Riói kvótás helyen a magyar súlyemelő

2016. 03. 21.
Megosztás

A londoni olimpikon Nagy Péter második lett összetettben, lökésben pedig magyar csúcsot ért el a +105 kilogrammosok között az Elnök Kupáért hatodik alkalommal kiírt orosz súlyemelő Grand Prix-n. A szegedi emelő ezzel újabb pontokat szerzett az olimpiai ranglistán, amelyen most 14., ez pedig jelenleg riói kvótát ér. Azaz, ha most zárulna a kvalifikáció, egy magyar súlyemelőnk biztos ott lenne Rióban...

"A rossz kezdés ellenére sem jutott eszembe, hogy kieshetek, tudtam, hogy bennem van a jó eredmény" - nyilatkozta az MTI-nek Nagy Péter. "A 225 után a remélt riói kvóta miatt mentem rá a 233 kilóra, az járt a fejemben, hogy így meglehet az olimpiai kvalifikáció, bár még vannak versenyek, s nem szeretném a dolgot elkiabálni."

A hétvégi kazanyi viadalon a szegediek 30 éves ólomsúlyú versenyzője a meghívottak kilencfős mezőnyében ijesztően gyengén kezdett, mivel szakításban kétszer is rontott 183 kilós kezdősúlyán. Utolsó kísérletére merészen 188 kg-ra emeltetett. Ezt a súlyt, amely három kilóval gyengébb egyéni legjobbjánál, viszont kiszakította, így nemcsak versenyben maradt, hanem a fogásnemi ezüstérmet is kiérdemelte.

Lökésben már csupa remekbe szabott gyakorlattal rukkolt elő, a 215, majd a 225 után harmadikra a 233 kilóval is elbánt, megjavítva ezzel Stark Tibor 2000. szeptember 16. óta élő országos csúcsát, amelyet az előd 230-cal tartott. Nagynak ez Kazanyban egyéni rekord mellett fogásnemi bronzot jelentett, összetettben pedig 421 kilogrammal másodikként végzett az örmények Eb-ezüstérmese, a 430 kilót gyűjtő Csingiz Alekszanjan mögött.

Versenyzőink a tavalyi houstoni világbajnokságon nem tudták megtartani 3 kvótás pozíciójukat a férfiak között, így mindkét nem számára egy lehetőség maradt, április 8. és 16. között a norvégiai Európa-bajnokságon a nemzetek pontversenyében a férfiaknak az első 7, a nőknek 6 között kell végezni. Ekkor 1-1 versenyzőt indíthatunk az olimpián.

(MTI-MOB, fotó: MTI/EPA/Armando Babani, archív)