Phelps legyőzője is indul Debrecenben

Phelps legyőzője is indul Debrecenben

2013. 06. 26.
Megosztás

A szerdától szombatig zajló ob-n a magyar élmezőny hiánytalanul felvonul. Hosszú Katinka 12 számban indul.

Szerdától szombatig országos bajnokság keretében vetélkednek egymással a legjobb magyar úszók, akiknek java része már biztos vb-induló, de akadnak, akik számára a debreceni viadal kínálja az utolsó lehetőséget arra, hogy bekerüljenek a július végi-augusztus elejei barcelonai világbajnokságon szereplő válogatottba.

A gyakorlatilag vb-főpróbának számító ob nyílt, nemzetközi verseny, amelyen a hazai legjobbak mellett ott lesz a 200 méter pillangón a londoni olimpián Michael Phelps szenzációt jelentő legyőzésével aranyérmes dél-afrikai Chad Le Clos is.

A tavalyi Európa-bajnokság helyszínén a magyar élmezőny hiánytalanul felvonul, élén a vb- és Eb-első Gyurta Dániellel, a 200 méteres mellúszás múlt évi ötkarikás bajnokával, de vízbe száll, méghozzá 12 (!) számban a világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka is. Utóbbi számára az ob újabb kiváló alkalom arra, hogy megmérkőzzék Jakabos Zsuzsannával, aki az elmúlt hónapokban szintén bámulatos formáról tett tanúbizonyságot. Három fő számuk külön izgalmakat ígér, hiszen nem pusztán egymással vetélkednek, hanem példának okáért 200 és 400 m vegyesen Verrasztó Evelyn, 200 m pillangón pedig Szilágyi Liliána is esélyes a vb-indulásra, viszont Barcelonában csak a két legjobb szerepelhet.

Kiss László szövetségi kapitány jelezte, jelenleg mindhárom esetben a Hosszú, Jakabos kettős az induló, őket csak úgy lehet kiszorítani a csapatból, ha valaki nem csupán megelőzi őket, de az idei legjobb időeredményüknél is jobbat produkál.

Jelenleg a vb-csapatba kerüléshez szükséges úgynevezett A szintet 16 úszó - 11 férfi és 5 nő - teljesítette, igaz, a pillanatnyi állás szerint csak tizenöten biztos utazók, a sérüléséből még most felépülő Kozma Dominik ugyanis nincs olyan formában, hogy komoly eredményt érhessen el. Kiss László bizakodik, hogy Debrecenben még egy-két fővel kiegészülhet a világbajnoki csapat, bár komoly létszámbővülésre nem számít.

"A cél Barcelonában egyértelmű: felülmúlni a 2011-es sanghaji szereplést, amikor egy aranyat és három bronzot szereztünk, illetve a hosszútávúszásban volt még egy harmadik helyünk. Nagyon bízom benne, hogy ez sikerülni fog: az európai világbajnokságokon rendszeresen jól szokott menni úszóinknak" - mondta Kiss László.

A sportág 115. országos bajnokságán az előfutamok 9.30 órakor kezdődnek, míg az elődöntők és döntők 17 órától esedékesek mind a négy napon a debreceni sportuszodában.

A részletes bajnoki program itt megtekinthető.

(Forrás: mti)