Nyugdíjba vonul Medvegy Iván

Nyugdíjba vonul Medvegy Iván

2015. 04. 29.
Megosztás

Az öttusasportban, majd a Magyar Olimpiai Bizottságban eltöltött évtizedek után május elsejétől nyugíjba vonul Medvegy Iván, a MOB sportszakmai főmunkatársa. "Hatalmas érték, amit Medvegy Iván az olimpiai mozgalom számára készített és hátrahagy nekünk" - mondta a MOB székházában munkatársai körében tartott búcsúztatásakor korábbi tanítványa, az olimpiai bajnok öttusázó Fábián László.

Medvegy Ivánt munkatársai körében többek közt a szintén olimpiai aranyérmes Szabó Bence, a MOB főtitkára búcsúztatta, aki megköszönte a hosszú, magasszintű szakmai munkát.

"Még versenyzőkorunkban volt szerencsénk egymás ellen vívni. Iván balkezes volt, én jobb, nem örültem, ha összekerültünk, igaz, nagyon intelligensen vívott. A MOB-ban aztán hosszú ideig együtt dolgoztunk, ma is egymás mellet van az irodánk. Amikor főtitkár voltam, vakon megbíztam szakmai tudásában, kiváló anyagokat készített" - mondta az ünnepségen az olimpiai ezüstérmes Kamuti Jenő, aki korábban a MOB főtitkári tisztét is ellátta.

Medvegy Iván több mint egy évtizedet dolgozott a Magyar Olimpiai Bizottságban sportszakmai területen. A sportágak világversenyeivel, az olimpiai szereplésekkel, az eredményekkel kapcsolatos statisztikái, elemzései, szakmai anyagai mindíg is hasznos segítségei voltak a hazai sportszakembereknek, az olimpiai mozgalomnak. A szakember több olimpiai ciklus óta szervezője a MOB sportági vezetőkkel, képviselőkkel közös sportági konzultációknak. A MOB sportszakmai főmunkatársa több olimpián is tagja volt a Magyar Csapatnak.

Korábbi munkahelyén, a Budapesti Honvéd Sportegyesületben az öttusázók vezetőedzője volt, illetve a BHSE elnökhelyetteseként is dolgozott. Tanítványa volt többek közt a két szöuli olimpiai bajnok: Fábián László és Martinek János.

"Mintegy harmincöt éves kapcsolat a mienk, még a nyolcvanas évek elejére nyúlik vissza. Akkor Iván volt a "főnök", majd néhány éve, amikor én lettem a MOB sportigazgatója, megfordult ez a viszony, de a sportolóként eltöltött évek emlékei mindíg is megmaradtak bennem, és így megkülönböztetett tisztelettel voltam Iván iránt, ami egy egészen különleges nexust eredményezett a mindennapi munkánk során" - mondta az ünnepségen Fábián László.

A mesteredző az 1999-es öttusa-világbajnokság versenyigazgatói posztját is betöltötte. Még versenyző korában öttusában ifjúsági bajnoki címet szerzett.

Medvegy Iván munkája és érdemei elismeréséül 2013-ban március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozatát kapta Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterétől, Áder János köztársasági elnök megbízásából.

"Hiányozni fogsz, sokat tanultam tőled" - búcsúzott tőle dr. Nagy Zsigmond.

Medvegy Iván arra emlékeztetett, a MOB egyik kiemelt feladata az olimpiai szereplés biztosítása, az olimpiai sportágak segítése, és azt kívánta, maradjon meg Magyarország sikeressége az ötkarikás játékok alkalmával.

(MOB/VF)