Marosi és Földházi nyerte az országos bajnokságot

Marosi és Földházi nyerte az országos bajnokságot

2013. 06. 10.
Megosztás

Földházi Zsófia (a képen) és Marosi Ádám győzelmével zárult vasárnap az öttusázók Budapesten rendezett nyílt országos bajnoksága.

A nőknél a címvédő Gyenesei Leila és a fiatal Földházi Zsófia fej fej mellett haladt: a vívást Gyenesei nyerte Földházi előtt, úszásban helyet cseréltek, majd a záró, kombinált szám előtt

Földházi nyolc ponttal előzte meg a tavalyi győztest. A lövészet-futás kombinációban aztán Földházi több mint 200 pontra növelte előnyét, ami nem is csoda, ugyanis Gyeneseinek a múlt heti Világkupa-döntőn gondjai akadtak a pisztolyával és most kölcsönfegyverrel lőtt.

A férfiaknál az olimpiai bronzérmes Marosi három szám után az élen várta a kombinált számot, amelynek mezőnyét két részre osztották. A tervek szerint az összetettben élen állók kezdték volna később a lövészettel kombinált futást, ám mivel a hivatásos katona Marosi behívót kapott az árvízi védekezéshez, megcserélték a sorrendet. A Honvéd sportolója aztán a hajrában sem hibázott, s így 2008, 2009, 2010 és 2011 után ötödször is a bajnoki dobogó tetejére állhatott.

A felnőtt korosztályban első idényét töltő, 20. születésnapját éppen vasárnap ünneplő Földházi Zsófia a következőket nyilatkozta az MTI-nek:

„Jól indult az első idényem a felnőtt mezőnyben, hiszen a hazai fedettpályás versenyen és a Világkupákon is jól szerepeltem, ám ami mindennél fontosabb, eddig a sérülések is elkerültek. Tatai edzőtáborozás után, eléggé fáradtan vágtam neki a versenynek, de nagyon jól sikerültek a számok. A teljesítményemmel maximálisan elégedett vagyok, bevallom, aranyérem nélkül is az lennék, de a győzelem koronát tett a szereplésemre.”

Marosi Ádám kissé fáradtan nyilatkozott.
„Kemény másfél hét van mögöttem: Világkupa-döntő, tatai edzőtáborozás, így nem tagadom, hogy megviselt a bajnokság. Nem volt könnyű ez a győzelem. Az úszás jó alapot adott, ebben a medencében a legjobb időmet úsztam, a vívásban volt egy kis gödör, majd elég feladatos lovon kellett lovagolnom. Ezután sem pihenhetek, megyek a gátra, úgy hallottam, hogy a margitszigeti védekezéshez osztottak be. A Margitszigetet nagyon szeretem, ott szoktam edzeni, így különleges élmény lesz a megvédésében részt venni.”

Eredmények:
Öttusa országos bajnokság

férfiak:
egyéni, Bajnok: Marosi Ádám (Bp. Honvéd) 5896 pont, 2. Demeter Bence (Volán Fehérvár) 5852, 3. Tibolya Péter (UTE) 5760
csapat, B: Volán Fehérvár A (Demeter Bence, Demeter Gergely, Harangozó Bence) 17 116, 2. KSI A (Kasza Róbert, Horváth Norbert, Dorozsmai Viktor) 16 748, 3. Volán Fehérvár B (Hernandez Ismael, Málits István, Fröhlich Tamás) 15 652

nők:
egyéni, B: 1. Földházi Zsófia (KSI) 5464, 2. Gyenesei Leila (Építők AC Kaposvár) 5220, 3. Cseh Krisztina (Bp. Honvéd) 5044
csapat, B: 1. Bp. Honvéd (Cseh, Szávai Lilián, Berényi Lilián) 13 016, 2. KSI A (Földházi Zsófia, Földházi Anita, Tarba Dorottya) 12 680, 3. Alba Öttusa SE A (Alekszejev Tamara, Ormándi Rebeka, Hungler Anna) 12 228

(Forrás: MTI)