Olimpikonok is mini 5próbáztak a Nagy Sportágválasztón

Honvédos időutazás, mexikói, Buenos Aires-i barangolás a MOA 71. vándorgyűlésén

2018. 12. 16.
Megosztás

71. vándorgyűlését tartotta december 15-én az 1985-ben alakult Magyar Olimpiai Akadémia. Az egész napos eseménynek a Budapesti Honvéd Sportegyesület adott otthont. A házigazda klub közel hetven esztendős történetének és jövőképének ismertetése mellett a '68-as mexikói olimpia, az idei Buenos Aires-i ifjúsági játékok és a budapesti birkózó világbajnokság került a fókuszba. A vándorgyűlés mintegy 90 résztvevőjét köszöntötte Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is.

Dr. Aján Tamás, a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke - a NOB tiszteletbeli tagja, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke, a MOB elnökségének tagja - nyitotta meg a vándorgyűlést, aki külön köszönetet mondott a MOB elnökének, amiért személyesen is részt vett az eseményen. A házigazdákról azt mondta: a Honvéd egy fogalom volt már az ötvenes évektől kezdve. A sportdiplomata visszaemlékezett arra, hogy a nyolcvanas években, a korábbi OTSH egyik vezetőjeként rendszeresen járt a klubhoz, és dr. Csanádi Árpádot rendszeresen tájékoztatta az eredményekről, aktualitásokról. "A Honvéd sporteredményeket és sportélményeket felvonultató klub" - fogalmazott.

Kulcsár Krisztián 1985 és 2008 között volt a Honvéd párbajtőrvívója, ahova nevelőapja, az olimpiai bajnok öttusázó dr. Móna István vitte le. Itt érte el olimpiai, világ- és Európa-bajnoki sikereit, így ezen a napon "hazatért" a Honvéd-családhoz. Köszönetet mondott a klubvezetésnek, külön méltatva Kunszt Gábor munkáját. A sportvezető azt mondta a Magyar Olimpiai Akadémiáról, hogy kiemelt jelentősége van, hiszen a MOB alapszabálya is előírja a feladatait. "A MOB és a MOA az évtizedek alatt egybeforrtak" - jelentette ki. Hozzátette: amíg az önálló, független Magyar Olimpiai Bizottság 1989-ben alakult meg, a MOA már 1985-ben megkezdte működését. Kulcsár Krisztián beszélt arról, hogy fontos a hagyományok ápolása, az olimpiai értékek, olimpiai eszme megőrzése, aminek az akadémia évtizedek óta kiemelt letéteményese.

Kunszt Gábor örökös tiszteletbeli elnök - a BHSE első embere ma a vízilabdázó olimpiai bajnok Gergely István - a klub múltját ismertette. A sportvezető korábban tagja volt a MOB közgyűlésének is, vezette a MOB szakmai és tudományos bizottságát. A MOB Fair Play Bizottsága életműdíjban részesítette. Elmondta, hogy 54 évvel ezelőtt lépett be a Honvéd kapuján. A klubot 1949. december 18-án a Kispesti Atlétikai Club jogutódjaként alapították, jövőre lesz 70 éves. "Kezdetben kirakategyesület volt a Magyar Néphadsereg égisze alatt. A Honvéd-családot még a Puskásék honosították meg." Az ötvenes években hatalmas jólét jellemezte, a legtöbb szakosztály 34 volt. Az első olimpiai bajnokuk Benedek Gábor öttusázó, ma 100 olimpiai érmest számlálnak. Legsikeresebb ötkarikás játékuk a szöuli volt, 7 versenyszámban született honvédos aranyérem. A sportvezető a kiemelt utánpótlás-nevelésről is beszélt, majd hozzátette, hogy jelentős figyelmet fordítanak a parasportra is.

A korábbi sportért felelős államtitkár, majd honvédelmi miniszter, dr. Simicskó István azt mondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy a MOA és a MOB elnöke is jelen van. A társadalmi elnök a klub jövőképét vázolta fel. Visszaemlékezett, hogy ifjúként a Csepelben kosarazott, és mindíg nagy próbatételt jelentett, ha a honvédosokkal kellett mérkőzniük. Beszélt arról is, hogy sportszerű nemzet vagyunk, ehhez a Honvéd is nagyban hozzájárult. A politikus beszélt a klub és a honvédség kettős életpályamodelljéről, a Honvédelmi Sportszövetséggel - melynek szintén elnöke - való közös kapcsolatról és a hagyományőrzés fontosságáról is.

A mexikói olimpia ötven éves jubileumi emlékútjának élményeit Gulyás László sportújságíró, az MTVA sportriportere idézte fel. Operatőr-kollégájával, Majszin Györggyel azért utaztak a dél-amerikai városba, hogy a magyar delegáció utazását megörökítsék. Arra is visszaemlékezett, hoy 1968-ban 18 éves volt, amikor már újságírónak készülve figyelte az akkori játékokat. Külön megemlékezett a közelmúltban elhunyt Kulcsár Győzőről, akivel kapcsolatban személyes élményeit is megemlítette. "A múltat sosem szabad elfelejteni, abból lehet építeni a jelent, ami a jövőnek az alapját képezi" - mondta.

