Kedden délután eldől: ki lesz a NOB kilencedik elnöke

Kedden délután eldől: ki lesz a NOB kilencedik elnöke

2013. 09. 09.
Megosztás

A NOB 125. közgyűlésén több, jelentős szavazás után, kedden délután a szervezet vezetőjéről fog voksolni a tagság. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöki székét a belga dr. Jacques Rogge, 9. elnökként, 12 év szolgálat után adja át Buenos Airesben.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságot 1894. június 23-án alapították Páriszban, a francia Pierre de Coubertin és a görög Demetriosz Vikelasz kezdeményezésére. Az alapításban 13 országból, 14 jelenlévő és 2 távollévő, hazájában jelentős rangot, tisztet betöltő vezetők, hercegek, grófok, igazgatók, diplomaták vettek részt, köztük a magyar, dr. Kemény Ferenc.

A jelenleg svájci székhelyű szervezetnek ma 205 nemzeti olimpiai bizottság a tagja, köztük a MOB. A 125. ülésen Rogge személyes meghívásának eleget téve rész vesz Borkai Zsolt MOB-elnök és Szabó Bence főtitkár, bár, mivel nem tagjai a közgyűlésnek, ezért ők a szavazásban nem vesznek részt.

A NOB-tagokat tömörítő közgyűlés, tagjai sorából, nyolc esztendőre választ elnököt, a megbízás újabb négy évvel hosszabbítható, így lehetett Rogge a szervezet első embere 12 éven keresztül.

A NOB eddigi magyar tagjai: dr. Kemény Ferenc, gróf Andrássy Géza, Muzsa Gyula, ifj. Horthy Miklós, dr. Mező Ferenc, dr. Csanádi Árpád, Schmitt Pál és dr. Aján Tamás. Utóbbi két sportvezető jelen van Buenos Airesben, a szavazásban azonban - a kormegkötés alapján - a tagságát 1983 óta betöltő Schmitt Pál vehet részt; a nemzetközi súlyemelőelnök Aján Tamás tiszteletbeli tagja a szervezetnek.

A NOB-nak jelenleg 103 szavazati joggal rendelkező rendes, 31 tiszteletbeli és 1 címzetes tagja van.

A NOB első elnöke Vikelasz volt, őt követte Coubertin, majd a svájci Godefroy de Blonay - aki a fronton lévő Coubertint helyettesítette -, a belga Henri de Baillet-Latour, a svéd Johannes Sigfrid Edstöm, az amerikai Avery Brundage, az ír Lord Killanin, a spanyol Juan Antonio Samaranch, végül az ismét belga, vitorlázó olimpikon, orvos Jaques Rogge következett. A kilencedik elnököt tehát szeptember 10-én választják, a voksolás magyar idő szerint délután négy órakor kezdődik, a bejelentés fél hat körül várható. Ha a következő elnök, elődjéhez hasonlóan kitölti a 12 évet, akkor 2025-ig tartó irányítása alatt a riói, a tokiói és egy harmadik nyári olimpia ciklusának időszakában is ő lehet az Olimpiai Mozgalom első embere.

És akkor vegyük sorra a lehetséges utódokat. A NOB elnöki posztjára hatan pályáztak: a 60 esztendős Thomas Bach, a NOB német alelnöke, a Német Olimpiai Bizottság elő embere, olimpiai bajnok tőrvívó, ügyvéd-üzletember; a 61 éves Richard L. Carrion üzletember, a NOB pénzügyi bizottságának Puerto Ricó-i vezetője; a 64 éves szingapúri Ng Ser Miang, a NOB másik alelnöke, egykori magyarországi utazó nagykövet, vitorlázó; valamint három, sportágához erősen kötődő sportdiplomata: a svájci, 66 esztendős jogászprofesszor Dennis Oswald, a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) elnöke, olimpiai bronzérmes evezős; az idán 50 éves Szerhij Bubka, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) olimpiai és világbajnok rúdugró, harmincötszörös világcsúcstartó ukrán alelnöke, az Ukrán Olimpiai Bizottság elnöke; és a 67 éves tajvani építész, Vu Csing-kuo, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) elnöke. A jeletkezők július elején, a NOB rendkívüli ülésén, Lausanne-ban mutatkozhattak be.

A győzelemhez egyszerű többségre, azaz ötven százalék plusz egy szavazatra van szükség. Ha az első kör - és ez így megy tovább - nem hoz sikert, kiesik aki a legkevesebb szavazatot kapja.

A különböző sajtóhírek szerint Bach, Carrion, vagy Ng Ser Miang lehet a befutó. Ha a német sportdiplomatát választják, ő lesz a nyolcadik európai elnöke a szervezetnek.

A jelöltekről többet, és esélyeikről az nso.hu- n olvashatnak.

A korábbi elnökökről összefoglalót a NOB oldalán olvashatnak.

A keddi részletes menetrend (helyi idő szerint):

09:00 – 09.15 A jelölő bizottság jelentése
09.30 – 10.15 Új NOB tagok választása
10.15 – 10.30 Ajánlás tiszteletbeli tagok felvételére
10.30 – 10.45 Kitüntetések átadása
11.00 – 12.00 A NOB elnök választása
12.30 A NOB új elnökének bejelentése
A bejelentést a tervek szerint élőben közvetíti a www.olympic.org
15:00 – 15.45 NOB alelnök választás, egy új végrehajtó bizottsági tag megválasztása
15.45 – 16.15 Az új NOB tagok eskütétele
16.15 – 16.40 Egyebek
16.40 – 16.50 Jacques Rogge záróbeszéde
18.30 A megválasztott NOB elnök sajtókonferenciája

(A magyar idő + 5 óra)

Az eddigi NOB elnökök (évszámmal):

Demetriosz Vikelasz (Görögország) 1894–1896
Pierre de Coubertin (Franciaország) 1896–1925
Godefroy de Blonay (Svájc) 1916–1919 (A fronton lévő Pierre de Coubertint helyettesítette)
Henri de Baillet-Latour (Belgium) 1925–1942
Johannes Sigfrid Edström (Svédország) 1946–1952
Avery Brundage (Amerikai Egyesült Államok) 1952–1972
Lord Killanin (Írország) 1972–1980
Juan Antonio Samaranch (Spanyolország) 1980–2001 (élete végéig tiszteletbeli elnökké választották)
Jacques Rogge (Belgium) 2001– 2013.

(Foto: olympic.org)