Kovács Zsófia és Rendes Csaba Vk-döntős

Kovács Zsófia és Rendes Csaba Vk-döntős

2013. 08. 11.
Megosztás

A magyarok közül a nőknél Kovács Zsófia, míg a férfiaknál Rendes Csaba jutott a szombati selejtezőből a vasárnapi fináléba a triatlonosok tiszaújvárosi Világkupa-futamán.

A londoni olimpikon Kovács a harmincfős második futamba kapott besorolást az ifjúsági olimpiai bajnok Dudás Eszterrel együtt. A Dísz-tóban rendezett 750 méteres úszás után egy ötfős élboly alakult ki, melyben nem volt magyar induló.

A 20 km-es kerékpározást követően Kovács és Dudás is 1:10 perc hátránnyal vágott neki a zárószámnak, az 5 km-es futásnak. Ebben Kovács taktikus versenyzéssel a 11. helyet szerezte meg, míg Dudás végül 18. lett, így csak előbbi biztosította helyét a döntőben, ugyanis a fináléhoz a legjobb 14-be kellett kerülni.

A 32 indulót számláló első futamban Horváth Zsanett és Szalay Szandra képviselte a hazaiakat, utóbbi szerepelt jobban 15. helyével, de ez is kevés volt a döntős szerepléshez.

A 113 tagú férfi mezőny négy részre osztva harcolhatott meg a továbbjutást jelentő 30 helyért, ami azt jelentette, hogy egy-egy futamból mindössze 7 sportoló érhetett el megnyugtató helyezést, továbbá ketten a legjobb időben reménykedhettek.

Az első futamban Faldum Gábor kiválóan versenyzett, de nyolcadikként éppen lemaradt a vasárnapi folytatásról. A második futamban Vanek Ákos próbálkozhatott, s bár a kerékpározás végéig a 14 fős élcsoportban volt, a futás nem sikerült jól, így a 12. helyen zárt.

A mezőny harmadik részének viadala aztán meghozta a magyar sikert, ugyanis Balogh Lőrinc, Balogh Máté és Rendes Csaba is a 11 fős élbolyban vágott neki a futásnak, amelyben Rendes tudta megtartani a továbbjutást érő pozícióját hatodik helyével.

Az utolsó futamban Ruzsás Dávid 12., Tóth Tamás pedig 17. lett, így ők lemaradtak a döntőről.

(Forrás: MTI)