Dósa Viktória - aki korábbi serdülő bajnok sportlövő fia édesanyjaként kötődik a piros-fehérekhez - a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiáról, a magyar fiatalok szerepléséről tartott hangulatos képsorokkal gazdagított prezentációt. Elmondta, hogy a 20 sportág 79 fiatal versenyzője minden idők legnagyobb ifjúsági olimpiai csapatát; a 24 érem, a nemzetek éremtáblázatán elfoglalt 4. helyezés egyben a mindenkori legjobb szereplést is jelentette. Megjegyezte, hogy minden egyes magyar érdekeltségű versenynapon született érmünk; a sportolóink pedig fegyelmezetten, a fair play szellemében, udvarias viselkedéssel szerepeltek és vettek részt a kulturális programokkal színesített eseményen; a 15 doppingvizsgálat mind negatív eredménnyel zárult. Összehasonlította, hogy amíg 2010-ben és '14-ben 6-6 aranyat nyertünk, addíg 2018-ban 12-t. A sportolók száma 51-ről 57-re, majd idén 79-re nőtt. A MOB nemzetközi főmunkatársa beszélt a jövőről is: elmondta, hogy 2020-ban a svájci Lausanne ad otthont a téli, majd 2022-ben a szenegáli Dakar a nyári játékoknak. Változtatnak a kiíráson, és nem kell végig részt venni mindenkinek a teljes eseményen, hanem turnusszerű utaztatást fognak megszervezni, ami kevesebb kötöttséget fog jelenteni.

Deák Zsigmond, a Magyar Birkózó Szövetség sajtófőnöke videókkal színesítve a budapesti birkózó-világbajnokság előkészületeiről, lebonyolításáról és tapasztalatairól beszélt. Elmondta, a rendezés jogát 2015 végén kapták meg, az eseményt mintegy 60 rendezvényen promótálták. A vb 9 napján, minden fogásnemet számolva összesen 114 nemzet 817 sportolója lépett szőnyegre. A világeseményt Thomas Bach, a NOB elnöke is elismerte, Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózó Szövetség első embere pedig azt mondta: ez volt minden idők legnagyobb és legsikeresebb vébéje. A NOB tagja úgy fogalmazott: "Budapesten a sportág új dimenzióba lépett". A hazai rendezésű eseményt jelentős szurkolói aktiviás és több kisérőrendezvény jellemezte. Budapesten, 1958 óta a 2018-as volt a hetedik birkózó-vb.

A rendezvényen a korábbiakhoz hasonlóan megemlékeztek az olimpiai család, előző vándorgyűlés óta elhunyt tagjairól. A sportolókat, sportvezetőket, olimpiai körük egykori tagjait Győr Béla, a MOA ügyvezetője méltatta.

A vándorgyűlésen az olimpiai eszme ápolásáért végzett többéves munkáért elismeréseket is átadtak; elsőként a BHSE képviseletében Simicskó István vehetett át MOA-diplomát. MOA Tiszteleti Éremben részesült Makovecz Éva, a Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium nyugállományba vonuló igazgatója és Kunszt Gábor, a BHSE örökös tiszteletbeli elnöke. MOA Tiszteleti Jelvény kitüntetésben részesült Babatiné Márton Márta, a nógrádi Hesz Mihály Általános Iskola igazgatója és Farkas László, a BHSE ügyvezető elnök-helyettese; MOA Oklevelet kapott Haljárszki Dóra, a Hesz Iskola korábbi testnevelő tanára.

Zárásként bejelentették, hogy a következő, jövő tavaszi vándorgyűlésnek a helyszíne várhatóan a tatai edzőtábor lesz. Dr. Aján Tamás zárszavában emlékeztetett, hogy az edzőtábor 1948-as londoni olimpia előtt létesült, mégpedig azzal a céllal, hogy a londoni klímához, kontinentális viszonyokhoz hasonlóan, a tatai tó közelségének köszönhető párás légköri környezetben, közösen készülhessenek a magyar sportolók. "Ez volt az első közös olimpiai felkészülés" - jegyezte meg a sportdiplomata, aki elmondása alapján 27 olimpiai játékokon vett részt, köztük felnőtt és ifjúsági nyári, valamint téli olimpián.

A 71. vándorgyűlésen a hallgatóságban a MOA-tanácstagok mellett több olimpikon, olimpiai érmes is részt vett: Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia és Kulcsár Krisztián vívó, Mohácsi Ferenc kenus, Szalay Miklós labdarúgó, Varga János birkózó, Sasics Szvetiszláv öttusázó, Komka Magdolna atléta és rövid időre megjelent Baji Balázs atléta is.

A délutáni akadémiai ülést délelőtt létesítmény-bejárás előzte meg; a Dózsa György úti komplexumban az érdeklődőket Gergely István vezette körbe.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter, Róth Tamás)