Hazsik Endre büszke a KSI-re

Hazsik Endre büszke a KSI-re

2015. 02. 19.
Megosztás

„Sokan nekem gratulálnak, pedig ez nem az én sikerem, hanem az edzőké! Ők faragnak az évek során kiváló sportolókat, akik nemzetközileg is olyan eredményeket érnek el, melyek felkeltik a sportvezetés, a média és a támogatók figyelmét" – hangsúlyozta a mob.hu-nak Hazsik Endre, Az év műhelye-díjat 2014-es eredményei alapján elnyert KSI SE ügyvezetője.

A korábbi válogatott, világbajnoki bronzérmes (1966, Berlin, K-2, 1000m) kajakos közel negyed évszázada, 1991 óta vezeti sikeresen a zuglói klubot.

Az 1963-ban alapított egyesület korábban Központi Sportiskolaként, majd a kétezres évek elejének sporttörvényi szabályozását követően Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület (KSI SE) néven működött tovább, és működik a mai napig is, kiemelt feladataként az utánpótlásnevelést meghatározva.

Az év műhelye-elismerést a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu alkotta kuratórium ítélte oda sikerei nyomán a KSI számára a judo-, a kajak-kenu- és az öttusaszakosztály 2014-es eredményei alapján (tavaly mindhárom elnyerte A hónap műhelye-díjat).

A keddi ünnepségen Preiszler Gábor judoedző, Oláh Tamás kajak-kenu és Takács Péter öttusa szakosztályvezető állhatott fel a Larus Rendezvényközpont színpadára, amikor Hazsik Endre ügyvezető Szabó Bence MOB-főtitkártól és Pósfai Gábor Decathlon-ügyvezetőtől átvette a serleget valamint a Decathlon kétmillió forintos fődíját.

S, hogy csak néhányat megemlítsünk azok közül, akik sportolóként a díj történetében, 2014-ben a csúcsra „vitték" a műhelyt: Tóth Krisztián junior világbajnok judós, Váczai Enikő kétszeres maraton Európa-bajnok kajakos, továbbá Földházi Zsófia junior világbajnok és Regős Gergely ifjúsági olimpiai ezüstérmes öttusázó.

„Büszke vagyok a KSI-re, az edzőkre, az itt nevelkedett vagy jelenlegi sportolókra. Büszkén mondhatom, hogy az utánpótlásnevelésen túl az elmúlt évtizedekben az olimpiákon mindíg volt olyan sportoló, aki vagy még KSI-sként, vagy a KSI-ből tizennyolcéves kora után átigazolt versenyzőként utazhatott ötkarikás játékokra, és azon kiválóan szerepelt" – hangoztatta a műhely ügyvezetője.

Az olimpiai bajnokok tekintetében gondoljunk csak a kajakos Storcz Botondra, Szabó Gabriellára, Kozák Danutára, a tornász Berki Krisztiánra, vagy a vízilabdázók közül Benedek Tiborra, Kásás Tamásra, Vári Attilára, Székely Bulcsúra, Märcz Tamásra, Varga Zsoltra, Steinmetz Barnabásra és testvérére, Ádámra – egykoron mind a KSI sportolói voltak.

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter)

Kapcsolódó cikkek:

A KSI nyerte Az év műhelye-díjat
Erdei Zsolt: Jobb helyre nem is kerülhetett volna Az év műhelye-díj
KSI-s kajakosok nyerték A hónap műhelye-díjat
A KSI öttusázói átvették A hónap műhelye-díjat
Ezúttal Tóth Krisztián és a KSI judósai vitték A hónap műhelye-díjat
KSI anno, fél évszázad - Széchy, Dömötör, Kertész Alíz és társaik