Április 26-án a hétszeres olimpikon (háromszoros negyedik helyezett), világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok, Universiade-győztes tőrvívó, Mohamed Aida volt a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör vendége a mátyásföldi Erzsébetligeti Színházban. És aki személyesen is jelen tudott lenni az eseményen, az megerősítheti, ez volt az egyik legjobb és mindenképpen a legtöbb érzelmet felvonultató program az idén 15 esztendős civil szervezet életében. Köszönhetően a rendkívül bájos és nagyon csinos sportoló őszinteségének és nyíltságának.
- Az olimpia után próbáltam kiengedni, csak a családomra, az engem szerető emberekre koncentrálni, és sikerült is feltöltődnöm. Már elkezdtem az edzéseket, szerencsére a vívás is egész jól megy, ezt néhány kisebb versenyen már bizonyítani is tudtam. A komolyabb megmérettetések azonban még csak most jönnek, világkupák, esetleg Európa-bajnokság, majd a kairói világbajnokság. Ezeken szeretnék majd jól vívni. Nem gondolkodom nagy távlatokban, csak a közvetlenül előttem álló feladatokra koncentrálok, így azzal sem foglalkozom még, hogy Párizsig már csak két esztendő van hátra. Azzal viszont tisztában vagyok, nekem mostantól még az eddigieknél is többet kell majd nyújtanom versenytársaimnál, mint a tokiói olimpia előtt, ha szeretnék még valamit elérni a sportban.
Mohamed Aida 2021-ben nem emelte fel a szavát az őt ért igazságtalansággal, támadásokkal és méltánytalanságokkal szemben, április 26-án azonban már kendőzetlen őszinteséggel beszélt akkori lelkiállapotáról. De ugyanilyen őszinteséggel mesélt a pályakezdéséről, mesteréhez, Solti Antalhoz fűződő 36 esztendős kapcsolatáról, a soha nem ismert arab édesapjáról, a Kanadában élő férjéről, akivel évente csak pár hónapot tud együtt lenni, a nemzetközi vívósportba történő berobbanásáról, és az ötkarikás élményeiről, nem kihagyva a 2008-as pekingi botrányt, melynek nem ő volt a főszereplője (hanem egy Franciaországból honosított vívó), ám, amely ügy a női csapat érmébe került. És őszintén mesélt saját kálváriájáról is, elsőszülött gyermeke rendkívül ritka genetikai betegségéről, a Williams-szindrómáról, amely történet – érthető módon – többször is könnyeket csalt a szemébe.
- Senki nem tudja, hogy akkor, amikor mindenki azzal volt elfoglalva, hogy miért én lettem az olimpiai csapat tartalékja, engem egy másik sorscsapás is ért. Olivia lányomat ugyanis eltanácsolták addigi általános iskolájából, mondván, neki nem integrált, hanem szegregált oktatásra lenne szüksége. Ezzel persze sem én, sem ő nem tudtunk megbékélni, és addig jártunk utána, míg találtunk egy normál általános iskolát, amely befogadta őt. Egy olyan helyet, ahol Olívia is nagyon jól érzi magát.
Másfél órát tölthettünk együtt Aidával, és ez a másfél óra pár perc alatt elrepült. A közönség sokszor döbbenten hallgatta a történeteket, hogy aztán vastapssal köszönje meg Aidának azt a mérhetetlen energiát, amelyet a 45 éves kétgyermekes sportolónőtől kapott.
- Hazamegyek, és azonnal festeni kezdek – mondta az egyik néző, aki Aida autogramjára várt. – Eddig minden este halogattam, mindig volt valami kibúvó, ami miatt erről a kedvelt foglaltságomról lemondtam, de most annyi erőt kaptam Aidától, hogy úgy érzem, magam is kirobbanó formában vagyok.
(MOA/Riersch Tamás)