Magyar Horgász Európa-bajnok, bronzérmes magyar csapat

Magyar Horgász Európa-bajnok, bronzérmes magyar csapat

2013. 07. 24.
Megosztás

Újvidéken került sor a 2013. évi Horgász Európa-bajnokságra.

A versenyen 25 ország horgászversenyzői indultak. A finomszerelékes felnőtt horgászok kontinens bajnokságán a Szénási Béla szövetségi kapitány vezette magyar válogatott - Magyar Szilárd, Nagy Benedek, Szákovics Imre, Szilvási Szilárd, Walter Tamás, Magyar Gábor - igen sikeresen szerepelt.
Szilvási Szilárd (a képen) mindkét versenynapon szektora élén végzett, így az összesítésben 2 pont teljesítménnyel – a belga (3 pont) és a francia versenyzőt (3pont) megelőzve – lett egyéni Európa-bajnok.

A magyar csapat az első versenynapon szintén Európa élén állt, a második napon kicsit visszacsúszott, de teljesítményével így is kiérdemelte a bronzérmet. Válogatott csapatunk, Belgium (56 pont) és Olaszország (57.5 pont) után, 58 ponttal a harmadik lett az Európa-bajnokságon induló 25 ország csapatai között.

Országos Horgász Csapatbajnokság

A 2013. évi országos csapatbajnokságra a Maty-éri víztározón került sor.
Az I. osztályban 12 szövetség csapata és a II. osztályban 8 szövetség csapata mérte össze tudását.
A csapatok négy férfi, egy női és három utánpótlás versenyzőből (U-14, U-18, U-23) álltak.

A MOHOSZ rendezte versenyre az idén 50. alkalommal került sor. A versenysorozatban résztvevő szövetségi csapatok a jubileumi bajnokság alkalmából oklevelet, a versenyen résztvevő csapatok tagjai emléklapot kaptak.

A két versenynap összesítésében a Heves megyei Szövetség csapata végzett az I. osztályban az élen, a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség csapata a második helyezett, a Nógrád Megyei Szövetsége csapata lett a harmadik.
A II. osztályban Vas megyei Szövetség csapata végzett az első helyen, második lett a Velencei-tavi Szövetség és a harmadik helyezett a Bács-Kiskun Megyei Szövetség csapata.

(Forrás: Horgász szövetség)