Már 33 ország versenyzői neveztek a kecskeméti öttusa vk-ra

Már 33 ország versenyzői neveztek a kecskeméti öttusa vk-ra

2014. 04. 16.
Megosztás

Martinek János kétszeres olimpiai és háromszoros világbajnok, valamint Madaras Ádám kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok öttusázók XIII. Lajos király korabeli ruhákban kampányoltak a főtéren a kecskeméti Öttusa Világkupa mellett.

Már 33 ország 192 öttusázója nevezett az április 30-a és május 4-e között sorra kerülő kecskeméti világkupa-fordulóra.

Zámbori Péter, a kecskeméti Hírös Sport Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden sajtótájékoztatón elmondta, eddig 99 férfi és 93 női versenyző jelezte részvételi szándékát, vagyis nagy mezőny várható, illetve - amint azt az ügyvezető igazgató hangsúlyozta - a világ legjobb öttusázói itt lesznek.

Zámbori Péter a jegyárakat jelképesnek nevezte, mert az öt napig tartó rendezvény minden versenyére és helyszínére az egyszer, ezer forintért megváltott jeggyel be lehet menni, míg a 14 éven aluliak részére ingyenes lesz a belépés. Az ügyvezető információi szerint az öttusaszövetség a belépőjegyek árából befolyt összeget a kecskeméti S.O.S. Gyermekfalu támogatására ajánlja fel.

A vk-sorozat február-március fordulóján Acapulcóban kezdődött, de rendezési hiányosságok miatt - többek között azért, mert alkalmatlan lovakat biztosítottak a szervezők - félbeszakadt a verseny. A második forduló április első hétvégéjén zajlott Kairóban, ahonnan azonban a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt hiányzott a mezőny egy része, így a magyar válogatott is. Ezen a héten a kínai Csengtuban rendeznek világkupát, majd a kecskeméti verseny következik, mely a sorozatban az egyedüli lesz Európában. A vk-döntőre az egyesült államokbeli Sarasotában kerül sor június elején.

A sajtótájékoztatón Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere bejelentette, hogy a 2008-ban alapított Kecskeméti Sportiskolát az előző évi eredmények alapján az ország harmadik legjobb sportiskolájaként rangsorolták az ötszáznál kevesebb igazolt versenyzővel rendelkező intézmények között. A Sportiskolák Országos Szövetsége ötödik alkalommal díjazta a legjobban teljesítő sportiskolákat és sportolóikat az elmúlt héten a Magyar Sportok Házában rendezett gála alkalmával.

Feyér Zoltán, a Kecskeméti Sportiskola sportszakmai igazgatója elmondta, hogy az intézmény 765 tanulója közül 433 versenyengedéllyel rendelkezik, tíz sportág 13 szakosztálya működik az intézmény keretein belül.

(Forrás: MTI, fotók: keol.hu)