Gercsák Szabina hetedik lett az Európa-bajnokságon

Gercsák Szabina hetedik lett az Európa-bajnokságon

2013. 04. 27.
Megosztás

Négy súlycsoport küzdelmeire került sor a budapesti adidas Judo Európa-bajnokság második versenynapján. Tatamira léptek a női 63 és 70, illetve a férfi 73 és 81 kilogrammos súlycsoportok képviselői.

Köztük volt hét magyar judós is – a csütörtökinél is többen, csaknem ötezren érkeztek nekik szurkolni a Papp László Budapest Sportarénába.

A magyarok fergetegesen kezdtek, az első négy hazai érdekeltségű összecsapás egyaránt ippongyőzelmet hozott. A sportcsarnok közönsége fantasztikus hangulatot teremtett, végül aztán úgy alakult, hogy válogatottunknak az első napi remeklés (egy arany, két ötödik és egy hetedik hely) ezúttal be kellett érnünk egy hetedik helyezéssel, amit az első felnőtt világversenyén induló, tizenhat esztendős Gercsák Szabina ért el.

A férfi 73 kilogrammosok küzdelmeit várták a leginkább a szurkolók, tatamira lépett ugyanis az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós. A Közgép-Ceglédi VSE háromszoros Európa-bajnoka az idén már a 73 kilogrammosok között szerepel, s egy szép győzelemmel debütált: két vazarival győzte le a lengyel Kurkiewiczet. A folytatás is jól alakult, küzdelmes mérkőzésen a német Scheidert is felülmúlta (jukónyi különbséggel), s a harmadik fordulóban is intésnyi előnyben volt a franciák junior Európa-bajnoka, Duprat ellen, ám riválisa a hajrában akcióból tudott pontot szerezni, ezt pedig már nem sikerült ledolgozni.

„Sokat segített a közönség, mégis végig úgy éreztem, hogy erőben, súlyban egy kicsi hiányzik. Jól sikerült a felkészülésem, taktikailag nem volt probléma a mai teljesítményemmel, de a 73 kilogrammba még sokat kell erősödnöm. Nem láttam sokkal jobbnak a franciát, a végén egy figyelmetlenség döntött a javára” – nyilatkozta Ungvári Miklós.

Testvére, a két éves kényszerpihenő után visszatérő Ungvári Attila nem tudta emlékezetessé tenni a visszatérését, a Közgép-Ceglédi VSE korábbi Európa-bajnoki bronzérmese földharcban kikapott a görög Musztopulosztól már az első összecsapásán, így igen korán búcsúzott.

„Sajnos a hosszú kihagyás miatt a szőnyegbiztonságom hiányzott, úgy versenyeztem, mint egy kezdő. Rutintalan voltam, butaságokat indítottam, pedig a görög második intése után úgy éreztem, ez a meccs meglehet. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mostantól Mikinek szurkolok” – vélekedett a meccs után Ungvári Attila.

Remekül kezdett a 81 kilogrammos Krizsán Szabolcs, aki az örmény Davityan ellen ipponnal nyert, a második meccsén pedig – újabb ipponnal – az olasz Carollót ütötte el a továbbjutástól. A Honvéd-Kipex kétszeres U23-as Eb-ezüstérmese a legjobb nyolc közé jutásért a belga Bottieau-vel is nagyon szoros meccset vívott, a hosszabbításban azonban az ellenfél tudott értékelhető akciót végrehajtani, így Krizsán Szabolcs számára is véget ért az Eb.

A súlycsoport másik magyarja, a paksi Csoknyai László a cseh Jezek ellen riválisa figyelmetlensége miatt a vártnál könnyebben jutott túl, a cseh judós ugyanis – bizonyára a berögződött mozdulatok miatt – lábra fogott, ezért leléptették. Az Atomerőmű SE olimpikonjának a korábbi Eb-bronzérmes grúz Ciklaurival már nem volt szerencséje, ipponnal ért véget a mérkőzés, számunkra fájdalmasan korán.

„Csalódottság, harag és szomorúság van bennem. Borzasztóan haragszom magamra, mert képtelen voltam betartani az edzőm, Hangyási Laci bácsi utasításait. Tudtuk, hogy az ellenfelem mire készül, mégsem sikerült megakadályozni ennek végrehajtásában” – mondta csalódottan Csoknyai László.

