Július 6-án kísérik utolsó útjára Lochmayer Györgyöt

Július 6-án kísérik utolsó útjára Lochmayer Györgyöt

2020. 06. 19.
Megosztás


A Farkasréti temetőben július 6-án kísérik utolsó útjára Lochmayer György sportvezetőt, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagját.

Lochmayer György 2020. április 9-én hunyt el. Temetésére 2020. július 6-án, hétfőn, 13 órától a Farkasréti temető Makovecz termében, római katolikus szertartás szerint kerül sor.

Lochmayer György sportvezetőként jelentős életutat járt be. Az 1980-as években az OSH (Országos Sporthivatal), majd az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) Versenysport Főosztályának egykori vezetője, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja. A rendszerváltást követően, 1989-ben taga volt a szabadon választott MOB közgyűlésének, annak Szakmai-Tudományos Bizottságának. Több ötkarikás eseményen a csapatiroda tagja, a Magyar Olimpiai Csapatnak többször is a vezetője - 1988-ban MOB-titkárként a szöuli játékokon a szakmai csoport operatív irányító helyetteseként, 1992-ben Barcelonában és 1996-ban, Atlantában pedig csapatvezetőként. Tagja volt a MOB elnökségének is, majd tiszteletbeli tag címet kapott.

(MOB, fotó: MTI/Petrovits László)