Olimpia 2024: Hamburg hivatalosan is benyújtotta jelentkezését

Olimpia 2024: Hamburg hivatalosan is benyújtotta jelentkezését

2015. 09. 10.
Megosztás

Hamburg már márciusban jelezte, szeretne otthont adni az ötkarikás játékokat, a város és a Német Olimpiai Bizottság vezetői szerdán küldték el az erről szóló aláírt hivatalos levelet a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).

„Meghívjuk a nemzetközi sport családját, hogy ismerjék meg színes és egyre változatosabb országunkat" – mondta Alfons Hörmann, a Német Olimpiai Sportágak Szövetségének (DOSB) elnöke.

A pályázat még egy jóváhagyásra vár: a városban november 29-én népszavazást tartanak. Egy tavaszi telefonos közvélemény-kutatás szerint Hamburgban a lakosok 64 százaléka támogatja a kandidálást.

A pályázó városoknak jövő hét keddig kell jelezniük szándékukat a NOB-nál, Hamburg mellett eddig Budapest, Los Angeles, Toronto, Róma és Párizs jelezte, hogy pályázni fog. Mivel a NOB eltörölte a jelöltek köztes szűrését, azaz a szűkített listát, ezért az összes jelentkező végig versenyben marad, és ott lesz a 2017 szeptemberi, limai helyszínkijelölésen.

(MOB/MTI)