Junior Eb: közel húsz országból csaknem száz induló

Junior Eb: közel húsz országból csaknem száz induló

2012. 06. 06.
Megosztás

Tizenkilenc ország 46 női és 52 férfi öttusázója vesz részt Székesfehérváron csütörtöktől szerdáig a junior korosztály Európa-bajnokságán, amelyen sérülés miatt nem indul a 2010-es ifjúsági olimpián ezüstérmes Földházi Zsófia.

A Magyar Öttusa Szövetség minden évben több nemzetközi nagy verseny megrendezésére pályázik, s hogy ezek a pályázatok általában sikeresek, az nem kis részben köszönhető Székesfehérvárnak is, mert a város mindig kitűnő házigazdának bizonyul. Erről Lang Liza, a MÖSZ főtitkára beszélt a junior Európa-bajnokság keddi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy éppen ezért kapja meg az évente elnyert három-négy nagy verseny egyikét rendszeresen a koronázó város. Idén Európa legjobb junior öttusázói érkeznek, s bár erre a versenyre, ahogy azt már Pálvölgyi Miklós felnőtt szövetségi kapitány mondta, az olimpia évében talán kevesebb fény vetül, szakmailag mégis nagyon fontos és rangos viadal. „Szűk, de jó minőségű a magyar utánpótlás, erre támaszkodunk a közeljövőben, és most látni fogjuk a legjobbakat. Fehérvárhoz rengeteg szép emlék fűz mindenkit, remélem, most is két kezünk kell majd a végén a magyar érmek összeszámolásához” – mondta optimistán a kapitány.

A Köfém-sportcsarnok (vívás), a Csitáry G. Emil Uszoda (úszás), a Kunos Lovarda (lovaglás) és az Alba Volán SCV sporttelepe (futás-lövészet kombináció) mind bejáratott helyszín, hiszen például két éve ugyanitt lett junior világbajnok Kovács Sarolta. A Volán kiválósága ezúttal is tagja a csapatnak, Kállai Ákos, a lányok felkészítéséért felelős szakágvezető szerint esélyes is minimum a dobogóra, de vele kapcsolatban mindenki abban bízik, hogy a nyár főversenye számára majd Londonban lesz… (Az olimpiai kvótával rendelkező öttusázók közül a nyári játékokon induló kettőt később nevezi meg a szövetségi kapitány.)
Kovácson kívül a szintén volános Hada Noémi és az Alba Öttusa SE-ben versenyző Szabó Noémi alkotja a magyar csapatot, egyéni induló pedig Réti Anna lesz – az egyetlen hazai öttusázó, aki nem Székesfehérvárról került a válogatottba. A fiúknál Korponai István még nem hirdetett csapatot, de csupa fehérváriból válogat: Demeter Gergely, Málits István, Harangozó Bence (mind Alba Volán) és Strobl Krisztián (Alba Öttusa) a keret tagja.

Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka köszönetét fejezte ki a szervezőknek és a szponzoroknak, akik segítenek sikeres Európa-bajnokságot rendezni. „A város a létesítményeket térítésmentesen bocsátja rendelkezésre, ezzel segítve a rendezőknek. Tudjuk, hogy az öttusa világversenyek már sokszor öregbítették Fehérvár hírnevét, ez így lesz most is, szeretettel várunk mindenkit.” Szintén a város és a szervezők összefogását emelte ki Tóth István, a szervezőbizottság elnöke, hozzátéve, nem lehet rutinból megrendezni egy ekkora eseményt. „Sok előkészület és munka van mögöttünk, készen állunk, most már a versenyzőkön és a szakembereken a sor. A sportág legjobb fiataljai kiváló versenyt fognak vívni, szeretnénk, ha az aranykészlet jelentős része Magyarországon maradna” – fogalmazott az Alba Volán SC társelnöke.

A junior öttusa-Európa-bajnokság csütörtökön 9 órakor a női selejtezőkkel kezdődik, pénteken a férfiak selejteznek. Szombaton és vasárnap rendezik a döntőket az alábbiak szerint:

8.00 – vívás;
12.00 – úszás;
14.20 – lovaglás;
17.45 – kombinált szám.

Jövő hétfőn a fiú-lány mixváltó, kedden női váltó, szerdán pedig férfi váltóval zárul a verseny, amelynek fővédnökei Czene Attila államtitkár és dr. Cser-Palkovics András polgármester.

(Forrás: szekesfehervar.hu)