Kulcsár Krisztián: „Búcsúzom, de nem távolodom"

Kulcsár Krisztián: „Búcsúzom, de nem távolodom"

2022. 01. 31.
Megosztás


Szeretnék köszönetet mondani a bizalomért, hogy négy és fél éven át a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke lehettem.

2017-ben egy, a korábbi években számtalan feladattal, jelentős létszámú stábbal és komoly állami forrásokkal rendelkező, de ezektől frissen megfosztott, letargiában lévő szervezetet örököltem. Több dolgot ajánlottam érkezésemkor. Vállaltam, hogy az ajtóm mindenki számára nyitva áll majd. Ez nem történt másképp. Megígértem, hogy az üzleti szemlélet és a sportos barátságosság elegyén keresztül igyekszem majd tartalommal megtölteni és talpra állítani a féltérdre kényszerített MOB-ot. Együttműködést hirdettem, és eszerint jártam el minden féllel, aki partnernek tekintette a Magyar Olimpiai Bizottságot. Segíteni kívántam sportágainkat nemzetközi jelenlétük erősítésében, elvégzett munkámról például Szántó Éva, Bacsa Péter vagy Nátrán Roland kérdezhető. A budapesti olimpia ügyét is zászlómra tűztem, az ezzel foglalkozó bizottság összetétele önmagáért beszél. Egyértelművé tettem, hogy nem másodállásban képzelem el a munkát, mindkét megválasztásom azt jelentette, hogy a tagság ezzel együtt azonosult az általam kijelölt iránnyal. Köszönöm az elnökségnek, hogy mindkét alkalommal a tagok egymást túllicitálva, egyhangúan döntöttek a tiszteletdíjamról, amit egyértelműen a bizalmuk jelenként értékeltem. Az egyetlen adóforintot sem felemésztő juttatásaim ellenére a Magyar Olimpiai Bizottság éves mérlegei minden esztendőben stabil pénzügyi helyzetről és növekvő tartalékról tettek tanúbizonyságot. A korábbihoz képest másfélszeresére növeltük a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól származó bevételeinket így együtt a meghosszabbított és a friss partneri megállapodásokkal sikeresen tereltük piaci alapra gazdálkodásunkat.

A bizalommal nem éltem vissza, az elnöki székben töltött 1736 napon (1198 munkanap) 251 alkalommal vettem részt az olimpiai család különböző hazai eseményein, nem beleszámítva a saját és a Magyar Olimpiai Akadémia rendezvényeit. Ezek mellett 31 családtagunkat búcsúztattam a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében.

Előrelépést ígértem a szervezet nemzetközi kommunikációjában és kapcsolataiban. A különböző olimpiai eseményeken zajló folyamatos jelenléten kívül 147 olyan nemzetközi találkozóm volt, ahol az olimpiai mozgalom jeles külföldi képviselőivel egyeztettem.

Ezekre a számokra azért vagyok különösen büszke, mert mindez az utóbbi két (koronavírusos) évvel együtt értendő, amikor sok szempontból ellehetetlenültek a rendezvények, utazások, személyes találkozók.

További büszkeségem, hogy elnökségemhez köthető a Magyar Olimpiai Bizottság Ötkarika Frissen Festve című tízéves szervezeti stratégiájának elfogadása, a független Etikai Bizottság és a Sportolói Bizottság létrehozása. Nem kisebb munka volt az új alapszabályunk megalkotása, amelynek egyhangú megszavazásával a MOB-tagság olyan modern alapra helyezte szervezeti működését, amelynek elvei nem csak a hazai jogszabályokkal, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ideális irányításra vonatkozó ajánlásaival is összhangban vannak.

Két hasonló, nagy lélegzetvételű anyag van még betöltve a csőbe, ám ezek kilövése már az utódomra vár. A Fenntarthatósági Stratégiánk egy elengedhetetlen írás, amely a 127 éves MOB jövőbemutató működésének alapdokumentuma kell legyen, hogy a tevékenységünk fenntarthatóságára vonatkozó szélesebb társadalmi kérdésekre is válaszokat tudjunk adni. Sporttársadalmunk számára is készülnek válaszok: közel két éve dolgozunk azon a Versenysport Stratégián, amely minden eddiginél szélesebb bevonást követően szintetizálja azt a tudást, amire szükség van ahhoz, hogy a versenysportban elért eredményeink a rendelkezésre álló forrás volumenével összhangban javuljanak.

Szívmelengető látni szurkolói márkánk, a Magyarock fogadtatását. Bár még nagyon kevés idő telt el megjelenése óta, a „Mi vagyunk” szlogen közösségépítő ereje áttörni látszik a hétköznapokban, és úgy tűnik, képes megmutatni Magyarország olimpiai ötkarikához fűződő szeretetét. Kell-e mondanom, hogy mennyire büszke vagyok erre is?

És végül, de nem utolsó sorban, rendkívül büszke vagyok a phjongcshangi és tokiói sikereinkre, amelyek az elmúlt évtizedekben lefelé konyuló eredménygörbénket újra növekedési irányba állították.

A mai nappal búcsúzom a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki székétől, de bizonyosan nem fogok eltávolodni az olimpiai mozgalomtól, hiszen egész életem meghatározó eleme ez a közeg. Búcsúajándékom a múlt csütörtökön közzétett, teljesen megújult magyarock.hu honlap, amelyet pár hónapon belül követni fog az olimpiai család adatbázisaként is funkcionáló új olimpia.hu is, amit majd a MOB saját fotóarchívuma kísér.

Utódomnak, Gyulay Zsoltnak nagyon sok sikert és kitartást kívánok, illetve azt, hogy lelje legalább annyi örömét az olimpiai család vezetésében, mint én.

Budapest, 2022. január 31.

Kulcsár Krisztián