte tíz is. A cserék – Pallag és Szakmáry Gréta – ugyan némileg kozmetikáztak az eredményen, de végül ez a játszma elég könnyen elúszott.

Következett az ötödik, mindent eldöntő játszma, amely nagyon szoros csatát hozott. Először 9:6-nál nőtt három pontra a különbség, de nem a mieink javára. Sajnos innen nem volt megállás, előbb négy, majd öt is volt a különbség, s 14:10-nél négy meccslabdájuk is lett a románoknak, amelyből már az elsőt ki is használták. Ezzel viszont furcsa helyzet állt elő a csoportban, hiszen a 13 pontos bolgárok mögött a mieink és a románok is 8-8 ponttal állnak, míg a törököknek hét pontjuk maradt. A folytatás jövő héten Romániában.

Hollósy László:
- Büszke vagyok a lányokra, mert egy kiélezett meccsen végig partiban voltunk a románokkal. Bízom benne, a jövőben mindenki megadja majd a lehetőséget, hogy csak a saját teljesítményünk alapján múljon a siker.

Marian Constantin:
- Örülök, hogy nyertünk, ha Horváth Dóra játszik a magyaroknál, biztosan nehezebb dolgunk lett volna.

Europa-liga-selejtező,
Magyarország–Románia 2:3 (19, –15, 17, –11, –10), Kecskemét, 200 néző. Vezette: Antusak (cseh), Khuc (belga)
Magyarország: Milovits 4, Sándor 22, Dobi 4, Nagy E. 2, Nagy M. 11, Liliom 10. Cserék: Kötél D. (liberó), Pallag 2, Tálas, Széles, Szakmáry 5, Kovács T. 3
Románia: Baciu 12, Calota 5, Nemtanu 14, Salaoru 12, Ilie 12, Onyejekwe 15. Cserék: Trica (liberó), Miclea Grigoruta 1
Bulgária-Törökország 3:1.

A csoport állása két torna után:
1.Bulgária 13, 2.Románia 8, 3.Magyarország 8, 4.Törökország 7

(Karádi Zoltán, hunvolley.hu)

Harmadszor is kikaptunk Barcelonában


Harmadik vereségét is elszenvedte a magyar férfi röplabda-válogatott a Barcelonában zajló Európa Liga-csoportkörben. Demeter György tanítványai ezúttal Montenegró legjobbjaival mérkőztek meg, és 3:0-ra kikaptak.

A magyar együttes a mérkőzés előtt két vereséggel az utolsó helyen állt a csoportban, azonban a szombati mérkőzésből kiindulva joggal reménykedhettünk abban, hogy igenis lesz keresnivalónk a Montenegró elleni találkozón. Vasárnapi ellenfelünk ugyanis pénteken öt szettben győzte le a spanyolokat, és szombaton 3:1-es vereséget szenvedett a csehektől. Igaz, válogatottunk 3:0-ra kapott ki Csehország legjobbjaitól, de a második felvonásban ott csupán egy hajszálon múlt, hogy nem fogtunk játszmát. A spanyolok ellen szombaton pedig csak egy kevés hiányzott ahhoz az ötszettes sikerhez, amit a montenegróiaknak végülis sikerült kiharcolniuk egy nappal korábban.

A meccset jobban kezdte feketemezes ellenfelünk. Igaz, 4:4-ig egyik csapat sem tudott meglépni, azonban a folytatásban öt pontot csináltak zsinórban a montenegróiak, így már rögtön 9:4 állt az eredményjelzőn. A mieinknek a játszma feléig nem is sikerült közelebb kerülniük riválisukhoz, ekkor úgy tűnt, az első szett ezúttal sem sikerül túl jól Demeter György tanítványainak. Ez néhány perccel később be is igazolódott, a montenegróiak támadásainál nem tudtunk extrát nyújtani védekezésben, így nem is volt meg az esély arra, hogy a spanyolok elleni harmadik szetthez hasonlóan ledolgozzuk a tetemes hátrányt. A játszma végül 21:12-vel lett simán Montenegróé.

