Marosi és Demeter lesz a magyar férfi induló öttusában, Kasza tartalék

Rióra hangolás az öttusa Eb-n

2016. 07. 09.
Megosztás

Az olimpikonok számára versenyzési lehetőség, a többi indulónak pedig az év egyik fő eseménye lesz a jövő héten sorra kerülő szófiai öttusa Európa-bajnokság.

A riói résztvevők közül Demeter Bence és Kovács Sarolta a hagyományos versenyben indul, Marosi Ádám pedig váltóban. Földházi Zsófia június 18-án lábsérülést szenvedett a székesfehérvári országos bajnokságon, így ő egyelőre pihen, illetve részben már elkezdte az edzéseket.

"Megvan a remény a közeli felépülésére" - mondta az MTI érdeklődésére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. Az elvárásokat illetően a szakvezető nem bocsátkozott részletekbe, nem jelölt meg éremszámot. "Igyekszünk jól szerepelni. Már csak azért is, mert a férfi váltót, amelyben korábban rendszerint utánpótlás korú versenyzőket indítottunk, megerősítettük, emellett pedig egyéniben is megvannak a lehetőségeink jó eredmény elérésére" - tette hozzá.

A magyar csapat:
férfi hagyományos verseny: Demeter Bence, Kasza Róbert, Tibolya Péter, Strobl Krisztián (csak egyéniben)
férfi váltó: Marosi Ádám, Tibolya Péter
női hagyományos verseny: Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Boros Alexandra
női váltó: Alekszejev Tamara, Boros Alexandra
vegyes váltó: Simon Sarolta, Strobl Krisztián

A program:
július 4., hétfő - női váltó
július 5., kedd - férfi váltó
július 6., szerda - vegyes váltó
július 7., csütörtök - női selejtező
július 8., péntek - férfi selejtező
július 9., szombat - női döntő
július 10., vasárnap - férfi döntő

Öttusában 4 sportoló indul a riói olimpián: Kovács Sarolta, Földházi Zsófia, Demeter Bence és Marosi Ádám.

(MTI-MOB, fotó: MTI/Ujvári Sándor)