csermakdani

Magyar éremeső Szkopjéban – nagy hajrába kezdett a Team Hungary!

2025. 07. 25.
Megosztás

Három arany-, két ezüst- és négy bronzérmet szereztek a Team Hungary tagjai a szkopjei Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál pénteki napján – a győzelmek az uszodában és a judo-csarnokban születtek Nagy-Benedek Izabell (100 m gyors), a lányok 4x100 méteres vegyes váltója, valamint a +90 kg-ban legyőzhetetlen Csermák Dániel révén.

Az elmúlt napokban mindenkivel összebarátkozott, mindenkinek segített valamivel, és nagyon megszerettette magát az EYOF-on induló Team Hungary mind a 151 tagjával. Úgyhogy amikor tatamira lépett a döntőben, más sportágak képviselői (akik éppen nem versenyeztek) is ott tomboltak a lelátón. Csermák Dániel a judósok +90 kilogrammos súlycsoportjában esélyesként, ifjúsági Európa-bajnokként érkezett erre a versenyre, és ez a teher rá is ült egy kicsit a vállára, legalábbis saját elmondása szerint.

„Rögtön az első meccsen bekezdtem egy lett gyerekkel, aki nagyon meglepett – árulta el Csermák a nap végén. – Nem voltam ott fejben, egy kicsit agyonnyomott, hogy nagyok voltak velem szemben az előzetes elvárások. Azután ahogy ment előre a nap, és minél több meccsen túl voltam, egyre javult a teljesítményem, a legjobb az elődöntőben és a döntőben volt. Bár a finálé előtt is izgultam egy kicsit, ez nem látszott a tatamin. Ebből a meccsből is látszik, hogy nincs lehetetlen, ha az ember belead apait-anyait, és én beleadtam. Nagyon régen készültem erre…”

Csermák Dániellel együtt ünnepelt Botos Lujza is, aki ezen a napon a +70 kilogrammos súlycsoportban a hetedik helyet szerezte meg.

izabell
MOB-Média/Szalmás Péter

Az uszodában a legeredményesebb napot zárta a magyar csapat, két arany- és két bronzérmet szerzett.

100 méteres mellúszásban Nagy-Benedek Izabell ötödik idővel érkezett az EYOF-ra, de hétfőn kiderült, hogy valójában második, és ez meghozta az étvágyát, valósággal szárnyakat adott neki.

„Úgy ugrottam be a vízbe, hogy nagyon reméltem, sikerülni fog! – monda fülig érő mosollyal Nagy-Benedek. – Az elején nem láttam senkit magam mellett, ami jót jelent, azt, hogy mögöttem vannak, és ezt a fordulónál láttam is. Az utolsó harminc méter viszont olyan nehezen telt el, mint még soha. Nagyon örülök az aranyéremnek!”

Két bronzérmünket két gyorsúszó számban szereztük: Bartalos Anna 800, Szalai Zsófia 50 méteren végzett dobogós helyen.

„Az időeredményemmel nem vagyok elégedett, de annak örülök, hogy érmet szereztem az EYOF-on – mondta Bartalos. – Mindent megtettem, amit tudtam, de fáradt volt a mozgásom, nem úgy ment az úszás, ahogy szokott, nagyon fájt az egész. Száznál még jó volt, de utána levegőt is alig kaptam – nekem nagyon nem jó ez a hőség.”

Szalai ezzel szemben nagyon is örült a bronznak, főleg, mert egyéni csúccsal szerezte meg: „A táblán úgy láttam, hogy ötödik lettem, de amikor edzőmhöz odamentem, mondta, hogy harmadik hely, aminek nagyon megörültem, nem is akartam elhinni. Az idővel is elégedett vagyok, egyéni csúcs, úgyhogy nem lehet okom a panaszra. A váltó bronz után most itt van a második, nagyon örülök neki!”

leanyvalto
MOB-Média/Szalmás Péter

A nap egyik legjobban várt eseménye a lányok 4x100 méteres vegyes váltója volt, amelyen a Team Hungary a legjobb idővel jutott a döntőbe. A Király Hanna (hát), Nagy-Benedek Izabella (mell), Kertész Boróka (pillangó), Szabó Kincső Hanna (gyors) összeállítású négyes elképesztő iramot diktált, az ellenfelek szinte megközelíteni sem tudták – a hajrában már csak az volt a kérdés, a lányok mennyivel nyernek, az nem, hogy nyernek-e.

