Olimpia 2024: elkezdődött a meghívásos szakasz

Olimpia 2024: elkezdődött a meghívásos szakasz

2015. 01. 15.
Megosztás

Csütörtökön elkezdődött a meghívásos szakasz – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által arra érdemesnek tartott érdeklődőknek szeptember 15-ig kell hivatalosan jelezniük pályázati szándékukat a 2024-es olimpia megrendezésére.

A decemberben elfogadott Agenda 2020 reformcsomag nyomán – a korábbi gyakorlattal ellentétben – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság dönt arról, mely városok nyújthatnak be olimpiarendezési pályázatot.

A NOB arra kéri az érdeklődő olimpiai bizottságokat, hogy tájékoztassák olimpiarendezési szándékukról, majd a nemzetközi bizottság értesítést küld arról, hogy milyen módon folytatódjanak az egyeztetések, és hogyan kíván meggyőződni arról, az érdeklődők valóban képesek lennének-e megrendezni a világ legnagyobb multisporteseményét.

A Rómát jelölni szándékozó olaszok az elsők között élnek a lehetőséggel: az ottani olimpiai bizottság már közölte, hogy vezetője, Giovanni Malagó, illetve Matteo Renzi olasz miniszterelnök jövő szerdán személyesen egyeztet Thomas Bach NOB-elnökkel a svájci Davosban.

A NOB közleménye szerint már a németek, illetve az Egyesült Államok is jelezte, hogy pályázatot kíván benyújtani. Németországban Berlin és Hamburg vív háziversenyt a jelöltségért, míg az USA-ban Boston nyerte a belharcot.

Budapest esetében szintén felmerült a kandidálás lehetősége, február 6-án a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése tűzi napirendre az ügyet.

A NOB kommünikéjében felhívja rá a figyelmet: fontosnak tartja, hogy minden érdeklődő reálisan felmérje, milyen lehetőségeket és kockázatokat rejtene magában a rendezés.

A szervezet hangsúlyozza, maga a pályázás jóval olcsóbb lesz a korábbinál, az olimpia megrendezéséhez pedig 1,5 milliárd dollárral járul hozzá.

A NOB kiemeli továbbá, hogy a potenciális pályázókat arra biztatja, a már létező helyszínekre, illetve ideiglenes létesítményekre alapozzák elképzeléseiket, a költséghatékonyságot szem előtt tartva.

A bizottság közleménye arra is kitér, hogyan fest majd a jelentkező és a kandidáló város szakasz.

A fenti célokat, illetve a pályázás határidőit meghatározó Agenda 2020-at egyhangúan fogadta el a NOB közgyűlése decemberben, azzal a szándékkal, hogy megőrizze az olimpiai játékok egyediségét, és erősítse a sport társadalomban betöltött szerepét.

A meghívásos szakaszt sikerrel vevő városok szeptemberben nyerhetik el a jelentkező város státuszt, majd 2016 áprilisában/májusában válhatnak kandidáló várossá.

A házigazdáról 2017 szeptemberében születik döntés a NOB limai közgyűlésén.


(MOB/czo)