A második játékrész elején a magyar együttes vette kezébe a kezdeményezést, de nagyobb előnyt nem tudott kiharcolni, hiszen 4:1 után összeszedte magát Nikola Matijasevics gárdája is, és hamar ki is egyenlített, sőt egy vitatható játékvezetői döntés után a vezetést is átvette. A folytatásban fej-fej mellett haladtak a felek, de a szett felénél ismét nálunk volt az előny (12:11), azonban ekkor megtorpantunk: a következő percekben csupán egy pontot szereztünk, míg ellenfelünk hetet... Habár a folytatásban is küzdöttünk becsülettel, de az előbb említett rövidzárlat végzetesnek bizonyult, 21:16-ra vesztettük el a második játékrészt.

A harmadik szett elején mindkét együttes remekül támadott, nálunk Gergye Roland és Baróti Árpád szerezte a pontokat, míg az ellenfél részéről Alekszandar Minics bombázta szét a védekezésünket. Az ellenfél 1-es számban szereplő játékosa azonban nem csak ezzel emelkedett a mezőny fölé, hanem hatalmas adogatásaival is, amellyel egyébként számos extraponthoz juttatta csapatát. Hét-hét után aztán a montenegróiaknak sikerült összehozniuk egy extrapontot. Ezután a játékvezetők ismét nem mellettünk álltak, hiszen Gergye lecsapásánál feketemezes játékos kezéről pattant a labda a pályán kívülre, azonban a pont mégis riválisunk neve mellé került fel az eredményjelzőre. A srácok továbbra sem adták fel, a játszma felénél 12:10 volt az állás, azonban Gergye remek szervája után ismét kiegyenlítettünk. Ennek ellenére ezúttal sem sikerült jól belemenni a szett hajrájába: a második felvonáshoz hasonlóan a 18:13-as montenegrói vezetésről kellett volna visszakapaszkodnia válogatottunknak. Ez nem sikerült, a harmadik felvonást 21:17-re veszítettük el, így három vereséggel zártuk a barcelonai tornát. De bízzunk abban, hogy a következő héten, Montenegróban sikerül megszereznünk első győzelmünket a sorozatban.

Demeter György: Alekszandar Minics megvert minket a nyitásaival. Minden szettben négy-öt extrapontot szerzett, nem találtuk az ellenszerét ennek a szervajátéknak.

Nikola Matijasevics: A mérkőzés előtt egy picit aggódtam, mert láttam, hogy a magyar csapat milyen fantasztikusan játszott szombaton a spanyolok ellen. Azonban ma látszott rajtuk, hogy fizikálisan megviselte őket az öt szett. A mai napon kiemelkedő volt a szervajátékunk, és a sorozat eddigi hat meccse közül ma játszottunk a legjobban. A magyar csapatnak nem szabad elkeserednie, mert fiatal és tehetséges játékosok alkotják, és biztosan sokkal több sikerben lesz részük, ha egy kicsit tapasztaltabbak lesznek.

Montenegró - Magyarország 3:0 (12, 16, 17), Barcelona, 100 néző. Vezette: Gormally (ír), Ferreira (portugál).
Magyarország: Bagics 2, Nagy J. 3, Németh Sz. 3, Kovács Z. 7, Kaszap, Baróti 13. Csere: Dömötör (libero), Tóth A., Gergye 5, Szabó A. 2
Montenegro: Minics 19, Suljagics 5, Cacics 7, Markovics 6, B. Cuk 6, Vujovics 4. Csere: Rasovics (libero), Babics 1, G. Cuk 1, Papovics
A csoport állása két torna után: 1.Csehország 17, 2.Montenegró 11, 3.Spanyolország 7, 4.Magyarország 1

(Forrás: Császár-Nagy Márk, hunvolley.hu)