A célban az látszott, hogy bár nyerni mindig jó, még sokkal jobb, ha meg lehet osztani valakivel az élményt, és ezt most a magyar váltó tagjai meg is tették.

„Úristen, nagyon büszke vagyok a lányokra, elképesztő, amit úsztunk, reggel óta azt beszéljük, hogy fent akarunk állni a dobogón, és eszméletlen lesz együtt hallgatni a Himnuszt. Ez megaranyozta a napunkat és az egész versenyünket, rettentően elfáradtunk, de nagyon megérte” – nyilatkozta Király Hanna, a csapat ölelésében.

pandurhuba
MOB-Média/Szalmás Péter

Az atléták ezen a napon is remekeltek. Elsőként Pandur Huba örvendeztette meg a közönséget egy ezüstéremmel a fiúk 200 méteres síkfutásában. A döntő elképesztő izgalmakat hozott, a befutó után nem is mert senki örülni, percekig a végeredményt sem írták ki. Aztán nagy nehezen mégiscsak megjelent a kivetítőn: Pandur Huba második! És akkor elkezdődhetett végre az ünneplés.

„Úgy ébredtem, hogy meglesz a dobogó, az edzőmnek is mondtam, hogy haza kell hozni egy érmet! – árulta el Pandur. – Aztán odaálltunk a rajthoz, és elindultunk… A kanyar nem sikerült olyan jól, de a végén szinte repültem az éremért. Kellett is, mert nagyon szoros volt a verseny. Nagyon boldog vagyok, ez egyszerűen elképesztő! Jól érzem magam az EYOF-on, szuper a hangulat, úgyhogy innentől már csak a parti van hátra!”

mirabella
MOB-Média/Szalmás Péter

Eközben egy másik pályán zajlottak a kalapácsvetés küzdelmei, amelyekben Keserű Mirabella révén voltunk érdekeltek. Az ifjú hölgy pedig ezúttal sem okozott csalódást, megszerezte második érmét a szkopjei EYOF-on: diszkoszvetésben nyert aranya után ezúttal a 3. helyen végzett.

„Egyéni legjobbat szerettem volna dobni, mert éreztem, hogy benne van a kezemben és nagyon robbanékony voltam egész héten, de végül ez nem sikerült, úgyhogy kicsit csalódott vagyok – vallotta be Keserű. – Az az igazság, hogy nekem nem az számít, milyen helyezést érek el, hanem az, hogy saját magammal elégedett legyek, és ez most nem történt meg. Ugyanakkor persze szereztem két érmet, ami tényleg jó.”

Salim Kamilah az egyetlen sportoló a Team Hungary tagjai közül, aki két sportágban is rajthoz állt, sőt, döntőbe is jutott a szkopjei Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Kamilah ragyogó képességű taekwondós, aki megnyerte a súlycsoportja küzdelmeit, ám mivel kiegészítő sportágként elkezdett atletizálni és utóbbiban is hozza az eredményeket, kár lett volna veszni hagyni a második esélyt. Így azután az EYOF-on 2000 méter akadályon is tagja volt a döntő mezőnyének s ott egy balszerencsés esés után a 9. helyen ért célba.

Fiú diszkoszvetésben Krakóczki Bence a 11. pozícióban végzett, lány gerelyhajításban pedig Vágó Zsófia a pontszerző, hatodik helyet csípte el.

vegyesparos_lovok
MOB-Média/Szalmás Péter

A sportlövők 10 méteres légpuska duett Hit/Miss versenyszámában a Ferik Csilla, Márta Ákos kettős egészen a döntőig menetelt, ahol elképesztően szoros küzdelemben alulmaradt a neutrális színekben versenyző fehéroroszok ellen.

