Kerékpáros zarándoklat Schulek Ágoston emlékére

Kerékpáros zarándoklat Schulek Ágoston emlékére

2013. 07. 18.
Megosztás

"Amiért a harang szól" - elnevezéssel, a a nándorfehérvári diadal évfordulóján, a "Hunyadiak emlékezetére" rendeznek kulturális és sportnapot a budapesti Hősök terén, ahonnan dr. Schulek Ágoston, egykori MOB elnökségi tag emlékére kerékpáros zarándoklatot is indítanak a szervezők.

A civil, nonprofit kezdeményezést idén ötödik alkalommal hirdetik meg, az esemény egyik motorja az olimpiai bajnok kenus, Foltán László.

A túra rajtjára déli 12 órakor, a déli harangszó után kerül sor. A mintegy 80 kilométeres útvonal érinti Szentendrét, Visegrádot, Piliszszentlászlót, Budakalászt is. A karavánhoz az egyes helyszíneken, településeken is be lehet kapcsolódni.

A Hősök terén rendezendő történelmi megemlékezés alkalmával a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében dr. Jakabházyné Mező Mária fog koszorút elhelyezni. A programban az emlékezés jegyében szavalatok, koncertek, népdalcsokrok is szerepelnek.

Az esemény főszervezői Foltán László Moszkva olimpiai bajnoka és Janek György a BVSC-ZUGLÓ Szabadidő Szakosztályának vezetője.

557 évvel ezelőtt, július 22-én nemzeti összefogással Hunyadi János és Kapisztrán Szent János vezetésével Nándorfehérváron a védők visszaverték és legyőzték a hatalmas túlerővel támadó oszmán hódítókat. Ezért szólnak világszerte délben a harangok...

Mint a kiírásban olvasható, a szervezők civil összefogással, hagyományt teremtve, a kultúra különböző színtereinek együttes megjelenítésével - mint a történelmi ismeretek és a hazaszeretet, a szabadidősport és az egészség - a humanista gondolkodásmód népszerűsítésével az egészséges társadalomért, immár ötödik éve állítanak emléket a Hunyadiaknak a BVSC-ZUGLÓ Wellness Szsabadidő Szakosztály szervezésében „AMIÉRT A HARANG SZÓL – NÁNDORFEHÉRVÁR 1456“ címmel. A túrakerékpározás népszerűsítésével céljuk a Dunakanyar szépségeinek bemutatása. Dr. Schulek Ágoston eszmei támogatója, és aktív résztvevője volt kezdetektől e rendezvénynek. Fejet hajtva a nagyszerű sportember és hazafi előtt, a kerékpáros zarándoklat ez évtől a "Dr. SCHULEK ÁGOSTON KERÉKPÁROS ZARÁNDOKLAT“ nevet viseli.

Beharangozó videó az MTVA videótárából:




...és a Zuglóilapok.hu oldalán: