Kis Gergő hazatér Dubaiból, ismét Ajkán készül

Kis Gergő hazatér Dubaiból, ismét Ajkán készül

2012. 11. 30.
Megosztás

Kis Gergő összepakolt, és gyakorlatilag szó nélkül távozott augusztus végén. Itthon hagyott mindenkit – családot, társakat, Ajkát és mindenekelőtt edzőjét, Farkas Andrást. Három hónap sem telt, és megcsörrent a tréner telefonja…

Már napok, sőt hetek óta erről beszélt mindenki. Ha visszaemlékszünk arra, hogy Kis Gergő augusztusi távozásáról a Nemzeti Sportban megjelenő interjúból értesült Farkas András edző, azon sem lepődünk meg, hogy az elmúlt időszakban is csak kósza hírek jutottak el hozzá – pusmogásról, pletykákról persze hallott, de csak kedden szembesült az igazsággal.

Azzal, hogy vb-bronzérmes, Európa-bajnok tanítványa vissza akar térni hozzá.

„Gergő felhívott, hogy átjöhet-e hozzám. Természetesen nem utasítottam el, ő pedig azt mondta, szeretne itthon készülni. Velem. Óvatosan, félve beszélt, szerintem tartott attól, hogy nem vállalom el a felkészítését. De vállaltam, egy feltétellel. Kikötöttem, csak akkor megyek bele az újabb közös munkába, ha hajlandó dolgozni. Ha hajlandó végigcsinálni, amit a tavalyi sanghaji világbajnokság előtt megcsináltunk. Azt mondta, én döntök, minden úgy lesz, ahogyan én mondom.”

Farkas András kedden meghallgatta Kis Gergőt – aztán a tanítvány figyelt a mesterre.

„Elmondtam neki, hogy nem így kellett volna elmennie – mondta az edző. – Nem tetszettek neki a mondataim, de végighallgatott. És megkértem, ha a jövőben újra mehetnékje lesz, másként közölje velem…”

(Forrás: NSO)