Politikai semlegességet ígér az új NOB-elnök

Politikai semlegességet ígér az új NOB-elnök

2013. 09. 11.
Megosztás

Érzelmileg túlfűtött nap volt - jellemezte megválasztásának napját Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új, kilencedik elnöke. Az 59 éves, tőrvívóként 1976-ban ötkarikás bajnok német sportdiplomata keddi, bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt mondta: nem akar sokáig ünnepelni, sok terve van, amelyek elsősorban a sportolók érdekeit szolgálják majd.

A tauberbischofsheimi jogász úgy fogalmazott, szeretné ismét első számú szemponttá tenni a versenyzők jólétét, és a NOB-ot egy erősebb gazdasági erővé fejleszteni.

„Világossá kell tennünk, hogy mit tehet a NOB, miért vagyunk mi itt, és mit nem tehetünk meg. A NOB nem lehet apolitikus. – mondta a Buenos Aires-i NOB-ülés zárása után Bach. – El kell fogadunk, hogy az olimpiai játékoknak vannak politikai hatásai, de hogy a szerepünket betölthessük, politikailag semlegesnek kell maradnunk."

Keddi megválasztását követően Vlagyimir Putyin orosz államfő az elsők között gratulált Bachnak.

„Gratulált és a jövő évi, szocsi téli játékok sikere érdekében ígéretet tett a szoros együttműködésre" – árulta el az új elnök, aki a 12 év után távozó belga Jacques Rogge-ot követi a sportvilág legjelentősebb vezetői posztján.

A február 7. és 23. között sorra kerülő téli olimpia lesz az első kihívás Bach számára. A nyolc évre kinevezett sportdiplomata nem akar tétlenkedni, már jövő kedden munkába áll Lausanne-ban, a NOB székhelyén, első hivatalos útját pedig az ókori játékok helyszínére, a görögországi Olümpiába tervezi.

A keddi voksolás során az eddig alelnök Bach már a második körben megszerezte a győzelemhez szükséges szavazatot, ekkor a 93 szavazatból 47 kellett a sikerhez, s rá 49-en voksoltak. Rajta kívül még a Puerto Ricó-i Richard Carrion, a NOB pénzügyi bizottságának vezetője, Ng Ser Miang, Szingapúr korábbi Magyarországra akkreditált utazó nagykövete, a NOB egy másik alelnöke, Vu Csing-kuo, a NOB végrehajtó bizottságának tagja, a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) tajvani elnöke, Denis Oswald, a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) első számú svájci vezetője, valamint az olimpiai és világbajnok rúdugró, harmincötszörös világcsúcstartó ukrán Szerhij Bubka, hazája olimpiai bizottságának elnöke, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) alelnöke pályázott a posztra.

Thomas Bach népszerű hazájában, a legfelsőbb állami vezetés is elismeri munkásságát: Andrea Merkel német kancellár és Joachim Gauck államfő is az elsők közt gratulált a NOB új elnökének.

(MTI-MOB, Foto: olympic.org)