Látványos győzelemmel mutatkozott be a női 70 kilogrammosok között az U23-as Európa-bajnok Szabó Franciska (Leányvár-Varga Csepp), két vazarival bizonyult jobbnak az olasz Pizzantinál. A folytatás nem alakult jól, egyetlen intésnyi különbséggel a német Vargas-Koch jutott tovább a legjobb nyolc közé.

„Sajnos a német fordított alapállású versenyző, vagyis balos, ráadásul magasabb is nálam, ami nagyon nem feküdt nekem. Az edzőm azt mondta, a két intés ellenem nem biztos, hogy jogos volt, de ez ellen már semmit sem tudunk tenni. Ami a magyar közönséget illeti, először mindannyiunkon egy picit nyomás van emiatt, de amint a tatamira lépünk, nagyon motiválttá tesz minket” – nyilatkozta Szabó Franciska a Vargas-Koch elleni meccs után.

A 63 kilogrammosok között a korábbi világbajnoki bronzérmes Baczkó Bernadett „lehajtotta” a tatamiról első ellenfelét, a moldovai Repidát, akit a bírók a negyedik intésnél leléptettek. A későbbi aranyérmes francia Agbegnenou érvényesítette a papírformát, ipponnal győzte le a KSI SE sportolóját.

„Sajnos igazolódott a papírforma, már nem először vagyok ilyen balszerencsés a sorsolásnál. Azok a nüánszok hiányoztak a felkészülésemből, amelyek szorosabbá tették volna a küzdelmet. Nem mondom, hogy csalódott vagyok. Az Eb-felkészülés során mindent feláldoztam, beleértve a magánéletemet is, így örülök, hogy sikerült hazai közönség előtt versenyeznem. A jövő még bizonytalan, a következő cél az Universiade” – nyilatkozta Baczkó Bernadett a Clarisse Agbegnenou elleni veresége után.

A tizenhat esztendős Gercsák Szabinának (Hell-Miskolci JC) szerencséje volt a sorsolásnál, hiszen erőnyerőként rögtön a legjobb nyolc közé jutásért léphetett tatamira, de az U23-as Európa-bajnok osztrák Unterwurzacher elleni győzelme ettől függetlenül szenzáció számba megy. Flórusz János tanítványa az elődöntőbe jutásért az orosz Labazinától vazarival kapott ki, míg a vigaszági döntőben ugyancsak vazarival maradt alul az izraeli Gerbivel szemben, így végül a hetedik helyen végzett. Ez igen dicséretes eredmény, főleg, ha tudjuk: néhány napja még az ifjúságiak között nyert Európa-kupa versenyt, vagyis még jó néhány éve van, hogy beleerősödjön a felnőtt mezőnybe!

„Tizenhat évesen nem számítottam ilyen jó eredményre. Sikerült legyőznöm egy Európa-bajnokot, és a második mérkőzésen is egy nálam esélyesebb ellenfelet vertem meg. Úgy jöttem ide, hogy akár már az első meccsemen kikaphatok, ehhez képest bekerültem a délutáni programba. Egyelőre talán a fáradtság számlájára írható, hogy nem vagyok tökéletesen boldog. Még nagyon sok feladat tornyosul előttem, hiszen jön az ifjúsági Európa- és világbajnokság, és még a junioroknál is versenyzem” – nyilatkozta Gercsák Szabina.

Szombaton öt súlycsoportban versengenek majd a kontinens legjobb judósai, tatamira lép négy magyar judós is: Joó Abigél, Farkas Bálint, Cirjenics Miklós és Bo Barna is. Érdemes lesz ellátogatni a Papp László Budapest Sportarénába, hiszen a judosport legnagyobb alakjai közül szerepl majd többek között az olimpiai bajnok, ötszörös vb-aranyérmes Teddy Riner vagy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Iliasz Iliadisz is…

Eredmények:

Judo Európa-bajnokság, Budapest

férfiak:

73 kg, Európa-bajnok Rok Draksic (Szlovénia), 2. Nugzari Tatalasvili (Grúzia), 3. Pierre Duprat (Franciaország) és Zebeda Rekviasvili (Grúzia), 5.Dirk van Tichelt (Belgium) és Murat Kodzokov (Oroszország), 7.Musa Mogushkov (Oroszország) és Sagi Muki (Izrael),...Ungvári Miklós és Ungvári Attila helyezetlen

