Új országos csúcs gyorskorcsolyában

Nagy Konrád az ifi olimpia fiatal nagykövete

2015. 04. 09.
Megosztás

Nagy Konrád gyorskorcsolyázó a 2016-os lillehammeri ifjúsági olimpia fiatal nagykövete lesz a Magyar Olimpiai Bizottság ajánlása alapján.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a MOB-ot kérte fel a jelölésre, és a választás a szocsi olimpikon, négyszeres magyar bajnok sportolóra esett.

„A nemzetközi bizottság feltételül szabta meg a magas sportolói tudást, a kiemelkedő eredményeket, a felkészültséget, míg az életkort 25 esztendőben maximalizálta. A kívánalmaknak teljes mértékben megfelel Konrád” – indokolta meg a döntést dr. Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója.

A sportvezető komoly sikerként értékeli, hogy Magyarország is delegálhat fiatal nagykövetet Lillehammerbe, valamint hangsúlyozta, hogy az összes ezzel kapcsolatos költséget a szervezők állják.

Nagy Konrád megtiszteltetésnek tartja a felkérést, amelynek örömmel tesz eleget.

„Nagyon komoly feltételeknek kell megfelelni egyáltalán a jelöléshez. Büszke vagyok rá, hogy a MOB és a NOB alkalmasnak talált a feladatra, amelyet a legjobb tudomásom szerint igyekszem ellátni. A versenyzői pályafutásommal összeegyeztethető, nem megy annak rovására.”

Magyarország az első ifjúsági téli olimpiára is delegált fiatal nagykövetet, a 2012-es innsbrucki multisporteseményen Darázs Péter rövidpályás gyorskorcsolyázó képviselte hazánkat.

Nagy Konrád a közelmúltban véget ért szezonról elmondta, nem maradéktalanul elégedett az elért eredményekkel.

„Az volt a cél, hogy az A-divízióból felkerüljek a B-be, ez sajnos nem sikerült. Különösen bosszantó, hogy éppen csak lemaradtam a feljutásról, két századon múlt.”

Nagy Konrád most szusszanhat egyet, április közepén áll edzésbe újra, majd következnek az edzőtáborok, amelyeket – a sportolók többségével ellentétben – kifejezetten élvez.

„Szebbnél szebb helyeken edzünk, a környezet, a táj gyönyörű. Most is adottak lesznek a feltételek, hogy kellően fel tudjak készülni a következő idényre.”

(MOB/czo, fotó: MOB)