Ambrus László, a magyar súlyemelés kiemelkedő alakja, egykori válogatott versenyző, a Magyar Súlyemelő Szövetség volt szövetségi kapitánya, 2026. április 7-én elhunyt – tette közzé közösségi oldalán a szövetség. A szakember 81 éves volt.
„Ambrus László a nyomás örökös magyar csúcstartójaként, sportágunk meghatározó egyéniségeként írta be magát a hazai súlyemelés történetébe. Versenyzőként, majd edzőként és szövetségi kapitányként generációkat inspirált, tudása, szenvedélye és elhivatottsága példaértékű volt mindannyiunk számára.Nemcsak erejével, hanem óriási szívével és emberségével is kiemelkedett – a valódi erő megtestesítője volt. Távozásával pótolhatatlan veszteség érte a magyar súlyemelés közösségét” – írja nekrológjában a Magyar Súlyemelő Szövetség.
Tata, 1971. január 13. Földi Imre (b) súlyemelő erősítő gyakorlatot végez edzõje, Orvos András (j) irányításával a tatai edzőtáborban. Mellettük Chudik Lajos és Ambrus László, a versenyzőtársak állnak.
A legendás edző 1985 és 1988 között irányította a magyar válogatottat, amelynek színeiben Messzi István és Jacsó József ezüstérmet szerzett a szöuli olimpián, melyen a szakvezető is a magyar delegáció tagja volt.
A Magyar Olimpiai Bizottság együttérzését fejezi ki a családnak és a súlyemelők közösségének.
A képen Jacsó József, a súlyemelés 110 kg-os súlycsoportjának második helyezettje ezüstérmével és Ambrus László szövetségi kapitány az eredményhirdetés után a XXIV. nyári olimpián. Fotó: MTI/Németh Ferenc.