Simicskó István: A MOB a magyar sport parlamentje

Megérkeztek a magyarok a téli EYOF-ra - minden körülmény adott a tisztes helytálláshoz

2015. 01. 24.
Megosztás

Szombat este megérkezett az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) a magyar ifjúsági csapat. A vorarlbergi-liechtensteini eseményen Magyarországot hat sportágban összesen 13 sportoló képviseli. Dr. Nagy Zsigmond a mob.hu-nak a helyszínről nyilatkozva elmondta, a fiatalok akkreditációja rendben van, a tisztes helytálláshoz pedig minden körülmény adott.

A magyar csapat reggel hat órakor indult Budapestről a MOB arany fokozatú támogatója, a Homm Kft. buszával, majd mintegy 900 kilométer megtétele után este hatkor érkezett meg Vorarlbergbe, a csapat szálláshelyére.

"Mindenki egészséges, felkészült, a fiatalok izgatottan várják a versenyeket" - mondta a mob.hu megkeresésére az indulást követően dr. Tóth Szabolcs csapatorvos, aki az út során arról is tájékoztatott, hogy az utazók együtt drukkoltak Miklós Editnek, aki Svájcban világkupaversenyen vett részt, és kiváló eredményt elérve bronzérmes lett.

A csapat vezetője, dr. Nagy Zsigmond már pénteken elutazott a XII. téli EYOF helyszínére, hogy megfelelő körülmények fogadhassák a magyar delegációt. A MOB nemzetközi igazgatója szombat délelőtt kedvező híreket osztott meg a mob.hu-val. "A szervezők készen állnak, a versenyhelyszínek rajtra készen várják a sportolókat. A magyarok akkreditációja és az adminisztráció rendben van" - húzta alá.

A csapatvezető az időjárással kapcsolatban elmondta, ideális idő várható a versenyek alatt. "A közelmúltban negyven centi hó esett, további tizenöt várható a napokban. A völgyben nulla fok körüli a hőmérséklet, a hegyen mínusz hat-nyolc fok van."

A nemzetközi igazgató a szállással kapcsolatban hozzátette, egy szép vorarlbergi panzióban az egész csapat együtt fog lakni, a magyarok magukban lesznek, ideális körülmények között pihenhetnek a versenyek között. "Minden adott lesz a jó szerepléshez!" - hangsúlyozta, majd hozzátette, ez lesz az első alkalom az EYOF-ok történetében, hogy két ország közös rendezésében valósul meg az esemény.

Nagy Zsigmond arról is beszélt, hogy a 13 fős magyar csapat a téli EYOF-ok történetében nagynak számít, köztük a kilenc sízőt külön kiemelte. "Jó generáció, bízom a tisztes helytállásban. A részvételt a MOB részéről mintegy másfél éves szervezőmunka előzte meg. Bízom a fiatalok gyors beilleszkedésében, és önmagukhoz képest jó szereplésében. Néhány sportág eseményeit egy jó órás autóútra rendezik, de ez sem jelenthet akadályt."

A sportvezető azt is elmondta, ez a téli EYOF amolyan főpróba lehet a sportolóknak a 2016-ban megrendezésre kerülő lillehammeri II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok előtt, hiszen ebből a korosztályból többen érintettek lehetnek akkor is - no és ne feledjük, a nyári programot 2017-ben Győrben bonyolítják majd le.

A nemzetközi igazgató a MOB által biztosított olimpiai ösztöndíjas Miklós Edit szombati világkupa-sikerével zárta a beszélgetést. "Példakép lehet Edit a fiatalok számára, friss harmadik helyezése, ez a fantasztikus eredmény jelentős motivációt jelenthet a sikeres szerepléshez!" - zárta az interjút.

A sportolók vasárnap edzenek, majd este a megnyitón vesznek részt, a küzdelmek hétfőn kezdődnek a magyarok számára.

A XII. Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált 2015. január 25. és 30. között, 45 ország mintegy 950, 15 és 18 éves kor közötti fiatal részvételével rendezik. A multisporteseményen nyolc sportág 28 versenyszámában hirdetnek győztest. A magyar csapatot 9 síző, 2 műkorcsolyázó és 2 snowboardversenyző alkotja.

A téli EYOF-on Medgyesi Fruzsina és Borovoj Alexander műkorcsolyában, Szász Csongor Ármin és Fehér Zsófia snowboardban, Benedek Patrik, Nagy Bence és Szőllős Barnabás Ábrahám alpesi síben, Bodnár Gina és Gyallai Soma sífutásban, Herneczky Áron és Veres Mirella biatlonban, illetve Kelemen Péter és Vörös Virág síugrásban képviseli Magyarországot. A csapat vezetője dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója.

A magyar csapat összeállítását ide kattintva tekinthetik meg. A téli EYOF-ról a magyar vonatkozású információkat a www.mob.hu/vorarlberg2015 oldalon találják. A verseny honlapja: www.eyof2015.org. A csapatkönyvet innen tölthetik le.

Kapcsolódó cikk:
Értük szoríthatunk a téli EYOF-on
Fogadalmat tett a téli EYOF-csapat
„A nemzeti mez kötelez”

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter)