Fellobbant az olimpiai láng Utrecthben

Fellobbant az olimpiai láng Utrecthben

2013. 07. 14.
Megosztás

Vasárnap este ünnepélyes keretek között fellobbant az olimpiai láng a hollandiai Utrechtben, ahol hétfőtől megkezdődnek a 12. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál versenyei. A 75 fős Magyar Ifjúsági Csapat nyolc sportágban várja a küzdelmeket.

Az ifjúsági, majd' egy hetes eseményen mintegy 3000-en vesznek részt. A július 14-től 19-ig tartó EYOF-on 49 ország ifjúsági korú sportolói küzdenek a helyezésekért.

A vasárnap esti megnyitónak a holland egyetemi városka arénája, a Galgenwaard Stadion adott otthont. Az ünnepségen részt vett a NOB-tag Willem-Alexander holland király, Edith Schippers holland sportminiszter, Aleid Wolfsen, a fogadó város polgármestere, az ötletadó NOB-elnök, Jacques Rogge, továbbá az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) tavasszal Magyarországon is vendégeskedő, Borkai Zsolt MOB-elnökkel tárgyaló elnöke és főtitkára: Patrick Hickey és Raffaele Pagnozzi, valamint az Európai Szövetség Végrehajtó Bizottságának számos tagja, köztük Guido De Bondt.

A 103 fős magyar delegáció vezetője Szabó Bence MOB-főtitkár, a csapat vezetője dr. Nagy Zsigmond, nemzetközi igazgató. A megnyító ünnepséget megtekintette Fábián László, a MOB sportigazgatója is.

Este nyolc órakor Pieter van den Hoogenband, olimpiai bajnok úszó, a fesztivál igazgatója köszöntötte a megnyitó ünnepség díszvendégeit és a nézőket.

Ben Saunders és Fabiënne Bergmans, a népszerű énekesek tolmácsolásában hangzott fel a holland himnusz, majd Gers Pardoel repper, a korábbi olimpiai érmes, világ- és Európa-bajnok judós DJ Dennis van der Geest üdvözlő percei következtek. A fiatal, alig 15 éves, DJ Erik Arbora gondoskodott a nemzetek bevonulásához a zenéről.

Először a görögök csapata vonult be a stadionban, majd következtek a nemzetek az angol abc szerint. A magyar csapat a britek után ért az arénába. A magyar zászlót az ifjúsági Európa-bajnok judós, Gercsák Szabina vitte. A 49 nemzet bevonulásának sorát a házigazda hollandok zárták.

Rinda den Besten, az "EYOF Utrecht 2013" elnöke, Jacques Rogge a IOC elnöke, Patrick Hickey, az EOC elnöke köszöntője után...

...Willem-Alexander király hivatalosan megnyitottnak nyilvánította az olimpiai fesztivált.

Az olimpiai zászlót hat korábbi felnőtt olimpikon hozta be a stadionba, majd az olimpiai himnusz hangjaira kúszott fel a lobogó az árbocra.

A hét paralimpián részt vett, négyszeres bajnok teniszező Esther Vergeer hozta be a lángot a stadionba, majd adta tovább ...

... a négyszeres olimpiai bajnok pálya- és országúti kerékpáros Leontien van Moorselnek,

...akitől a 2010-ben elhunyt judo legenda, Anton Geesink unokája vette át a fáklyát, s lobbantotta fel a kandeláberben a lángot.





Majd a sportolók, edzők és a bírók nevében hangzott el eskütétel.

Rövid zenés programmal fejeződött be az ünnepélyes, látványos megnyitó ünnepség.

A stadionban tehát fellobbant a láng, ami azt jelenti, hivatalosan is kezdetét vette a 12. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál.

A magyar versenyzők közül hétfőn az atléták, kézilabdázók, kosárlabdázók és teniszezők lépnek pályára.

A magyar EYOF-csapatról bővebben (adatlapok, videók, műsor, eredmények, hírek: itt

Az utrechti EYOF hivatalos honlapja: utrecht2013.com

A megnyító teljes videóját itt megtekintheti

(Fotók: Kovács Anikó/MOB, Pignitzky Dorottya)