81 kg, EB: Avtandil Csrikisvili (Grúzia), 2. Tomislav Marijanovic (Horvátország), 3. Joachim Bottieau (Belgium) és Loic Pietri (Franciaország), 5.Ivan Vorobev (Oroszország) és Levan Tsiklauri (Grúzia), 7.Srdjan Mrvaljevic (Montenegro) és Vitalii Dudchyk (Ukrajna),...Krizsán Szabolcs és Csoknyai László helyezetlen

nők:

63 kg, EB: Clarisse Agbegnenou (Franciaország), 2. Marta Labazina (Oroszország), 3. Yarden Gerbi (Izrael) és Tina Trstenjak (Szlovénia), 5.Hilde Drexel (Ausztria) és Valentina Giorgis (Olaszország), 7. Gercsák Szabina és Anna Bernholm (Svédország),...Baczkó Bernadett helyezetlen

70 kg, EB: Kim Polling (Hollandia), 2. Linda Bolder (Hollandia), 3. Bernadette Graf (Ausztria) és Laura Vargas-Koch (Németország), 5.Juliane Robra (Svájc) és Barbara MAtic (Horvátország), 7.Anka Pogacnik (Szlovénia) és Iljana Marzok (Németország), ...Szabó Franciska helyezetlen

A szombati program:

ÁPRILIS 27., SZOMBAT

(Tv: SportM, 15.30, élő; m2, 20.35 összefoglaló)

Férfiak, 90 kg (címvédő: Varlam Liperteliani, grúz; nincs magyar induló)

Férfiak, 100 kg (címvédő: Ariel Zeevi, izraeli)

magyar induló:
Farkas Bálint, TFSE
1986. május 28-án született. A junior Európa-bajnoki ezüstérmes, háromszoros Világkupa-érmes judós csak hajszállal maradt le a londoni olimpiáról, a ranglista 62. helyéről nekifut, hogy kárpótlásul emlékezetessé tegye önmaga és mások számára is a budapesti Eb-t.

Az 1 fordulóban a a spanyol David Alarza Palacios lesz az ellenfele, majd továbbjutása esetén a boszniai Európa-bajnok Amel Mekic következhet

Cirjenics Miklós, Honvéd-Kipex
1990. március 11-én született. Ifjú titán a Toncs-műhelyből, két éve éremért küzdhetett az U23-as Eb-n, tavaly Európa-kupát nyert, a világranglistán 117., de kitartó munkával a súlycsoport legjobbjai közé akarja verekedni magát.

Az 1 fordulóban a bolgár Daniel Dichev ellen lép tatamira, ha győz a moldáv Evgheni Coreac várja őt.

Férfiak, +100 kg (címvédő: Alekszandr Mihajlin, orosz)

magyar induló:
Bor Barna, Atomerőmű SE
1986. december 12-én született. A paksi óriás kétszeres olimpiai résztvevő, világbajnoki ezüstérmes, háromszoros Eb-második, számára papíron csak az arany megszerzése lenne előrelépés. Ám a világranglistán jelenleg 18. helyezett judóst betegség hátráltatta a felkészülésben, így azért szorítunk, hogy az erő legyen vele!

Az 1 fordulóban erőnyerő, a 2. fordulóban az osztrákDaniel Allerstorfer ellen lép tatamira.

Nők, 78 kg (címvédő: Joó Abigél, magyar)

magyar induló:
Joó Abigél, KSI SE
Joó Abigél 1990. augusztus 6-án született. A londoni olimpián „fél lábbal is megmutatta”, mire képes, sérülése ellenére ötödik lett. A világranglistán hatodik, nyolcszoros Európa-bajnok, ezek közül kettőt a felnőttek között szerzett. Címvédőként lép tatamira a Papp László Budapest Sportarénában.

Az 1 fordulóban erőnyerő, a második fordulóban a nyolc között a holland Marhinde Verkerk ellen mérkőzik

Nők, +78 kg (címvédő: Jelena Ivascsenko, orosz; nincs magyar induló)

(Forrás: judoinfo.hu)