Személy - Kékessy Andrea és Király Ede hazaérkezése

Elhunyt Kékesy Andrea olimpiai ezüstérmes korcsolyázó

2024. 12. 10.
Megosztás

Elhunyt Kékesy Andrea világ- és Európa-bajnok műkorcsolyázó, a téli olimpiai érmes sportoló. Keleti Ágnes tornász után a második legidősebb magyar olimpiai érmesünk Kanadában élt, 98 éves volt. A hírt a HM Sportért Felelős Államtitkársága osztotta meg december 10-én a MOB-irodával.

Kékesy Andrea 1926. szeptember 17-én Budapesten született. A Budapesti Korcsolyázó Egyletben korcsolyázott 1941 és 1949 között, a háború utáni években tagja volt a válogatottnak, világra szóló sikereit is ekkor érte el. Párosban és egyéniben egyaránt versenyzett – párjával azonban sikeresebb volt.

1948-ban Király Edével St. Moritz-ban megszerezték Magyarország első olimpiai ezüstérmét, még ebben az évben világbajnoki ezüstöt és Európa-bajnoki címet is begyűjtöttek. Egy évvel később, 1949-ben a világ és a kontinens trónjára értek. Főiskolásként kétszeres világbajnok (1947, 1949), párosban négyszeres magyar bajnok (1944, 1947, 1948, 1949).

Tanári diplomájának megszerzése után, 1949-ben Kanadában, Ottawában telepedett le.

Sport - Mûkorcsolya Bajnokság

Budapest, 1947. január 7. Kékessy Andrea és Király Ede műkorcsolya páros versenyez a magyar műkorcsolyázó bajnokságon.

MTI Fotó/MAFIRT

Kékesy Andrea, Bernolák Imréné pályafutását 95. születésnapja alkalmából méltattuk hosszabban.

Az olimpiai ezüstérmes műkorcsolyázó a családja tájékoztatása alapján 2024. november 21-én hunyt el.

A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a család és a korcsolyázók közössége felé.