Közel tizenhétmillió forintot osztott szét az MRSZ

Közel tizenhétmillió forintot osztott szét az MRSZ

2013. 12. 06.
Megosztás

Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, klubfejlesztési támogatások aláírása három nagyvárosban.

Három nagyvárosban megrendezett sajtótájékoztató keretében az MRSZ elnöke- Poór Csaba -, több röplabda egyesület vezetőivel aláírta a klubfejlesztési támogatásról szóló szerződéseket. A szerződések értelmében az egyesületek közel tizenhétmillió forint támogatást kapnak.

Magyarország Kormánya biztos alapokat kíván teremteni a röplabda sportág szervezeti fejlesztésére, a hazai sport utánpótlás bázisának növelésére, a sportág népszerűsítésére. Ennek érdekében 329 millió Ft összeggel támogatja a Magyar Röplabda Szövetséget. A támogatás egy részét, mindösszesen 140 millió Ft-ot a Szövetség 2014. június 30-ig két részletben utalja a kluboknak, egyesületeknek. A klubok fejlesztésére összesen 110 millió Ft-ot, az utánpótlásnevelés- iskolai programok (közel 4000 ezer diák) fejlesztésére pedig 30 millió Ft-ot fordítanak. A jelen szerződés értelmében az öt egyesület 2013/2014-es szezonra 16 730 000Ft összeget kapnak. A program célja, hogy az egyesületek hosszú távra tervezzenek, hisz a jelen támogatási összegen túl 2020.-ig várható az állam hasonló szerepvállalása.

A nagy hagyományokkal bíró Miskolcon, ahol az egyesület magáénak tudhat egy erős támogatót, Albrecht József Úr személyében, a Miskolc Megyei Jogú Város támogatását és olyan szakmailag elismert és tapasztalt vezetőket, edzőket, mint Illyés Miklós és Toma Sándor, az MRSZ 2 630 000 forinttal járul hozzá a klubfejlesztéshez. A fenti támogatáson kívül a MRSZ infrastruktúra támogatás címén 50 millió forinttal támogatja az MVSC sporttelepen megújuló multifunkcionális sportcsarnok felépítését.

A háromszoros magyar bajnok, kétszeres kupagyőztes és kiemelkedő nemzetközi sikereket is magáénak tudó Kazincbarcikai Vegyész Sportegyesület öt millió forint támogatást kapott. Mind szakmai terveikben, mind infrastruktura lehetőségeikben további lehetőségek vannak a városban, hiszen sportcsarnok építési koncepcióval, és utánpótlás fejlesztési törekvésekkel adták be pályázatukat.

A Nyírsuli a női röplabda szakág meghatározó tagja, az utánpótlás egyik kimagasló egyesülete. Az NRK öröksége- az öt magyar bajnoki és hat kupa arany-, valamint a nemzetközi szereplések sora nem teherként, hanem fantasztikus motivációként szolgálnak a klub vezetése számára, ehhez az MRSZ ötmillió forinttal járul hozzá a 2013/2014.évi szezonra.

Az Eötvös Utcai Diák-sportegyesület diákolimpiai versenyeken, belföldi és külföldi kupákon, tornákon kívül a Magyar Röplabda Szövetség által szervezett bajnokságokon is szerepelnek. A debreceni egyesület nevéhez fűződik a nemzetközi Eötvös Kupa évenkénti megrendezése, a Magyar Röplabda Szövetség 1.340.000 forinttal segíti az egyesület munkáját a 2013/2014-es szezonban.

A Debreceni Egyetem atlétikai klub röplabda szakosztálya évek óta jelen van a férfi első osztályú bajnokságban. Jelen támogatásban vállalták, hogy nagyobb figyelmet fordítanak a közvetlen utánpótlás fejlesztésére, hogy még több debreceni fiatalt tudjanak bevonni a sportágba. A Magyar Röplabda Szövetség 2 760 000 forinttal támogatja a klubbot.

A sajtótájékoztatón Poór Csaba kiemelte, hogy stratégiájuk középpontjában a klubok megerősítése áll, valamint a szolgáltató szövetség megteremtése. Ennek első lépéseként említette, hogy még az idei bajnoki szezon előtt 40%-kal csökkentették a nevezési díjakat. „Ez egy újabb történelmi pont, hiszen ilyesmire még soha nem volt példa. A klubok terhei minden évben csak emelkedtek, 1946. óta most fordult elő először, hogy a terhek csökkentek” – tette hozzá az elnök.

(Forrás: Hegedüs Judit, Magyar Röplabda Szövetség)