Minden, amit a dohai World Beach Games-ről tudni kell

Minden, amit a dohai World Beach Games-ről tudni kell

2019. 10. 02.
Megosztás


10 nap múlva, október 12-én a katari Dohában veszi kezdetét az első alkalommal megrendezésre kerülő World Beach Games megnyitója. Ennek apropóján összegyűjtöttünk minden lényeges információt, amit az új multisport-eseményről tudni érdemes.

A World Beach Games-ről
A Strand Világjátékok (World Beach Games) egy, a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetsége (ANOC) által életre hívott multisport-esemény, melynek programjában vízparti sportágak szerepelnek. Az első selejtezőket október 11-én rendezik, a hivatalos megnyitóra egy nappal később kerül sor, a záróünnepséget pedig október 16-án bonyolítják le.
A játékok eddigi rövid története 2015. október 30-án kezdődött el igazán. Az amerikai fővárosban, Washington D.C-ben az ANOC közgyűlése ekkor szavazta meg a torna létrehozását, a cél pedig egy igazi fesztiválhangulatú, ugyanakkor rangos tengerparti sportrendezvény létrehozása volt. Ekkor még 2017-ről beszéltek a felek, helyszínként pedig a kaliforniai San Diegót jelölték meg.
Bár a város Sarasota, Szocsi, Dubai és Kína pályázatát megelőzve komoly projektre készült, az amerikaiak előbb 2019-re halasztották a torna időpontját, majd végül anyagi problémákra hivatkozta le is mondták azt. Így került a képbe Katar, és fővárosa, Doha. Az arab állam képviselői idén májusban jelentették be, hogy magukra vállalják a játékok rendezését, mostanra pedig már biztossá vált, hogy ők felelnek majd az első Strand Világjátékok lebonyolításáért. Kaliforniában meglepő módon nem példátlan az eset: Budapest hasonlóképp kapta meg Los Angelestől az első World Urban Games rendezési jogát.
Katarban végül a tervezett 5000 résztvevő helyett 97 nemzet 1240 sportolója küzdhet meg összesen 350 éremért. A játékok kabalájává alig 2 héttel ezelőtt Dolphy-t, a delfint választották.

A helyszínekről
Doha a világ egyik leggazdagabb államának, Katarnak a fővárosa. A több mint 2 milliós metropolisz régiója egyik legnagyobb gazdasági központja, sportélete pedig szintén pezsgő: többek között az idei atlétikai világbajnokságot, valamint a 2022-es labdarúgó világbajnokságot is az öbölparti országban rendezik. Modernitással keveredő tradicionális arab építészete és kultúrája kiváló körítést biztosíthat majd a játékokhoz. A sportolók egyetlen komoly problémája a meleg lehet.
Összesen négy versenyhelyszín fogadhatja a versenyzőket a sivatagi félszigeten. A viadalok többségét a Katara Beachen rendezik majd: itt 8 szakág történéseit követheti figyelemmel a nagyérdemű. Az al-Gharafa homokos arénája a strandröplabdának és a strandkézilabdának, az Aspire Zone a gördeszkának és a falmászásnak, a Ritz Carlton Canal pedig a vízisíugrásnak, valamint a wakeboardnak lesz házigazdája.

A versenyekről
A játékok felhozatalában 14 szakág szerepel – ezek többségükben vagy népszerű sportágak átalakított változatai, vagy kevésbé ismert, lendületes, modern versenyszámok.
A 2020-as tokiói programból a 3x3-as kosárlabda, a nyíltvízi úszás, a gördeszka, illetve a karate kata szakága lehet ismerős – igaz, utóbbit itt nem tatamin, hanem homokon rendezik majd. Strandröplabdában az olimpiai párosok helyett itt négyeseken lesz a sor, további csapatsportágak pedig a strandlabdarúgás, illetve a strandkézilabda lesznek. A tenisz és a birkózás is komoly változásokon eshet át hagyományos körülményekhez képest: a terep mellett szabályrendszerük is meglehetősen eltérő lesz. A triatlonosok számára a kerékpározás kiesik, így aquathlonban indulhatnak, a falmászók a boulder szakágban mérettethetik meg magukat, a tengeren pedig a wakeboard, a vízisíugrás, illetve a kitesurf viadalai vonzhatják a nézőket.
Sokáig a hullámlovaglás és a BMX is biztos szereplőnek tűnt, Katarban azonban végül egyik szakágban sem rendeznek versenyeket. A World Beach Games sportágairól itt írtunk bővebben.

A magyarokról
Hazai érdekeltségből sem lesz hiány Dohában: összesen 5 sportág 32 magyarjáért szoríthatunk majd. A legnagyobb nevekkel a nyíltvízi úszók között találkozhatunk: a Kvangdzsuban világbajnoki címet szerző Rasovszky Kristóf mellett Olasz Anna, Rohács Réka és Székelyi Dániel ugranak majd a Perzsa-öböl vizébe. Aquathlonban Bragmayer Zsanett, Kropkó Márta és Dévay Márk képviselhetik a nemzeti színeket. Szintén a Katara Beach homokján zajlik majd a karatésok küzdelme: a kata szakágat Sterck Laura és Nagy Botond reprezentálhatják a magyar csapatban. Strandbirkózóink közül Dénes Mercédesz a 60, Sleisz Gabriella a 70, Németh Zsanett pedig a 70+ kilogrammos súlycsoportban indul.
A csapatsportokban is találkozhatunk magyar válogatottakkal: strandkézilabdázóink között a férfiak Katar, Horvátország, Spanyolország, Uruguay és Tunézia ellen lépnek pályára a csoportkörben, míg lányaink az első fordulóban Brazília, Dánia, Argentína, az Egyesült Államok és Tunézia ellen bizonyíthatnak.
14 férfi és 18 női sportolónknak ugyan tokiói kvóta biztosan nem jár majd jutalmul, de szereplésükkel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a World Beach Games éppúgy megvesse a gyökereit hazánkban, ahogy a nemzetközi szintéren is törekszik erre. A szervezők célja a téli és nyári olimpiák után a világ 3. legnagyobb multisport-eseményének megalkotása volt – hogy ezt sikerül-e elérniük, még a jövő zenéje. Egy biztos: október 16. után ezen a téren is jóval okosabbak leszünk.

(Források: MOB, ANOC, olympic.org, insidethegames.biz, awbgqatar.com, Qatar Olympic Committe)