„Nem szerettem volna érem nélkül hazamenni, nagy kő esett le a szívemről, hogy nem is kell – mosolygott Ferik. – A kvalifikáció végét egy kicsit elizgultam, kellett az utolsó jó lövésem ahhoz, hogy bejussunk. A döntőben nagyon meleg volt, nehéz volt koncentrálni, de így sem lehetünk elégedetlenek az eredménnyel.”

Ezt megerősítette Márta Ákos is: „Nagyon örülök ennek az eredménynek! Szoros döntő volt, nagyon élveztem az egészet, csakúgy, mint magát az EYOF-ot. Boldogan megyek majd haza Magyarországra!”

torna1
MOB-Média/Róth Tamás

A tornászok Eszékről hoztak egy szépen csillogó bronzot a szerenkénti döntők első napján. Gyűrűn két magyarért is szoríthattunk ezen a szeren: Hamza-Vargity Bence és Gál Kristóf a második és harmadik helyen jutott a fináléba – előbbi nagyon szép gyakorlattal a harmadik, utóbbi a nyolcadik helyen végzett.

„Hihetetlen érzés, hogy sikerült, amit elterveztem – nyilatkozta Hamza-Vargity. – Jobb gyakorlatot mutattam be, mint a selejtezőben, az egyik legprecízebb volt ez az elmúlt időben, aminek nagyon örülök.”

Lólengésben Márton Axel András nyolcadik helyen jutott a fináléba, és mivel előtte sorra hibáztak ellenfelei, azzal a tudattal állt a szerhez, hogy tökéletes gyakorlattal akár érmet is szerezhet. Axel végül hibátlan gyakorlatot mutatott be, ami az ötödik helyre volt elég.

Tollaslabdában vegyes párosunk, Ágai Zénó és Sándor Elza cseh ellenfelét legyőzve bejutott a legjobb nyolc közé, ezután azonban alulmaradt svájci ellenféllel szemben és sajnos búcsúzott.

Asztalitenisz egyesben Pétery Johannát a nyolcaddöntőben lengyel ellenfél búcsúztatta, míg vegyes párosban Fegyver Zsomborral szintén a legjobb nyolc között búcsúztak, osztrák ellenféltől szenvedve vereséget.

A taekwondósok közül négyen maradtak a sportág utolsó versenynapjára, és a -63 kilogrammos súlycsoportban Fehér Szidónai értékes ötödik helyet szerzett. A legjobb nyolc között a magyar versenyző az európai ranglistavezetővel került össze, tőle szenvedett vereséget, úgyhogy abszolút jár neki a dicséret. A másik három versenyző, Vankó-Bodnár Dorottya, Hizó Kristóf és Prázmári Barna is értékes tapasztalatokkal térhet haza Szkopjéból.

Csapatsportokban is nagy volt a tét: lány röplabda- és fiú kézilabda-válogatottunk is a döntőbe jutásért lépett pályára, előbbi Törökország, utóbbi Izland ellen. A lányok kezdtek hamarabb, és szívüket-lelküket kitették a parkettre, de ezúttal ez kevés volt az magassági és erőfölényben is lévő törökökkel szemben (3–0).

Ahogy az eddigi örömre (a három győztes meccs után), úgy a szomorkodásra sincs túl sok idő, hiszen a lányok szombaton reggel a lengyelek ellen a bronzéremért csatázhatnak.

A fiú kézilabdázóink is a bronzmérkőzésre készülnek, méghozzá Horvátország ellen, miután pénteken kikaptak a papíron és papíron kívül is jóval erősebb Izlandtól.

Lány kézilabdázóink sikerrel vették az akadályt Norvégiával szemben, így szombaton az ötödik helyért mérkőznek Franciaországgal.

Kosárlabdában lány válogatottunk a finnekkel mérkőzött az 5-8. helyért, és tisztes helytállás mellett 64–57 arányban alulmaradt az Európa-bajnokságra készülő ellenféllel szemben. A csapatnak volt karaktere, vissza tudott kapaszkodni a mérkőzésbe, az utolsó negyedben a vezetést is átvette, de nem tudott kitartani a meccs végéig.